• program


    Krasznahorkai László: Sátántangó

    Krasznahorkai László: Sátántangó

    Kulcsár Noémivel és társulatával lassan tíz éve tart az együttműködésünk, és két évvel ezelőtt határoztuk el, hogy közösen létrehozzuk a Sátántangó táncszínházi változatát a gyulai Várszínpadon. Az 1985-ös Sátántangó táncművészeti adaptációja egyszerre magától értetődő és hatalmas kihívás, hiszen a mozgás, a test kifejezőerejének felhasználásával úgy kell feldolgozni egy ikonikus irodalmi szöveget, hogy a létrejött előadás méltó legyen az Irodalmi Nobel-díjas alapanyaghoz.  Læs mere

    Dato



    Krasznahorkai László: Sátántangó
    táncszínházi előadás
    A Gyulai Várszínház és a Kulcsár Noémi Tellabor közös bemutatója

    Előadók: a Kulcsár Noémi Tellabor táncművészei

    Dramaturg: Cseh Dávid
    Koreográfus: Kulcsár Noémi

    Kulcsár Noémivel és társulatával lassan tíz éve tart az együttműködésünk, és két évvel ezelőtt határoztuk el, hogy közösen létrehozzuk a Sátántangó táncszínházi változatát a gyulai Várszínpadon. Az 1985-ös Sátántangó táncművészeti adaptációja egyszerre magától értetődő és hatalmas kihívás, hiszen a mozgás, a test kifejezőerejének felhasználásával úgy kell feldolgozni egy ikonikus irodalmi szöveget, hogy a létrejött előadás méltó legyen az Irodalmi Nobel-díjas alapanyaghoz. Ezúttal is azzal kísérletezik majd a Harangozó-díjas Kulcsár Noémi, hogy a színpad és a tánc szabályainak megfelelően miként lehet térbeli alakzatokra, ritmusra lefordítani az alapmű sajátos világát, különös lüktetését. Mindemellett a mondatok mögé és közé rejtett cselekmény motívumai, a magyar környezet és szimbolika újragondolása is cél lesz, hogy a Sátántangóban megfogalmazott metaforikus tánc valóságos tánccá válhasson: az örökkévalóság és földhöz ragadottság egyszerre lírai és groteszk táncos játékává. A helyszín pedig különösen jelentéses, hiszen a szerző szülővárosában a gyulai Várszínpad ad otthont 2026 egyik igen fontosnak ígérkező magyar színházi bemutatójának!

    PÅ PLAKATEN


    Ugyan ki tudná összefoglalni, mi mindenről szól a farkasok közt nevelkedett Maugli, az emberek ketrecéből szabadult Bagira, a törvényt bölcsen…

    Bodó Viktor új előadása az önsegítő függő csoportok mintájára és igaz történetek alapján készül. A csoport olyan szélsőséges karakterek találkozóhelye,…

    Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
    tilbageværende tid
    00:00

    enhed(er) i kurven

    total:


    Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016