Jean-Jacques, az egyedül élő, komoly, sikeres jogtanácsos épp munkába sietne, amikor se szó, se beszéd egy vadidegen lány, Suzanne toppan a lakásába bőröndökkel, és egy bizonyos Ferrand úr után érdeklődik. Először hétköznapi félreértésnek tűnik a dolog; a lány nyilván eltévesztette az ajtót. Jean-Jacques igyekszik útba igazítani Suzanne-t, ám a lány nem hajlandó távozni. Sőt, egyre inkább belakja az agglegénylakást, és végül sem szép szóra, sem fenyegetésre, de még a könyörgésre sem hallgat.
Ezzel az extrémnek tűnő szituációval indul a világhírű francia szerző bravúros darabja, ami az események előrehaladtával egyre szórakoztatóbb és izgalmasabb. E furcsa alaphelyzet ellenére van valami nagyon is természetes ebben a történetben: férfi és nő érzelmi hullámzásának ismerős stációit látjuk – két erős személyiség sorsán keresztül. Vajon sikerül-e Suzanne-nak elcsábítania a férfit vagy a férfi hódítja meg a nőt? Vajon furcsa kapcsolatuk átfordulhat-e szerelemmé? Vagy a férfi megkeményíti a szívét és végleg leszámol a női nemmel? És egyáltalán: lehet-e hinni még az igaz szerelemben egy olyan korban, amikor ezt a szót már teljesen kifordították az értelméből?
Jean-Claude Carrière ravasz és üde, ugyanakkor mélyen elgondolkodtató darabja a legalapvetőbb emberi érzések felfedezésének kalandját kínálja – sok humorral és két nagyszerű színész felszabadult komédiázásával.
Avagy – Karinthyval szólva –: „Férfi és nő hogyan is érthetné meg egymást. Hiszen mindkettő mást akar. A férfi: a nőt. A nő: a férfit.”
