• művész


    Hajduk Károly
    3

    Hajduk Károly

    Született: 1979. január 29. (Békéscsaba)

    Színész

    Szentesen, a híres drámatagozatos osztályban érettségizett. A Bárka Színház stúdiósaként első szerepét Kaszás Gergőtől kapta, de találkozhattunk nevével a Merlin Színház előadásain is. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatójaként Bodó Viktor rendezésben mutatkozott be a Budapesti Katona József Színház közönségének. A diplomaszerzést követően, 2004-ben a Petőfi…

     Tovább

    Aktuális programok


    Lidércek, Shaxpeare, Delírium

    Örkény István Színház

    ..Némi EU-s támogatosítás, színház a záhníszben. Görbetükörerdő, disznógömb, telefonfül. Pár művészi vénával megáldott vendégmunkás, plusz egy talicska aprómajom. Vagyis…

    Kertész utcai Shaxpeare-mosó

    Örkény István Színház

    Előfordul: hulla, és annak fagyasztása, csontok, hányás, köpés, meztelenség, verekedés, felnőttfilm-részlet, kitört ujjak, kábítószer fogyasztása és terjesztése, méregkeverés, zászlóégetés…

    Bűn és bűnhődés

    Örkény István Színház

    „Rájöttem, hogy az emberek soha nem fognak megváltozni. Mindig hagyni fogják, hogy az okosabb és erőszakosabb ember uralkodjon rajtuk.…

    DEMERUNG (Csehov Meggyeskertje)

    Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

    A Narratíva kollektíva színházi projektje Csehov legtalányosabb művét ütközteti jelenünkkel.

    MEDEA GYERMEKEI

    Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

    Medea és Iászon, két fiukkal Korinthosz falai előtt várnak. A fal előtt, ami mögött talán egy nap számukra is…

    Hat medúza egy tepsiben

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.

    Máté: gerincferdült influenszer & héraklészimitátor. Tünde: apácakomika. Mindketten apaképek, anyaképek late night útvesztőjében keringenek (ld. hetedik kerület!). Egymás álmában…

    Színész

    Szentesen, a híres drámatagozatos osztályban érettségizett. A Bárka Színház stúdiósaként első szerepét Kaszás Gergőtől kapta, de találkozhattunk nevével a Merlin Színház előadásain is. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatójaként Bodó Viktor rendezésben mutatkozott be a Budapesti Katona József Színház közönségének. A diplomaszerzést követően, 2004-ben a Petőfi Sándor utcai teátrum szerződteti és rövidesen átvette Dévai Balázstól -a színház történetének legnagyobb szériában játszott darabjának- a Portugál főszerepét. 2011-ig több mint százötvenszer lépett színpadra az álmodozó "entellektüelt" megszemélyesítve. A színház sokat foglalkoztatott művésze, sokszínű szerepekben bizonyíthatta tehetségét. Címszereplője volt Shakespeare Macbeth című drámájának és jelentős feladatokat kapott kortárs alkotásokban (Vakond, Golden Dragon, Szirénének). Többször láthatta a nagyérdemű Bozsik Yvette és Szabó Réka táncdrámáiban.
    A "Katona" mellett szerepet vállalt-kapott többek között- a Krétakör Színház és a Táp Színház produkcióiban is. A 2010/2011-es évad végén távozott a "Katonából", a Sputnyik Társaságoz „igazolt”. 2015-2019 között a Vígszínház művésze volt.

    Díjak, elismerések:
    Máthé Erzsi-díj (2006)
    Vastaps-díj: Legjobb férfi mellékszereplő (2007)
    A Fővárosi Önkormányzat-díja (2008)
    Gábor Miklós-díj (2008)
    Soós Imre-díj (2008)
    Vastaps-díj: A legjobb férfi alakítás (2009)
    POSZT - a legjobb harminc év alatti színész (2009)
    Színikritikusok Díja: A legjobb férfi főszereplő (Az Éhség, megosztva - 2009)
    Jászai Mari-díj (2011)
    Vígszínház-díj (2017)
    A kiscsillag is csillag díj (2018)
    Magyar Filmdíj – Legjobb férfi főszereplő (2020)

