• művész


    Tallér  Zsófia

    Tallér Zsófia

    Született: † 1970–2021

    Zeneszerző.

    Zongora- és zeneszerzés tanulmányai után 1992-ben zeneelmélet tanári, 1994-ben zeneszerzői diplomát szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, Bozay Attila növendékeként. 1993-ban a zeneszerzés tanszék demonstrátora. 1994–1995 között a Budapesti Nemzeti Színház zenei vezetője. 1992-ben Hamar Zsolttal, Stollár Xéniával és Bánkövi Gyulával megalapította a NOVUS Kávéház Zenei…

     Tovább

    Aktuális programok


    Nyúl Péter

    Budapest Bábszínház

    3+ 90 perc, 1 szünettel Bábtechnika: kesztyűsbáb, pálcás báb

    Zeneszerző.

    Zongora- és zeneszerzés tanulmányai után 1992-ben zeneelmélet tanári, 1994-ben zeneszerzői diplomát szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, Bozay Attila növendékeként. 1993-ban a zeneszerzés tanszék demonstrátora. 1994–1995 között a Budapesti Nemzeti Színház zenei vezetője. 1992-ben Hamar Zsolttal, Stollár Xéniával és Bánkövi Gyulával megalapította a NOVUS Kávéház Zenei Műhelyt.

    A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen transzponálás-partitúraolvasást, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen zeneelméletet, zenetörténetet, zenedramaturgiát és alkalmazott zeneszerzést oktatott. Egyetemi tanár (DLA/2009., HABIL/2015.) Az SZFE 2015-től induló vezetői ciklusában oktatási rektorhelyettes volt.

    Díjai, elismerései:
    Filmkritikusok Díja (2004)
    Balassi Bálint emlékére hirdetett zeneszerzőpályázat fődíja (2004), Balassi Bálint nevére
    Legjobb eredeti filmzene (2006), a 37. Magyar Filmszemlén a A 78-as Szent Johannája zenéjéért
    Erkel Ferenc-díj (2011)
    Fonogram díj, a Boribon muzsikál lett „Az év gyermekalbuma" (2011)
    Artisjus-díj (2015), Pert Em Heru

    Főbb műveiről:

    Zeneszerzőként számos filmes és színházi produkcióban közreműködött. Tallér Zsófia szerzett zenét Mundruczó Kornél Nincsen nekem vágyam semmi, Szép napok, A 78-as Szent Johannája, a Kis Apokrif No. 1.-2 filmjeihez, és színházi rendezéséhez, A Nibelung-lakóparkhoz. (A Szent Johanna-szkeccs zenéjéért elnyerte a Magyar Tévé- és Filmkritikusok Díját.) Sok szempontból úttörő munkája a Johanna című, nyolcvan perces operafilm volt. A produkció ősbemutatóját 2005. május közepén tartották Cannes-ban, az „Un certain regard”-szekció keretében.

    A komponista mindemellett színházban is dolgozott, leginkább Zsótér Sándorral és Gothár Péterrel. 2004-ben őt hirdette ki győztesének a Balassi Bálint Zeneszerzői Pályázat, „Balassi Bálint nevére” című újreneszánsz nagyzenekari kantátájáért.

    2013-ban forgatták a holland-magyar-belga koprodukcióban készülő történelmi drámát, a Kenau című filmet. A film zeneszerzője Tallér Zsófia volt. A filmet 2014-ben mutatták be.

    BORIBON - Kultkikötő Produkció

    BORIBON - Kultkikötő Produkció

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Zeneszerző
    BORIBON - Kultkikötő Produkció

    BORIBON - Kultkikötő Produkció

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Zeneszerző
    Boribon és Annipanni

    Boribon és Annipanni

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Zene
    Boribon és Annipanni

    Boribon és Annipanni

    Csiky Gergely Színház
    • Zene
    Boribon muzsikál

    Boribon muzsikál

    Szabadtér Jegyiroda
    • Zene
    BORIBON NYARAL - Összpróba és Kultkikötő Produkció

    BORIBON NYARAL - Összpróba és Kultkikötő Produkció

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Zenei vezető
    Boribon, a király

    Boribon, a király

    Vörösmarty Színház
    • Zeneszerző
    Boribon, a király

    Boribon, a király

    Vörösmarty Színház
    • Színész
    Brand

    Brand

    Nemzeti Színház
    • Zeneszerző
    Edward Albee: Mindent a kertbe!

    Edward Albee: Mindent a kertbe!

    Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
    • Zeneszerző
    Én vagyok a Te

    Én vagyok a Te

    Nemzeti Színház
    • Zeneszerző
    Farkas vs Piroska

    Farkas vs Piroska

    Móricz Zsigmond Színház
    • Zeneszerző
    Hallgatni akartam

    Hallgatni akartam

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Zene
    Hamlet

    Hamlet

    SZFE
    • Zeneszerző
    Hamlet-Budapest

    Hamlet-Budapest

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Zeneszerző
    Hosszú út az éjszakába

    Hosszú út az éjszakába

    Nemzeti Színház
    • Egyéb
    Hosszú út az éjszakába - a Kecskeméti Katona József Színház előadása

    Hosszú út az éjszakába - a Kecskeméti Katona József Színház előadása

    Budaörsi Latinovits Színház
    • Zeneszerző
    Leánder és Lenszirom

    Leánder és Lenszirom

    Magyar Állami Operaház
    • Zeneszerző
    MAKRANCOS KATA

    MAKRANCOS KATA

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Zene
    Makrancos Kata

    Makrancos Kata

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Zene
    Márai Sándor: Hallgatni akartam

    Márai Sándor: Hallgatni akartam

    Gyulai Várszínház
    • Zene
    Márai Sándor: Hallgatni akartam (Vígszínház)

    Márai Sándor: Hallgatni akartam (Vígszínház)

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Zene
    Meggyeskert

    Meggyeskert

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Zeneszerző
    Mi történt, miután Nóra ...

    Mi történt, miután Nóra ...

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Zene
    Téli utazás

    Téli utazás

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Zene
    Vágyvillamos

    Vágyvillamos

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Zene
    VÁGYVILLAMOS

    VÁGYVILLAMOS

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • zene
    Vágyvillamos

    Vágyvillamos

    Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
    • Zene
    VSZF 2014. (Kecskemét) Hosszú út az éjszakába

    VSZF 2014. (Kecskemét) Hosszú út az éjszakába

    Thália Színház
    • Zeneszerző
    xEgy olasz szalmakalap

    xEgy olasz szalmakalap

    József Attila Színház
    • Zeneszerző

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016