• művész

    Laár  András
    4

    Laár András

    Született: 1955. augusztus 9.

    Humorista, költő, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap, a L’art pour l’art Társulat és a KFT együttes alapító és jelenlegi tagja.

    1981-ben Bornai Tiborral és Márton Andrással megalapította a KFT együttest, amely azóta is működik.

    Első nagyobb sikerüket a Táncdalfesztiválon aratták Bábu vagy c. dalukkal, melyett…

     Tovább

    Aktuális programok

    Humorista, költő, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap, a L’art pour l’art Társulat és a KFT együttes alapító és jelenlegi tagja.

    1981-ben Bornai Tiborral és Márton Andrással megalapította a KFT együttest, amely azóta is működik.

    Első nagyobb sikerüket a Táncdalfesztiválon aratták Bábu vagy c. dalukkal, melyett az tett különlegessé, hogy előadása közben a zenekar tagjai különös fehér maszkot viseltek. 1986-ban volt első önálló fellépése Budapesten a Török Pál utcai Pinceszínházban (ma Piccolo Színház), amely nagyrészt Laár abszurd verseire épült, és amelyhez később Dolák-Saly Róbert is csatlakozott, s még ugyanezen évben megalakult a L’art pour l’art Társulat, akkor még Laár pour Laár Társulat névvel. 1987-ben tértek át a mai írásmódra. Az ezt követő években színházi estjeik sikeresek voltak. A Társulat színházi televíziós műsoraiban legismertebb karaktere Besenyő István, aki ízig-vérig magyar, mindenen kötekedő és mindenben értelmet kereső ember. Legismertebb kifejezése, melyet gyakorta használ: Nooormális?! Egyéb gyakori karakterei: Tompika, a Költő.

    1987-ben a KFT feloszlott, 1991-ben, 1996-ban és 1997-ben azonban mégis adtak egy-egy koncertet. 1999-es újraegyesülésük óta három nagylemezt jelentettek meg. 1990-ben elvégezte a Kőrösi Csoma Buddhológiai Intézet buddhistapap-képző szemináriumát, majd 1993-ig buddhista filozófiát tanított a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán.

    Korábbi zenekarai:
    * Küllőrojt (1975–1979)
    * Panta Rhei (1979–1980)
    * Kamara Rock Trió (1984–1986)
    * HFT (1993)
    * Tűzforrás (1996–2004)
    * Javasok és garaboncok (1997–2002)
    * Tűzbálna (2004–2005)
    * KFT (1981 óta)
    * Tantra magyar (2005)
    * L.A.B. (Laár András Band) (2007 óta)
    * Sat-Chit-Ananada Bhajan Band (2008 óta)

    Lemezei:
    Javasok és garaboncok
    * Javas zene I. (1997)
    * Javas zene II. (1998)
    * Javas zene III. (1999)
    * Bolygómantrák (2002)
    * Javas zene válogatás (2006)

    KFT
    * Macska az Úton (1982)
    * Üzenet a liftből (1983)
    * Bál az Operában (1984)
    * Siker, pénz, nők, csillogás (1986)
    * Ég és Föld (1987)
    * Édes élet (1988)
    * A Nagy Alakítás (1990)
    * Bál az Interneten (koncert -CD és videokazetta) (1997)
    * Higiénikus ember (2003)
    * Nem csupa angyal (2006)
    * 25 "best of KFT" (2006)
    * A bábu visszavág (2008. december 4.)

    L'art pour l'art Társulat
    * Vastyúk is talál szeget (1995)
    * Lila liba (1996)
    * Winnetou (1997)
    * A három testőr és a jeti (1999)

    Önálló lemezek
    * Tündérzene (1997)
    * Besenyő és a Költő (2007)
    * A Csőevő Duhajka meséi (a meseregény hangoskönyv-változata bónusz mesével) (2008)
    * Tündértantra (spirituális, gyógyító és stresszoldó dalok) (2009 december)

    Filmek, amelyekben szerepelt
    * Jön a medve! (L'art pour l'art-film) (1989)

    Könyvei
    * Laár pour l'art (Laár András művészeti gyümölcsöskertjének éretlen, érett, ütődött, zaftos és tápláló termései!) (2004, bővített kiadás: 2008)
    * A Csőevő Duhajka meséi (szürreális meseregény) (2005)
    * Nem múlok el soha (A betűszedő nagyapa, Laár Aurél, a mérnök apa, Laár Tibor és a rockzenész-művész fiú, Laár András művei – e különös családi Laár-trilógia darabjai) (2009)