    Színházi szerepeiből:
    Bernard Shaw: A szerelmesek házai - Lickcheese
    Federico García Lorca: Don Cristobal és Donna Rosita tragikomédiája
    Tasnádi István: Titanic vízirevű
    Monnot-Breffort: Irma, te édes (Angol utazó; Férfi)
    Madách Imre: Az ember tragédiája
    Szép Ernő: Lila ákác (János, pincér és dzsiggelő fiú)
    Peter Oswald: Versekkel kártyázó szép hölgyek (Genkuro; Muzo; Csavargó; Katona)
    Simon Balázs: Ablak-Zsiráf
    Bodó Viktor: Attack
    Vinnai András-Bodó Viktor: Motel
    Dosztojevszkij: Lakodalom (Mr. Dawson)
    Shakespeare: Troilus és Cressida (Ulysses); Macbeth (címszerep)
    Arthur Miller: Ének belseje (Az ügynök halála) (Willy Loman)
    Spiró György: Koccanás (Hajléktalan)
    Szorongás orfeum
    Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (**Szentivánéji álom (Kurrog))
    Weöres Sándor: Remek hang a futkosásban; Kétfejű fenevad (Baden; Szulejmán; Janicsár)
    Metró
    Bozsik Yvette: Commedia dell'arte
    Egressy Zoltán: Portugál (Bece)
    Euripidész: Médeia (Hírnök)
    Congreve: Így él a világ (Witzingham)
    Minden Rossz Varieté
    Suttogók
    Roland Schimmelpfennig: Előtte-utána
    TÁP Varieté
    Clübb bizárr örfeüm
    Papp András-Térey János: Kazamaták
    Quentin Tarantino: Tomik pizzicato
    A csillagász álma
    Molière: A nagy Sganarelle és tsa
    Sírás lesz a vége
    Szophoklész: Trakhiszi nők (Héraklész)
    Mi ez a hang? (Dzsesztetés)
    Kálmánchelyi Zoltán-Végh Zsolt-Stefanovics Angéla: Libiomfi
    Bozsik Yvette: Playground (Játszótér)
    Notóriusok
    Ödön von Horváth: Mit csinál a kongresszus? (Schminke)
    Koltés: A néger és a kutyák harca
    Edward Bond: Emberek (Valaki); Szék (Katona)
    Vinnai András: Vakond (Jeff Dawson)
    Knut Hamsun: Éhség
    Leonyid Andrejev: Kutyakeringő (Ivan)
    Peer Krisztián-Szabó Réka: Gyász
    Roland Schimmelpfennig: Golden Dragon
    Nádas Péter: Szirénének

    Film:
    FOMO – Megosztod, és uralkodsz (2019)
    Akik maradtak (2019)
    Indián (2016)
    A martfűi rém (2016)
    Félvilág (2015)
    A fekete múmia átka (2015)
    Isteni műszak (2013)
    Kolorádó Kid (2010)
    Az utolsó kép (2010)
    Halotti beszéd (2010)
    Adás (2009)
    Lora (2006)
    Lux úr szabadalma (2005)
    Fekete kefe (2004)
    Playing God (2004)
    Libiomfi (2003)
    Ébrenjárók (2002)
    Kisváros (1998)

    *Így szerettek ők – József Attila / felolvasószínház Nyáry Krisztián könyve nyomán

    *Így szerettek ők – József Attila / felolvasószínház Nyáry Krisztián könyve nyomán

    Átrium
    • Illyés Gyula
    *Újvilág - komplex oktatási csomag / Mentőcsónak Egység - Haver Alapítvány

    *Újvilág - komplex oktatási csomag / Mentőcsónak Egység - Haver Alapítvány

    Átrium
    • Színész
    A  kétfejű fenevad

    A kétfejű fenevad

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Baden, Szulejmán, janicsár
    A heilbronni Katica

    A heilbronni Katica

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Vihar Friderik, Sugár grófja
    A heilbronni Katica -ea. alatt Parányi Műhely gyerekmegőrzés, bejelentkezés: paranyimuhely@gma

    A heilbronni Katica -ea. alatt Parányi Műhely gyerekmegőrzés, bejelentkezés: paranyimuhely@gma

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Színész
    A JELENTÉKTELEN

    A JELENTÉKTELEN

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Légy Akakij nyomában:
    A Jelentéktelen

    A Jelentéktelen

    Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
    • Szereplő
    A kétfejű fenevad

    A kétfejű fenevad

    Katona József Színház
    • Baden, Szuljemán, Janicsár
    A néger és a kutyák harca

    A néger és a kutyák harca

    Katona József Színház
    • HORN, építésvezető
    A NEGYEDIK - Dante pokla

    A NEGYEDIK - Dante pokla

    Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    A szerelmesek házai

    A szerelmesek házai

    Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
    • LICKCHEESE
    A szerelmesek házai

    A szerelmesek házai

    Városmajori Szabadtéri Színpad
    • LICKCHEESE
    A vadkacsa

    A vadkacsa

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Hjalmar Ekdal, az öreg fia, fényképész
    Almássy Bettina: Családi Al-Bumm

