Ki lesz ma?
Eszmék és muzsika így egyben.
Aki kérdez: Bősze Ádám
Aki válaszol: Smohay András – művészettörténész, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum igazgatója
Willaert, Gabrieli, Schütz és Vivaldi művei
Közreműködik:
Magyar Rádió Gyermekkórusa
Vezényel:
Dinyés Soma
A kora barokk zene egyik legfontosabb központja Velence nagy temploma, a Szent Márk székesegyház volt, melynek falai között a 16. században dúsan virágzó zenei élet bontakozott ki. Az itt működött muzsikusok körét velencei iskola néven ismerjük, kiknek „különös ismertetőjele” az úgynevezett cori spezzati, vagyis az osztott kórus technikájának használata. Ez a kifejezés arra utal, hogy a San Marco komponistái az egymással szemben lévő két orgonakarzaton, egymástól távol állították fel a rendelkezésükre álló előadó-apparátust, majd ezt az ötletet továbbfejlesztve akár három-négy kisebb létszámú, énekesekből és hangszeresekből álló muzsikuscsoportot is alkalmaztak, varázslatos akusztikai élményben részesítve a hallgatóságot. Az iskola alapítója a nagyszerű németalföldi mester, a Velencében letelepedett Adrian Willaert (1480 k.–1562) volt, aki elsőrangú kompozíciói mellett elhivatott és sikeres pedagógusként is beírta nevét a zenetörténetbe. Tanítványa volt többek között a neves orgonista, Andrea Gabrieli (1510–1586), aki unokaöccsének, Giovanni Gabrielinek (1555–1612) adta tovább a velencei muzsika hagyományait. Giovanni Gabrieli hírneve sok külföldi tanítványt vonzott a lagúnák városába, közöttük az ifj ú Heinrich Schützöt (1585–1672), aki négy évet töltött el Velencében, hogy tökéletesen képzett komponistaként térjen vissza hazájába. Az ifjabb Gabrielitől Monteverdi vette át a stafétabotot, majd a velencei iskola már a 18. századba átívelő történetét az Il prete rosso, a „Vörös pap”, Velence legismertebb muzsikusa, Antonio Vivaldi (1658–1741) írta tovább.