    2015. Humorfesztivál Besenyő Só Laár András

    2015. Humorfesztivál Besenyő Só Laár András

    Thália Színház
    • Színész
    25 éves a L'art pour l'art Társulat

    25 éves a L'art pour l'art Társulat

    Müpa
    • Színész
    A Három Testőr és a Jeti - L'art pour L'art társulat

    A Három Testőr és a Jeti - L'art pour L'art társulat

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    A három testőr és a jeti vagy mi a pék

    A három testőr és a jeti vagy mi a pék

    Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
    • Színész
    A három testőr és a jeti vagy mi a pék

    A három testőr és a jeti vagy mi a pék

    Szegedi Tavaszi Fesztivál
    • alkotók
    A három testőr és a Jeti vagy mi a pék

    A három testőr és a Jeti vagy mi a pék

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    A Három Testőr és a Jeti vagy mi a pék - L'art Pour L'art társulat

    A Három Testőr és a Jeti vagy mi a pék - L'art Pour L'art társulat

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Színész
    A pofon egyszerű

    A pofon egyszerű

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Humorista
    A pofon egyszerű - L'art pour L'art

    A pofon egyszerű - L'art pour L'art

    Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    A POFON EGYSZERŰ avagy egy szerencsés néző viszontagságai

    A POFON EGYSZERŰ avagy egy szerencsés néző viszontagságai

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Humorista
    A POFON EGYSZERŰ, AVAGY EGY SZERENCSÉS NÉZŐ VISZONTAGSÁGAI - a L'art pour l'art Társulat előadása

    A POFON EGYSZERŰ, AVAGY EGY SZERENCSÉS NÉZŐ VISZONTAGSÁGAI - a L'art pour l'art Társulat előadása

    Kölcsey Központ
    • Színész
    A pofon egyszerű...

    A pofon egyszerű...

    Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
    • Humorista
    A pofon egyszerű... A L'art Pour L'art legújabb előadása prózai színpadi előadás

    A pofon egyszerű... A L'art Pour L'art legújabb előadása prózai színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Humorista
    A pofon egyszerű: L'art pour l'art Társulat

    A pofon egyszerű: L'art pour l'art Társulat

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Színész
    A Postás aki Megeszi a Leveleket

    A Postás aki Megeszi a Leveleket

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Színész
    A postás, aki megeszi a leveleket

    A postás, aki megeszi a leveleket

    Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
    • Színész
    A Postás, aki megeszi a leveleket

    A Postás, aki megeszi a leveleket

    Szarvasi Vízi Színház
    • Színész
    A postás, aki megeszi a leveleket

    A postás, aki megeszi a leveleket

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Színész
    A postás, aki megeszi a leveleket

    A postás, aki megeszi a leveleket

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Humorista
    A postás, aki megeszi a leveleket

    A postás, aki megeszi a leveleket

    Gyulai Várszínház
    • Humorista
    A postás, aki megeszi a leveleket - a L'art pour L'art Társulat előadása

    A postás, aki megeszi a leveleket - a L'art pour L'art Társulat előadása

    Kölcsey Központ
    • Színész
    A postás, aki megeszi a leveleket - L'art pour l'art

    A postás, aki megeszi a leveleket - L'art pour l'art

    Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb
    A POSTÁS, AKI MEGESZI A LEVELEKET - L'art pour L'art Társulat

    A POSTÁS, AKI MEGESZI A LEVELEKET - L'art pour L'art Társulat

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Humorista
    A Zene Világnapja – LAÁR-BORNAI DUÓ – KFT Slágerek és Sztorik

    A Zene Világnapja – LAÁR-BORNAI DUÓ – KFT Slágerek és Sztorik

    Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
    • Énekes
    Anyám tyúk avagy az ember tragédia

    Anyám tyúk avagy az ember tragédia

    Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Anyám Tyúk, avagy Az Ember Tragédia

    Anyám Tyúk, avagy Az Ember Tragédia

    Gyulai Várszínház
    • Színész
    Bagdi Bella és Zenekara - 10 éves jubileumi koncert

    Bagdi Bella és Zenekara - 10 éves jubileumi koncert

    MOMkult
    • Egyéb
    BAGDI BELLA ÜNNEPI NAGYKONCERT - Vendég: Laár András

    BAGDI BELLA ÜNNEPI NAGYKONCERT - Vendég: Laár András

    Általános
    • Vendég
    Besenyő Só - Laár András önálló estje

    Besenyő Só - Laár András önálló estje

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Humorista
    Besenyő Só - Laár András önálló estje

