• Program


    Aktuális előadások



    Respighinek ez a műve a képszerű komponálási technika egyik jellegzetes példája. A mű valamennyi tételében a szerző  Róma egy jellegzetes helyéhez egy képet, hangulatot vagy történelmi jelenetet társít. Az első tételben Róma egyik legnépszerűbb parkja, a Villa Borghese hatalmas kiterjedésű kertje adja a hátteret a gyerekek játékának, csúfolódásának, illetve a sok gyerek keltette zűrzavarnak a zenei megfogalmazásához.
    A második tétel a Fantasztikus szimfónia és az Egy kiállítás képeinek hangulatára emlékeztet. A katakombák titkát szerzőnk ezúttal gregorián dallamok felidézésével jeleníti meg. A harmadik tételben a Gianicolo fenyői egy fülledt éjszakai kép hangulatát idézik meg, melynek a végén a csalogány dala jelzi a hajnal érkezését.
    Az utolsó tételben egy történelmi emlék képe körvonalazódik, amint a győztes és dicső római hadsereg a Capitolium felé vonul. 

    Ajánló


    A Nefertiti a kompozíciós formák iránti szenvedélyből született. A nemek arányát tekintve is…

    A Három Királyok, vagyis Derzsi György , Kovács Koppány és Vadkerti Imre 90…



    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016