• művész


    Bókai Zoltán
    3

    Bókai Zoltán

    Zenei dramaturg, karmester

    Magyar karmester, zeneszerző, hangszerelő, hangmérnök, billentyűs és egyben rockzenész is. A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán, ének-zenetanár-karvezetés szakon végzett. Vezetésével alakult meg a Zsűri zenekar, amely fennállásának több mint 10 éve alatt több száz koncertet adott, illetve kísérőzenekarként játszott az ország ismert zenészei mögött. Több…

     Tovább

    Aktuális programok


    Zenei dramaturg, karmester

    Magyar karmester, zeneszerző, hangszerelő, hangmérnök, billentyűs és egyben rockzenész is. A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán, ének-zenetanár-karvezetés szakon végzett. Vezetésével alakult meg a Zsűri zenekar, amely fennállásának több mint 10 éve alatt több száz koncertet adott, illetve kísérőzenekarként játszott az ország ismert zenészei mögött. Több prózai darabnak zenei felelőse, operettek, musicalek, zenés játékok zenei vezetője, hangszerelője és karmestere. Nevéhez fűződik Kocsák Tibor-Miklós Légy jó mindhalálig című musicaljének első élőzenekaros bemutatója. 2012 decemberében Caramel Adventi ünnepi koncertjének egyik karmestere volt a Kodály Filharmonikusok élén.

    A csengő

    A csengő

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Karmester
    A csengő, A színigazgató

    A csengő, A színigazgató

    Csiky Gergely Színház
    • Karmester
    A dzsungel könyve

    A dzsungel könyve

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Zenei vezető
    A dzsungel könyve

    A dzsungel könyve

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Zenei vezető
    A dzsungel könyve.

    A dzsungel könyve.

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Zenei vezető
    A dzsungel könyve.

    A dzsungel könyve.

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Zenei vezető
    A dzsungel könyve.

    A dzsungel könyve.

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Zenei vezető
    A dzsungel könyve.

    A dzsungel könyve.

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Zenei vezető
    A Játékkészítő

    A Játékkészítő

    Tulipántündér Kft.
    • Zenei dramaturg, karmester
    A kőszívű ember fiai

    A kőszívű ember fiai

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Zenei vezető
    A mumus.

    A mumus.

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Zenei vezető
    A mumus.

    A mumus.

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Zenei vezető
    A padlás.

    A padlás.

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Zenei vezető
    A szecsuáni jólélek

    A szecsuáni jólélek

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Zenei vezető
    A színigazgató

    A színigazgató

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Karmester
    A színigazgató, A csengő

    A színigazgató, A csengő

    Csiky Gergely Színház
    • Karmester
    A vágy villamosa

    A vágy villamosa

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Zenei vezető
    Abigél

    Abigél

    NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
    • Karmester
    Amadeus

    Amadeus

    Csiky Gergely Színház
    • Vezényel
    Amadeus.

    Amadeus.

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Vezényel
    Antigoné

    Antigoné

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Karmester
    Bors néni.

    Bors néni.

    Pécsi Harmadik Színház
    • Zene
    Csárdáskirálynő

    Csárdáskirálynő

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Karmester
    Csárdáskirálynő

    Csárdáskirálynő

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Karmester
    Csárdáskirálynő

    Csárdáskirálynő

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Karmester
    Csizmás kandúr

    Csizmás kandúr

    Thália Színház
    • Zeneszerző
    Csókos asszony

    Csókos asszony

    József Attila Színház
    • Zenei vezető és hangszerelés
    Csókos asszony.

    Csókos asszony.

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Zenei vezető
    Csókos asszony..

    Csókos asszony..

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Karmester
    Én és a kisöcsém

    Én és a kisöcsém

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Zenei vezető
    Én és a kisöcsém

    Én és a kisöcsém

    Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb
    Én és a kisöcsém

    Én és a kisöcsém

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Hangszerelte
    Fekete Péter

    Fekete Péter

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Karmester
    Indul a bakterház

    Indul a bakterház

    Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
    • Zene
    Jaj, Carmela

    Jaj, Carmela

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Zenei vezető
    János vitéz

    János vitéz

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Karmester
    Joe DiPietro –  Jimmy Roberts: Ájlávjú

    Joe DiPietro – Jimmy Roberts: Ájlávjú

    Pécsi Harmadik Színház
    • Zenei vezető
    Kőműves Kelemen

    Kőműves Kelemen

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Zenei vezető
    Lúdas Matyi (6+)

    Lúdas Matyi (6+)

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Zenei vezető, zeneszerző
    Lúdas Matyi (6+)

    Lúdas Matyi (6+)

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Zenei vezető, hangszerelte
    Mágnás Miska

    Mágnás Miska

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Marica grófnő.

    Marica grófnő.

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Karmester
    Marica grófnő.

    Marica grófnő.

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Karmester
    Meseautó

    Meseautó

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Hangszerelte
    Nyolckor a bárkán

    Nyolckor a bárkán

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Zenei vezető
    Óz, a nagy varázsló

    Óz, a nagy varázsló

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Zenei vezető
    Pomádé király új ruhája

    Pomádé király új ruhája

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Karmester
    Primadonnák.

    Primadonnák.

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Zenei szerkesztő
    Primadonnák.

    Primadonnák.

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Zenei szerkesztő
    Szentivánéji álom - musical

    Szentivánéji álom - musical

    Budapesti Operettszínház
    • Karmester
    Tartuffe

    Tartuffe

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Zenei munkatárs
    TÍZ ÉVES A FŐNIX CSARNOK CARAMEL ADVENTI ÜNNEPI KONCERT - KODÁLY FILHARMONIKUSOKKAL -

    TÍZ ÉVES A FŐNIX CSARNOK CARAMEL ADVENTI ÜNNEPI KONCERT - KODÁLY FILHARMONIKUSOKKAL -

    Kölcsey Központ
    • Karmester
    X Abigél

    X Abigél

    Budapesti Operettszínház
    • Karmester
    X Szentivánéji álom

    X Szentivánéji álom

    Budapesti Operettszínház
    • Karmester
    zzElfújta a szél

    zzElfújta a szél

    Budapesti Operettszínház
    • Karmester

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016