    Almássy Bettina: Családi Al-Bumm

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • György György
    Anamnesis

    Anamnesis

    Katona József Színház
    • Színész
    Andaxinház Suttogók

    Andaxinház Suttogók

    HK Produkció
    • Színész
    Andaxínház: Arcból arcba -  Petri György versek

    Andaxínház: Arcból arcba - Petri György versek

    Artus Kortárs Művészeti Egyesület
    • Előadja
    Andaxínház: Suttogók

    Andaxínház: Suttogók

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Előadó
    Anton Pavlovics Csehov: Sirály

    Anton Pavlovics Csehov: Sirály

    Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
    • TRIGORIN (Borisz), író
    ARCBÓL ARCBA - Petri György versek

    ARCBÓL ARCBA - Petri György versek

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Előadó
    Arcból arcba – Petri György

    Arcból arcba – Petri György

    Jókai Klub
    • Előadó
    Az én cellám // Bukowski versek

    Az én cellám // Bukowski versek

    ISON
    • Színész
    Bűn és bűnhődés

    Bűn és bűnhődés

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Marmeladov
    Charles Bukowski-est

    Charles Bukowski-est

    Jókai Klub
    • Előadó
    Csehov-Kiss Csaba: De mi lett a szerelemmel?

    Csehov-Kiss Csaba: De mi lett a szerelemmel?

    Ferencvárosi Pinceszínház
    • Pavel
    Csehov: 6-os kórterem (FreeSzfe vizsgaelőadása)

    Csehov: 6-os kórterem (FreeSzfe vizsgaelőadása)

    Ferencvárosi Pinceszínház
    • Színész
    Csend etűdök

    Csend etűdök

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Színész
    DIMENZIÓLÉPCSŐ (Fázisbemutató)

    DIMENZIÓLÉPCSŐ (Fázisbemutató)

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Színész
    Don Juan_

    Don Juan_

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • DON JUAN, Don Luis Tenorio fia
    Egy éj a Paradicsomban

    Egy éj a Paradicsomban

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Zseton, építész
    EGYETLENEM

    EGYETLENEM

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Színész
    Éhség

    Éhség

    Katona József Színház
    • Színész
    FÉLVILÁG Szász Attila filmje

    FÉLVILÁG Szász Attila filmje

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Pap
    Földrengés Londonban

    Földrengés Londonban

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Colin
    FRANCIA NÉGYES - szcenírozott olvasószínházi előadás

    FRANCIA NÉGYES - szcenírozott olvasószínházi előadás

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • CORNUDET
    Golden Dragon

    Golden Dragon

    Katona József Színház
    • Színész
    Gyász

    Gyász

    Katona József Színház
    • Színész
    Hamlet

    Hamlet

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Haramiák_

    Haramiák_

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Spiegelberg
    HAT MEDÚZA EGY TEPSIBEN

    HAT MEDÚZA EGY TEPSIBEN

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Így szerettek ők - 04.13.

    Így szerettek ők - 04.13.

    REÖK Palota.
    • Színész
    Így szerettek ők – Karinthy Frigyes

    Így szerettek ők – Karinthy Frigyes

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Déry Tibor
    Így szerettek ők – Karinthy Frigyes / felolvasószínház Nyáry Krisztián könyve nyomán

    Így szerettek ők – Karinthy Frigyes / felolvasószínház Nyáry Krisztián könyve nyomán

    Átrium
    • Színész
    II. Vallai Fesztivál // Suttogók

    II. Vallai Fesztivál // Suttogók

    RS9 Színház
    • Színész
    Kétezerhetvenhét_

    Kétezerhetvenhét_

    Katona József Színház
    • Katona, Valaki
    Koccanás

    Koccanás

    Katona József Színház
    • Hajléktalan
    Kockavető

    Kockavető

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Játssza
    Koldusopera

    Koldusopera

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Tigris Brown
    Kovács Viktor - Kovács Dominik  Jégtorta

    Kovács Viktor - Kovács Dominik Jégtorta

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • BANGAMARCI / NAGYMAMA
    Kurázsi és gyerekei

    Kurázsi és gyerekei

    Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
    • A SZAKÁCS
    Kutyakeringő

    Kutyakeringő

    Katona József Színház
    • Iván, Heinrich Tiele inasa
    Kutyakeringő.

    Kutyakeringő.

