• program


    Radar Gyurkó Szilviával: Momentán x Hintalovon

    Radar Gyurkó Szilviával: Momentán x Hintalovon

    A Momentán Társulat vendége októberben Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Alapítvány alapítója, gyermekjogi aktivista.

    Ezen az izgalmas improvizációs estén a színpadon életre kelnek azok a helyzetek, amikor egy gyermek bajba kerülhet – és rajtunk áll, hogyan reagálunk. Mikor szólaljunk meg? Mi a legjobb lépés, ha észrevesszük a jeleket? A történeteket ti is alakíthatjátok: együtt gondolkodunk, döntünk, hibázunk, újrapróbálunk. Szó lesz bátorságról, felelősségről és arról, mit is jelent valójában segíteni. Ez nem csak színház – ez egy biztonságos tér, ahol játszva érthetjük meg, hogy a való életben hogyan lehetünk a gyerekek mellett, amikor a legnagyobb szükségük van ránk.  Læs mere

    Dato



    A Radar című előadásban feltérképezünk egy-egy számunkra érdekes témát.

    Meghívott szakértőnk segítségével elemezzük az aktuális álláspontokat, trendeket, elképzeléseket, és az improvizáció segítségével a radarképre teszünk mindent, ami felmerül a téma kapcsán.
     
    Vendégünk volt már: Geréb Ágnes, Barabási Albert-László, Ürge-Vorsatz Diána, Kádár Annamária, Radó Péter, Nagy Balázs, L. Ritók Nóra, Csepeli György, Kende-Hoffher Krisztina (online), Pataki Zita (online), Náray Tamás (online), Zólyomi Zsolt, Risztov Éva, Szabó András Csuti, Gazsi Zoltán&Lukács Liza, Steigervald Krisztián, Aczél Zoltán, Ürge-Vorsatz Diána, Jane Goodall Intézet, Rab Árpád

    PÅ PLAKATEN


    Miért álmodunk? Mire valók az álmok? Miért vannak a rossz álmok? Ebben a fordulatos, magával ragadó és vicces családi musicalben…

    Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
    tilbageværende tid
    00:00

    enhed(er) i kurven

    total:


    Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016