    Besenyő Só - Laár András önálló estje

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Humorista
    Besenyő Só - Laár András önálló estje

    Besenyő Só - Laár András önálló estje

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Humorista
    Besenyő Só - Laár András önálló estje

    Besenyő Só - Laár András önálló estje

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Besenyő Só - Laár András önálló estje

    Besenyő Só - Laár András önálló estje

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Besenyő Só - Laár András önálló estje

    Besenyő Só - Laár András önálló estje

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Humorista
    Besenyő Só - Laár András önálló estje

    Besenyő Só - Laár András önálló estje

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Humorista
    Besenyő Só - Laár András önálló estje

    Besenyő Só - Laár András önálló estje

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Humorista
    Besenyő Só - Laár András önálló estje

    Besenyő Só - Laár András önálló estje

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Humorista
    Besenyő Só - Laár András önálló estje

    Besenyő Só - Laár András önálló estje

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Humorista
    Besenyő Só ÚJRATÖLTVE - Laár András önálló estje

    Besenyő Só ÚJRATÖLTVE - Laár András önálló estje

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Best of L'art pour l'art

    Best of L'art pour l'art

    Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
    • Humorista
    BEST OF L'ART POUR L'ART - L'art Pour L'art Társulat

    BEST OF L'ART POUR L'ART - L'art Pour L'art Társulat

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Színész
    BEST OFF L'ART POUR L'ART

    BEST OFF L'ART POUR L'ART

    Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)
    • Színész
    EMBER A FALVÉDŐRŐL - L'art pour l'art Társulat

    EMBER A FALVÉDŐRŐL - L'art pour l'art Társulat

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Színész
    EMBER A FALVÉDŐRŐL - L'art pour l'art Társulat

    EMBER A FALVÉDŐRŐL - L'art pour l'art Társulat

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Egyéb
    EMBER A FALVÉDŐRŐL - L'art pour l'art Társulat

    EMBER A FALVÉDŐRŐL - L'art pour l'art Társulat

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Színész
    Halványlila gőz

    Halványlila gőz

    Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
    • Humorista
    Halványlila gőz

    Halványlila gőz

    Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb
    HALVÁNYLILA GŐZ - A L'art pour l'art Társulat előadása

    HALVÁNYLILA GŐZ - A L'art pour l'art Társulat előadása

    Kölcsey Központ
    • Humorista
    HALVÁNYLILA GŐZ - L'art pour l'art Társulat

    HALVÁNYLILA GŐZ - L'art pour l'art Társulat

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Humorista
    HÁ’ MÉ’? HÁ’ NEM? …HÁ’ DE!!! Laár András és Besenyő István közös estje”

    HÁ’ MÉ’? HÁ’ NEM? …HÁ’ DE!!! Laár András és Besenyő István közös estje”

    MOMkult
    • Karinthy gyűrű díjas humorista, előadóművész, énekes-zeneszerző, költő
    Humorpercek-L’art pour l’art

    Humorpercek-L’art pour l’art

    Klebelsberg Kultúrkúria
    • Színész
    KFT-Bál az operában 30!

    KFT-Bál az operában 30!

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Zene, szöveg
    Kiderülés - Egy derűs élet titkai szóval és zenével - Laár András estje

    Kiderülés - Egy derűs élet titkai szóval és zenével - Laár András estje

    Napfényes Étterem és Rendezvényterem
    • Zenész, énekes
    L' ART POUR L' ART TÁRSULAT

    L' ART POUR L' ART TÁRSULAT

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Színész
    L'art pour l'art

    L'art pour l'art

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Színész
    L'art pour L'art

    L'art pour L'art

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Színész
    L'art pour L'art

    L'art pour L'art

    Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház
    • Színész
    L'art pour l'art

    L'art pour l'art

    Vörösmarty Színház
    • Egyéb
    L'ART POUR L'ART -  A POFON EGYSZERŰ AVAGY EGY SZERENCSÉS NÉZŐ VISZONTAGSÁGAI

    L'ART POUR L'ART - A POFON EGYSZERŰ AVAGY EGY SZERENCSÉS NÉZŐ VISZONTAGSÁGAI

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Humorista
    L'art pour l'art - A három testőr és a jeti, vagy mi a pék

    L'art pour l'art - A három testőr és a jeti, vagy mi a pék

    Óbudai Kultúrális Központ
    • Színész
    L'art pour l'art - A pofon egyszerű

    L'art pour l'art - A pofon egyszerű

    Vörösmarty Színház
    • Színész
    L'ART POUR L'ART - A POSTÁS, AKI MEGESZI A LEVELEKET…

