Noha Carl Maria von Weber Bűvös vadász c. operájának nyitánya nem véletlenül kezdődik meglehetősen vészjósló hangulatban – hiszen a mű alapjául szolgáló August Apel-novella is egy tragikus kifejletű népmondát, a bűvös vadász históriáját élesztette fel és tette közkinccsé, ráadásul a Kísértetkönyv (!) c. lipcsei kiadványban – mégis, e nyitány leginkább remek dallam-invencióiról és páratlan hangszereléséről híres. Az izgalmas vonós rétegekkel és a felettük felragyogó rézfúvós hátterekkel (leginkább a karakteresen alkalmazott kürtökkel) nem lehet betelni, a nyitány végére sodró lendületű, nagyszabású s egyértelműen pozitív kicsengésű zenei szövet az opera konkrét ismerete nélkül is magával ragadja hallgatóságát. Weber operanyitánya tehát ideális felütés - hogy utána egészen más hangulat felé forduljunk hangversenyünk folytatásában.
Frédéric Chopin életét szinte teljesen a zongora uralta. Állítólag annyira kizárólagosnak és fontosnak tartotta e hangszer önállóan is gyönyörű hangzását, hogy csak elenyésző számban komponált rá nagyobb lélegzetű, bővebb apparátust megmozgató versenyműveket, azokat is leginkább fiatal korában vetette papírra. A rá jellemző érzékeny, finom, romantikus hangütés azonban ezeket a darabokat is áthatja: egyedülálló alkotásokat, mondhatni „zenekarral kísért bensőséges zongora-vallomásokat” hozott ily módon létre. Hangversenyünkön e jellegzetes chopin-i érzés sorszámában második, valójában elsőként megszületett eredménye, az 1830-ban bemutatott f-moll zongoraverseny csendül fel. Mondhatnánk: romantikus „easy listening” e mű, mégis a legmélyebb, legszemélyesebb tartalommal, világosan vezetett gyönyörű dallamívekkel, csodálatosan építkező, jól követhető hangulatokkal – igazából maga a borzongatóan szép, áttetsző csoda. A zenekar valójában soha nem hangsúlyosabb a zongoránál: biztos támasznál, gazdagító szín-szőnyegnél nem több, olykor önállóan megszólalva, de a zongorán már megfogalmazott gondolatok megismétlésénél vagy azok megelőlegezésénél soha nem lép tovább. Pontosan ezért megragadó e visszafogott – az öncélú virtuozitást mindig kerülő – bensőséges darab. A harmadik tétel szimfonikus alapját körberagyogó, filigrán tánccal körbecsillámló zongora a chopin-i hihetetlen érzékenység leginkább karakteres megmutatkozása, a hangszerkezelés magasiskolája. E darab végén az ember megtisztulva áll fel a székéből, a szinte mozarti vonalszerűségben gyönyörködve, friss, őszinte zenei levegővel telve – a zavaros, idegesítő gondolatok helyett. Harminc súrlódásmentes, gyönyörű, mélyen személyes, igaz perc, zongora és zenekar baráti beszélgetésének meghitt hangulatában – hangversenyünkön a Ránki Dezső–Klukon Edit jegyezte generáció, szüleihez hasonlóan sikeres következő tagjával, Ránki Fülöppel a zongoránál.
A szünetet követően Gustav Mahler 1900-ban komponált, békét kereső, elvágyódással, olykor szinte mesejáték-hangulatokkal teli, közel egy órás – sokak szerint legszebb – 4. szimfóniája csendül fel. Alapjául egy ugyancsak Mahler komponálta dal, az 1892-ben írt Das himmlische Leben szolgált, mely egy gyermek álmát mutatja be a Mennyországról. Nem véletlen, hogy a 4. tételben, szimfóniától nem túl megszokott módon, énekes szólista – koncertünkön a japán Imai Ayane – is szerepel. Szinte elejétől a végéig folyamatos, gyakorta ide-oda indázó zenekari elbeszélést hallhatunk. Sokszor tisztán romantikus, sőt egyenest a múltba hajló harmóniákkal, a megszokott megoldásokkal – hogy aztán szerzőnk minden átmenet nélkül, a hangulati csomópontoknál egy pillanat alatt továbblépjen a megszokott keretekből, s kitekintsünk az alig 15 év múlva már Richard Strauss nevéhez is kötődő poszt-romantikus, a kellemes akkordmeneteket, a „hallgatói komfortot” egyre tágabbra feszítő zeneszerzési irányzatok felé. Elképesztő gondolati és hangszerelési gazdagság jellemzi e darabot. Csodálatos részletek sorozata éteri magasságú vonósokkal, s talán a leggazdagabb, legbensőségesebb cselló-szólamokkal (például a harmadik tétel elején…). Minden percében egy önálló világ, melyhez egyszeri meghallgatás biztos, hogy kevés – de hiszen egy galaxishoz felfedezéséhez is sok idő kell.
Sodró lendületű, kürtökkel ragyogó Weber-nyitány, finoman csillámló Chopin-vallomás, elgondolkodtató, varázslatos Mahler-álom... Három különleges jégvirág – egyedi és megismételhetetlen, miként a természetben születő igaziak is! E különleges estet Ligeti András, Bartók-, Pásztory-, Liszt- és Kossuth-díjas érdemes művész dirigálja.
Műsor:
Weber: Bűvös vadász – Nyitány
Chopin: II. (f-moll) zongoraverseny, Op.21
Mahler: IV. (G-dúr) szimfónia
Közreműködik: Imai Ayane (Japán) – ének / Ránki Fülöp – zongora / Kodály Filharmonikusok / Kodály Kórus
Vezényel: Ligeti andrás
