Az, hogy valaki a legnépszerűbb, mindig gyanakvásra ad okot. Ki dönti el, minek alapján, és mit áldozott fel az illető népszerűsége érdekében? Fodor Ákos (1945-2015) esetében minden bizonnyal nem az a legérdekesebb, hogy miközben húszegynéhány könyve többnyire csekély visszhangot keltett, páratlanul népszerű a Facebookot használók körében - ezrével lelhetők föl a tőle származó idézetek -; az teszi hallatlanul izgalmassá ezt, hogy ő maga soha, semmilyen formában nem volt jelen ezen a közösségi fórumon.
Nem érdekelte, nem tartotta magát alkalmasnak arra, hogy használja. Hogy mi a titka az életében elkezdődött, és máig töretlen népszerűségének, a meg-megújuló idézés-hullámoknak? Talán az, hogy többnyire rövid terjedelmű (legtöbbször haiku formájú) verseiben rengeteg bölcsesség, szeretet, humor, irónia, filozófia és élettapasztalat összegződik, s ez a könnyű befogadhatóság illúziójával ajándékozza meg az olvasót. De ha elidőz az egyszerűnek látszó „rövid szövegek” fölött, ha átengedi magát az át- és beleélésnek, a gondolati-érzelmi azonosulásnak, rá kell jönnie, mennyire fontos és összetett jelentések rétegződnek bennük egymásra. Személytelennek tűnő pár szóban nagyon is sok személyesség; az egyszerűnek látszó felületek alatt hihetetlen mélységek képesek megnyílni. Mivel Fodor Ákos kivonta magát az irodalmi életből, sem azt a bizalmat, sem azt az elismerést nem kapta meg, amely megillette volna. Nem elismerésért írt, hanem mert írnia kellett. Becsületből, tisztességből, elhivatottságból. Aki napokig gondolkodik tizenhét szótagon - ami csak a legjelentősebbek merészsége -, az valamit nagyon komolyan vesz. Magát a költészetet.
Az előadás együttműködő partnere a Nemzeti Színház.
