• Program


    Gyertyafénykeringő - zenés vígjáték két felvonásban
    8

    Gyertyafénykeringő - zenés vígjáték két felvonásban

    Ez a darab, a békeidők kedvenc rekesz és nevetőizmokat dolgoztató alkotása. Főbb szereplői, a nőket bolondító báró és inasa, valamint az elhódított nők és a megcsalt férj. Persze ez így túl egyszerű lenne, ezért a szerző alaposan megkeverte a szerepeket, így senki nem az, akinek a többi szereplő hiszi.  több

    Aktuális előadások




    Katscher Rudolf – Siegfried Geyer: Gyertyafény keringő
    zenés vígjáték

    A „Gyertyafény keringő”, a kilencszázhúszas évek egyik legkedveltebb slágere volt. Ebben a zenés vígjátékban csendült fel először ez a dal, hogy elinduljon világhódító útjára. Bejárta Európát, majd áthajózott a tengerentúlra, hogy meghódítsa Amerikát. Ez olyannyira sikerült, hogy az 1940-ben készült világhírű Waterloo Bridge című romantikus film kísérőzenéje lett.
    Ugyanakkor a darab, a békeidők kedvenc rekesz és nevetőizmokat dolgoztató alkotása. Főbb szereplői, a nőket bolondító báró és inasa, valamint az elhódított nők és a megcsalt férj. Persze ez így túl egyszerű lenne, ezért a szerző alaposan megkeverte a szerepeket, így senki nem az, akinek a többi szereplő hiszi. Ilyen alaphelyzetből olyan bonyodalmak származnak, hogy két felvonás önfeledt nevetés kell hozzá, míg minden és mindenki a helyére kerül. Ez a Gyertyafény keringő, melyet a Moravetz Produkció előadásában láthatnak. A báró szerepében Buch Tibor a Magánnyomozók sztárja, olyan partnerekkel, mint Sas Éva, Gombás Ádám, Gaál Zsófia, Moravetz Levente. Producerünk Moravetz-Somogyvári Andrea.

    Jó szórakozást kívánunk.

    Szereplők
    Báró........................................................ Buch Tibor
    Gaston.................................................... Gombás Ádám
    Mária....................................................... Gaál Zsófia
    Vali.......................................................... Vass Éva
    Tölgyfalusy Tölgyesi Titusz..................... Moravetz Levente

    Alkotók
    Asszisztens: Moravetz Kíra
    Producer: Moravetz-Somogyvári Andrea
    Rendező: Moravetz Levente

    Ajánló


    Egy békebeli fürdő egy békebeli városban. Mindenki üdül, kikapcsolódik, és rajongva ünnepli őfelsége születésnapját. Egy fiatal özvegy és egy délceg…

    Egyszerre politikai dráma, krimi és szerelmi história, amely a 15. század közepének izgalmas történelmi eseményeit eleveníti meg, bemutatva a Hunyadi…

    gyerekelőadás FEKETE ISTVÁN kisregénye alapján

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016