Rejtélyek, sorsok, múmiák kiállítás
A Magyar Természettudományi Múzeum kiállítása Egerben!
A kiállítás megtekinthető az EKMK Bartakovics Béla Közösségi Házban, július 4-ig, hétfőtől vasárnapig 9-18 óráig.
A kiállítás az aktuálisan érvényben lévő kormányrendelkezéseknek megfelelően kerül megtartásra.
Jelenleg a 194/2021. (lV26) Korm. rendelet értelmében az intézményünkben nyújtott szolgáltatások igénybevételére a koronavírus ellen védett személyeknek és a felügyeletük alatt lévő kiskorúaknak van lehetősége.
Bővebben a kiállításról:
„A templom kriptájában több holt tetemek találtatnak”
A leletegyüttes felfedezése egy szerencsés véletlennek köszönhető. 1994-ben, a Fehérek templomának felújítása során egy rég elfeledett kriptára bukkantak. A templomtorony alatt fekvő nagy, boltozatos kripta a padlótól a mennyezetig zsúfolásig tele volt egymás tetejére halmozott, gazdagon díszített koporsókkal. A csaknem kétszáz éve bolygatatlan koporsókban 265, halotti ruhába öltöztetett egyén feküdt. Többségük természetes úton, emberi beavatkozás nélkül mumifikálódott. A kriptát 1729–1731 között építették, és közel másfél évszázadon keresztül szolgált temetkezési helyként. A XVIII. század végén II. József higiénés okokból megtiltotta a kriptákba való temetkezést. Vác polgárai azonban ragaszkodtak hagyományaikhoz, és a rendeletet megszegve továbbra is temetkeztek a kriptába. A lejáratot végül 1838-ban végleg befalazták. Lassanként az ajtó létezése is homályba veszett.
A kripta rejtélyes lakói…
A katolikus templomok építésekor az alépítmény, az altemplom vagy kripta kialakítása általános gyakorlat volt. A hívők a szentély és a szentség közelsége miatt előszeretettel temették halottaikat a templomok kriptáiba. A váci Fehérek templomának kriptájába temetettek mintegy egytizede volt egyházi személy, döntő többségük a polgárság köréből származott. Az elhunytakat a búcsúztatást követően a kriptába már csak a koporsóvivők vitték le. A koporsókat sorokba rendezve helyezték egymásra. Úgy tűnik, a kriptát csak a temetések alkalmával nyitották ki, az emlékezők nem látogatták halottaikat. A koporsók feliratai alapján az eltemetettek többsége azonosítható. A plébánián megőrzött anyakönyvi adatok segítségével a családi kapcsolatok is feltárhatók. Néhány esetben a foglalkozásra vagy a halál okára is találtak utalást. A nevek alapján kiderült, hogy a kriptába temetettek nagyobb része német nyelvterületről, cseh, morva vidékről – a török időkben lakatlanná vált város új lakóiként – a XVII. században települt Vácra.
Hogyan mumifikálódtak a kriptába temetett halottak?
A kriptába temetettek természetes úton, minden emberi beavatkozás nélkül mumifikálódtak. Testük bomlását a kripta egyedülálló mikroklímája és a temetkezés módja akadályozta meg. A kripta átlaghőmérséklete a külső hőmérséklettől függetlenül 8–11 CO között ingadozott. A viszonylag állandó relatív páratartalom mellett a légnyomás 991–1009 hPa között változott. A mumifikálódás szempontjából nagyon fontos volt a gyenge, de állandó légmozgás az altemplomot a külvilággal összekötő keskeny szellőzőkürtőn keresztül. Az elhunytakat többnyire faforgáccsal bélelt fenyőkoporsóba helyezték. A forgács felszívta a testnedveket, ezért a holttestek a természetes bomlás helyett lassan kiszáradtak. A fenyő terpenoid tartalma megakadályozta a gombák és baktériumok szaporodását, segítve a természetes mumifikálódást.