    Katona József Színház
    • Iván, Heinrich Tiele inasa
    Liliom

    Liliom

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Liliom
    Macbeth

    Macbeth

    Katona József Színház
    • MACBETH
    MELLER-HADNAGY

    MELLER-HADNAGY

    Katona József Színház
    • Színész
    Mi ez a hang? (Dzsesztetés)

    Mi ez a hang? (Dzsesztetés)

    Katona József Színház
    • Színész
    MOST Fesztivál - Rubens és a nemeuklidészi asszonyok

    MOST Fesztivál - Rubens és a nemeuklidészi asszonyok

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Gödel
    Napraforgó

    Napraforgó

    Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
    • Szereplő
    NAPRAFORGÓK

    NAPRAFORGÓK

    Vörösmarty Színház
    • Színész
    Para-frázis

    Para-frázis

    HK Produkció
    • Nagymama
    Para-frázis

    Para-frázis

    Katona József Színház
    • Nagymama
    Párnaember- 011 Alkotócsoport-Szputnyik Hajózási Társaság-FÜGE Produkció

    Párnaember- 011 Alkotócsoport-Szputnyik Hajózási Társaság-FÜGE Produkció

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • MICHAL
    Picasso kalandjai

    Picasso kalandjai

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Pablo Picasso
    Picasso kalandjai

    Picasso kalandjai

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Pablo Picasso
    Pilinszky János-est

    Pilinszky János-est

    Jókai Klub
    • Előadja
    Portugál

    Portugál

    Katona József Színház
    • Bece
    Portugál

    Portugál

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Bece
    Rómeó és Júlia

    Rómeó és Júlia

    Szegedi Szabadtéri Játékok
    • MERCUTIO, a fejedelem rokona, Romeo barátja
    Rubens és a nemeuklideszi asszonyok

    Rubens és a nemeuklideszi asszonyok

    SZFE
    • Gödel
    Rubens és a nemeuklideszi asszonyok

    Rubens és a nemeuklideszi asszonyok

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Rubens és a nemeuklideszi asszonyok

    Rubens és a nemeuklideszi asszonyok

    SZFE
    • Gödel
    Social Error - The Last Man in Budapest

    Social Error - The Last Man in Budapest

    Nemzeti Színház
    • Színész
    STEREO Akt - Szputnyik: Leselkedők

    STEREO Akt - Szputnyik: Leselkedők

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Színész
    Szentivánéji álom

    Szentivánéji álom

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Zsindely
    Színházi Szemle / Sirály - a Szolnoki Szigligeti Színház előadása

    Színházi Szemle / Sirály - a Szolnoki Szigligeti Színház előadása

    Városmajori Szabadtéri Színpad
    • Egyéb
    Színházi Szemle / Sirály - a Szolnoki Szigligeti Színház előadása

    Színházi Szemle / Sirály - a Szolnoki Szigligeti Színház előadása

    Városmajori Szabadtéri Színpad
    • Trigorin, író
    Szirénének

    Szirénének

    Katona József Színház
    • Színész
    Szirénének_

    Szirénének_

    Katona József Színház
    • Színész
    Szokol Judit-Fabacsovics Lili: Csend-etűdök - MűvészetMalom/Szkéné

    Szokol Judit-Fabacsovics Lili: Csend-etűdök - MűvészetMalom/Szkéné

    Szkéné Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Szputnyik Hajózási Társaság - MU Színház: MAJDNEM

    Szputnyik Hajózási Társaság - MU Színház: MAJDNEM

    MU Színház
    • Színész
    TÁP Színház: Kuznyecki esőzések

    TÁP Színház: Kuznyecki esőzések

    Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
    • Nyikolaj
    TÁP Színház: Piccadilly Cirkusz

    TÁP Színház: Piccadilly Cirkusz

    SZIKRA cool•tour•house
    • Karl Balicke
    TÖRVÉNYEN BELÜL

    TÖRVÉNYEN BELÜL

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • MAROSI JÁNOS FŐHADNAGY
    Törvényen belül

    Törvényen belül

    Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
    • MAROSI JÁNOS FŐHADNAGY
    Trakhiszi nők

    Trakhiszi nők

    Katona József Színház
    • Héraklész
    VAKOND

    VAKOND

    Katona József Színház
    • Jeff Dawson, szemészorvos
    Versutazás- szerelmes versek

    Versutazás- szerelmes versek

    Óvóhely Kultúrbunker
    • Színész
    VSZF 2013 (Pécs) Picasso kalandjai

    VSZF 2013 (Pécs) Picasso kalandjai

    Thália Színház
    • Pablo Picasso
    „Az én cellám” – Bukowski versek

    „Az én cellám” – Bukowski versek

    Postakürt Alapítvány
    • Színész

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016