• Program


    Szárnyad árnyékában

    Szárnyad árnyékában

    Szente Béla: SZÁRNYAD ÁRNYÉKÁBAN című történelmi játékának ősbemutatójával Békéscsaba újratelepítésének 300. évfordulóját köszönti a Jókai Színház.
     több

    Nincs aktuális előadás

    Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

    Utolsó előadás dátuma: 2019. február 9. szombat, 19:00


    Rendező: Seregi Zoltán

    Békéscsaba idén, 2018-ban ünnepli újratelepítésének 300. évfordulóját. Az évforduló alkalmából Szente Béla figyelemfelkeltő, a fiatalokat is megragadó, a város történelméhez hű darabot írt. A történet 1717-ben, a Hont vármegyei Csallon és a szegedi prefektúrán, 1718-ban Csallon, és 1718–19-ben Csabán játszódik. Az első tételből megtudhatjuk, hogy „véget értek a háborúk, nincs már hadi kötelezettség, elvonult a török, elvonult a kuruc, elvonult a labanc”, mégis van egy dolog, ami nagyon nyomja az ott élő emberek szívét – evangélikus templomukat be kellett zárni, s így nincs egyetlen hely sem a közelben, ahol üdvözülést kaphatna lelkük. A nagy bánat és düh hullámzása közben szárnyra kel a szóbeszéd, miszerint létezik egy Lovász nevű részeges pap, aki azt állítja, hogy délen, a törökök által otthagyott területeken, hatalmas gazdátlan földek vannak, ahol sokkal jobban meg tudnának élni az emberek, „csak el kell odáig jutni”.

    Ez a Csaba nevű hely, ahol a katolikusok, a reformátusok, az evangélikusok, a magyarok és a tótok békességben megélnek egymás mellett. Hárman úgy döntenek, elindulnak felkutatni az álmok földjét.

    A második tételben Szegeden találjuk magunkat, az 1717-es évben. A három vándor és a szegedi prefektus vitájában a vándorok azt hazudják, taksás jobbágyok, és készek adót fizetni a földesúrnak (ha van), cserébe annyit kérnek, hogy hadd költözhessenek a déli területekre – tizenöt-húsz családról szeretnének megállapodni. A prefektus két év alatt ötven családot kér, s ha ezt teljesítik, még a szabad választás jogát is megkapják, választhatnak Szent-Benedek, Fövenyes és Csaba között. A szószóló vándor, Bálint Jakab közli, a „jövevények” többsége protestáns, leginkább evangélikus lenne. A prefektus nehezen egyezik bele, de kiköti, hogy templomépítésről szó sem lehet.

    A harmadik tétel a helyiek és a „jövevények” vitáját eleveníti föl. Több helyi lakos elköltözéssel fenyegetőzik, és felhánytorgatja, hogy így is elég bajuk van a réti tolvajokkal, hátha még betelepül melléjük egy nagy csapat vadidegen. A kedélyek nemigen csitulnak, „a többiek inkább templomot építenének, mert így istentelennek ítélik létezésüket…”

    A negyedik tétel meséje úgy születik, ahogy a betelepültek első gyermeke, rablómadárral, s újjászülető szerelemmel, háromszáz éves legendával…

    Ajánlatunk


    zenés családi roadmovie 10-től 100 éves korig

    Az Anconai szerelmesek habkönnyű története szenvedélyesen és szellemesen vallja, hogy élni voltaképpen nagyszerű dolog, és hogy mennyi örömöt találhatunk egy csésze friss kávéban, egy váratlanul ránk zúduló nevetésben, vagy épp a tenger felől fújó szél zamatában.

    Ajánló


    Macskabál van az elhagyott színház ódon színpadán. Minden évben egyszer megrendezik a bált, és erre összegyűlnek a környék - nagyon…

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016