    L'ART POUR L'ART - A POSTÁS, AKI MEGESZI A LEVELEKET…

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Egyéb
    L'ART POUR L'ART - Best of L’art Pour l'art

    L'ART POUR L'ART - Best of L’art Pour l'art

    Általános 2
    • Humorista
    L'art pour l'art - Halványlila gőz

    L'art pour l'art - Halványlila gőz

    Gárdonyi Géza Színház
    • Humorista
    L'art pour l'art - Halványlila gőz

    L'art pour l'art - Halványlila gőz

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Humorista
    L'art pour l'art A pofon egyszerű avagy egy szerencsés néző viszontagságai

    L'art pour l'art A pofon egyszerű avagy egy szerencsés néző viszontagságai

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb
    L'art pour L'art Társulat

    L'art pour L'art Társulat

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Humorista
    L'art pour l'art Társulat  - L'art pour Nyár

    L'art pour l'art Társulat - L'art pour Nyár

    Esztrád Színház Közműv. és Közhasz.Kult. Egyesület
    • Humorista
    L'ART POUR L'ART TÁRSULAT - A pofon egyszerű, avagy egy szerencsés néző viszontagságai

    L'ART POUR L'ART TÁRSULAT - A pofon egyszerű, avagy egy szerencsés néző viszontagságai

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Egyéb
    L'art pour l'art Társulat - Halványlila gőz

    L'art pour l'art Társulat - Halványlila gőz

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Humorista
    L'art pour l'art Társulat - Piroska, a farkas

    L'art pour l'art Társulat - Piroska, a farkas

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Színész
    L'art pour l'art Társulat: A három testőr és a jeti vagy mi a pék

    L'art pour l'art Társulat: A három testőr és a jeti vagy mi a pék

    Kölcsey Központ
    • Színész
    L'art Pour L'art társulat: A pofon egyszerű

    L'art Pour L'art társulat: A pofon egyszerű

    Csili Művelődési Központ
    • Humorista
    L'art Pour L'art társulat: Halvány lila gőz

    L'art Pour L'art társulat: Halvány lila gőz

    Csili Művelődési Központ
    • Humorista
    L'art pour L'art Társulat: Piroska, a farkas

    L'art pour L'art Társulat: Piroska, a farkas

    Általános 2
    • Színész
    L'art pour l'art-Halvány lila gőz

    L'art pour l'art-Halvány lila gőz

    Sacravia Színház
    • Színész
    L'art pour l'art: A pofon egyszerű

    L'art pour l'art: A pofon egyszerű

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Humorista
    L'art Pour L'art: A pofon egyszerű...- prózai színpadi előadás

    L'art Pour L'art: A pofon egyszerű...- prózai színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Színész
    L'art pour l'art: A postás, aki megeszi a leveleket

    L'art pour l'art: A postás, aki megeszi a leveleket

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Színész
    L'art Pour L'art: A postás, aki megeszi a leveleket

    L'art Pour L'art: A postás, aki megeszi a leveleket

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Színész
    L'art Pour L'art: A postás, aki megeszi a leveleket prózai színpadi előadás

    L'art Pour L'art: A postás, aki megeszi a leveleket prózai színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Színész
    L'art pour L'art: A postás, aki megeszi a levelet

    L'art pour L'art: A postás, aki megeszi a levelet

    Esztrád Színház Közműv. és Közhasz.Kult. Egyesület
    • Egyéb
    L'art Pour L'art: Halványlila gőz - zenés, színpadi előadás

    L'art Pour L'art: Halványlila gőz - zenés, színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Humorista
    L'ART POUR L'ART: PIROSKA A FARKAS

    L'ART POUR L'ART: PIROSKA A FARKAS

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Színész
    L'art pour l'art: Piroska, a farkas

    L'art pour l'art: Piroska, a farkas

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Színész
    L'art Pour L'art: Piroska, a farkas című színházi előadása

    L'art Pour L'art: Piroska, a farkas című színházi előadása

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Színész
    L'ART POUR NYÁR - A L'art pour l'art Társulat előadása

    L'ART POUR NYÁR - A L'art pour l'art Társulat előadása

    Kölcsey Központ
    • Színész
    LAÁR ANDRÁS

    LAÁR ANDRÁS "Mi hülyeség, mi nem az?!"

    Botafogo Egyesület
    • Humorista
    Laár András előadói estje

    Laár András előadói estje

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Színész
    Laár András és a Tündértantra Zenekar koncertje

    Laár András és a Tündértantra Zenekar koncertje

    Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház
    • Zenész
    Laár András Estje: Nyamvadásgátló Varázsszerek

    Laár András Estje: Nyamvadásgátló Varázsszerek

    Munkácsy Mihály Művelődési Ház
    • Karinthy-gyűrűs humorista, költő, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap, a L’art pour l’art Társulat és a KFT együttes alapító és jelenlegi tagja.
    Laár András önálló estje-Már majdnem az, de még nem

    Laár András önálló estje-Már majdnem az, de még nem

    Borbáth Rendezvényszervezés
    • Karinthy gyűrű díjas humorista, előadóművész, énekes-zeneszerző, költő.
    Laár András önálló estje: Hogyan NE dögöljünk meg?

    Laár András önálló estje: Hogyan NE dögöljünk meg?

    MOMkult
    • Humorista, költő, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap
    Laár András- Kiderülés-Önálló est

    Laár András- Kiderülés-Önálló est

    Sacravia Színház
    • humorista, költő, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap
    Laár60 - Abszurd sámánisztikus életmű show

    Laár60 - Abszurd sámánisztikus életmű show

    Magyar Virtuózok Művészeti Np. Kft.
    • Humorista
    LaÁramlás - Laár András

    LaÁramlás - Laár András

    Napfényes Étterem és Rendezvényterem
    • A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével rendelkező, Karinthy gyűrű díjas humorista, előadóművész, énekes-zeneszerző, költő.
    Laáramlás-Laár András életműstory est

    Laáramlás-Laár András életműstory est

    Váci Mihály Kulturális Központ
    • Karinthy-gyűrűs humorista, költő, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap, a L’art pour l’art Társulat és a KFT együttes alapító és jelenlegi tagja.
    L’art pour l’art Társulat - A postás, aki megeszi a leveleket

    L’art pour l’art Társulat - A postás, aki megeszi a leveleket

    Kisfaludy Színház
    • Humorista
    L’art pour L’art – Ember a falvédőről

    L’art pour L’art – Ember a falvédőről

    Városmajori Szabadtéri Színpad
    • Írta és előadja
    MANTRÁK SZÁRNYAIN - Laár András és Laár-Sramkó Kata

    MANTRÁK SZÁRNYAIN - Laár András és Laár-Sramkó Kata

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Zeneszerző
    Már majdnem az, de még nem - Laár András

    Már majdnem az, de még nem - Laár András

    Napfényes Étterem és Rendezvényterem
    • Karinthy-gyűrűs humorista, költő, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap, a L’art pour l’art Társulat és a KFT együttes alapító és jelenlegi tagja.
    Mi hülyeség, mi nem az?  Laár András Humorfesztivál 2014

    Mi hülyeség, mi nem az? Laár András Humorfesztivál 2014

    Thália Színház
    • Színész
    Mi hülyeség, mi nem az? - Laár András új estje

    Mi hülyeség, mi nem az? - Laár András új estje

    Gyulai Várszínház
    • Színész
    Mi hülyeség, mi nem az?! Laár András abszurd est

    Mi hülyeség, mi nem az?! Laár András abszurd est

    Napfényes Étterem és Rendezvényterem
    • Humorista, költő, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap, a L’art pour l’art Társulat és a KFT együttes alapító és jelenlegi tagja.
    NA MI VAN? - Laár András és Besenyő István közös estje

    NA MI VAN? - Laár András és Besenyő István közös estje

    Általános
    • Színész
    NA MI VAN? - Laár András és Besenyő István közös estje

    NA MI VAN? - Laár András és Besenyő István közös estje

    Általános
    • Színész
    NA MI VAN? BESENYŐ ISTVÁN és Laár András közös estje

    NA MI VAN? BESENYŐ ISTVÁN és Laár András közös estje

    Általános
    • Karinthy-gyűrűs humorista, költő, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap, a L’art pour l’art Társulat és a KFT együttes alapító és jelenlegi tagja.
    NA MI VAN? BESENYŐ ISTVÁN és Laár András közös estje

    NA MI VAN? BESENYŐ ISTVÁN és Laár András közös estje

    Általános
    • Karinthy-gyűrűs humorista, költő, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap, a L’art pour l’art Társulat és a KFT együttes alapító és jelenlegi tagja.
    NA MI VAN? BESENYŐ ISTVÁN és Laár András közös estje

    NA MI VAN? BESENYŐ ISTVÁN és Laár András közös estje

    Általános
    • Karinthy-gyűrűs humorista, költő, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap, a L’art pour l’art Társulat és a KFT együttes alapító és jelenlegi tagja.
    NA MI VAN? BESENYŐ ISTVÁN és Laár András közös estje

    NA MI VAN? BESENYŐ ISTVÁN és Laár András közös estje

    Általános
    • Karinthy-gyűrűs humorista, költő, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap, a L’art pour l’art Társulat és a KFT együttes alapító és jelenlegi tagja.
    Na, mi van? - Laár András és Besenyő István közös estje

    Na, mi van? - Laár András és Besenyő István közös estje

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Na, mi van? - Laár András és Besenyő István közös estje

    Na, mi van? - Laár András és Besenyő István közös estje

    Művelődés Ház és Könyvtár Vonyarcvashegy
    • Színész
    NA, MI VAN? LAÁR ANDRÁS és BESENYŐ ISTVÁN  közös estje

    NA, MI VAN? LAÁR ANDRÁS és BESENYŐ ISTVÁN közös estje

    Általános
    • Karinthy-gyűrűs humorista, költő, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap, a L’art pour l’art Társulat és a KFT együttes alapító és jelenlegi tagja.
    NA, MI VAN? LAÁR ANDRÁS és BESENYŐ ISTVÁN közös estje

    NA, MI VAN? LAÁR ANDRÁS és BESENYŐ ISTVÁN közös estje

    Általános
    • Karinthy-gyűrűs humorista, költő, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap, a L’art pour l’art Társulat és a KFT együttes alapító és jelenlegi tagja.
    NA, MI VAN? LAÁR ANDRÁS és BESENYŐ ISTVÁN közös estje

    NA, MI VAN? LAÁR ANDRÁS és BESENYŐ ISTVÁN közös estje

    Általános
    • Karinthy-gyűrűs humorista, költő, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap, a L’art pour l’art Társulat és a KFT együttes alapító és jelenlegi tagja.
    Nyamvadásgátló varázsszerek

    Nyamvadásgátló varázsszerek

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Karinthy-gyűrűs humorista, költő, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap, a L’art pour l’art Társulat és a KFT együttes alapító és jelenlegi tagja.
    Nyamvadásgátló varázsszerek - Laár András estje

    Nyamvadásgátló varázsszerek - Laár András estje

    Napfényes Étterem és Rendezvényterem
    • Egyéb
    Öbölből vödörbe

    Öbölből vödörbe

    Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
    • Zenei vezető
    Öbölből vödörbe

    Öbölből vödörbe

    Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
    • Zene

    PÁBIJUBILEUM 75 - 25

    PÁBIJUBILEUM 75 - 25

    Margitszigeti Színház
    • Vendég
    PénteK13 – A derűs élet titka – Laár András előadása

    PénteK13 – A derűs élet titka – Laár András előadása

    Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
    • Humorista
    PénteK13 – L’art pour l’art Társulat: Mintha elvágták vol

    PénteK13 – L’art pour l’art Társulat: Mintha elvágták vol

    Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
    • Írta, előadja
    Piroska, a farkas

    Piroska, a farkas

    Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Piroska, a farkas

    Piroska, a farkas

    Vörösmarty Színház
    • Színész
    Piroska, a farkas - a L'art pour l'art Társulat előadása

    Piroska, a farkas - a L'art pour l'art Társulat előadása

    Kölcsey Központ
    • Színész
    Szex és buddhizmus - Laár András estje

    Szex és buddhizmus - Laár András estje

    Gyulai Várszínház
    • Előadja
    Valentin-nap Laár Andrással - A szeretet: az Univerzum összetartó ereje

    Valentin-nap Laár Andrással - A szeretet: az Univerzum összetartó ereje

    Napfényes Étterem és Rendezvényterem
    • Színész
    Válogatott Laárogások és Gallantások

    Válogatott Laárogások és Gallantások

    MOMkult
    • Egyéb
    Válogatott Laárogások és Gallantások - Laár András és Galla Miklós estje

    Válogatott Laárogások és Gallantások - Laár András és Galla Miklós estje

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Humorista
    Válogatott Laárogások és Gallantások – Laár András és Galla Miklós estje

    Válogatott Laárogások és Gallantások – Laár András és Galla Miklós estje

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Humorista

    Ajánlataink

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:

    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!

    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016