• Artyści


    Tamás Pányik
    3

    Tamás Pányik

    Rendező, fordító

    Ének-zenei osztályba járt a Liszt Ferenc Általános Iskolában, tanult csellón és gitáron játszani. Tizenkét évig táncolt a Bem Folklór Néptáncegyüttesben. A Szent István Gimnáziumban érettségizett, majd a Budapest Operettszínházban dolgozott 2015 és 2018 között.Fiatal kora ellenére felelős játékmesterként együtt dolgozott olyan nagyszerű művészekkel, mint…

     Więcej

    Aktualne tytuły


    Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.

    Rendező, fordító

    Ének-zenei osztályba járt a Liszt Ferenc Általános Iskolában, tanult csellón és gitáron játszani. Tizenkét évig táncolt a Bem Folklór Néptáncegyüttesben. A Szent István Gimnáziumban érettségizett, majd a Budapest Operettszínházban dolgozott 2015 és 2018 között.Fiatal kora ellenére felelős játékmesterként együtt dolgozott olyan nagyszerű művészekkel, mint Pál Tamás, Medveczky Ádám, Kováts Kolos, Mester Viktória, ifj. Harangozó Gyula, Hegedűs D. Géza, Silló István vagy Kerényi Miklós Gábor.

    Barátjával és munkatársával Cseh Dávid Péterrel együtt fordítanak zenés darabokat magyar nyelvre.

    2018 szeptembere óta szabadúszó.

    2021 szeptembere óta a SzFE rendező szakos hallgatója Vidnyánszky Attila osztályában.

    Legfontosabb munkái:

    2019 - Hatszín Teátrum
    Stephen Dolginoff: Izgass fel! -az évszázad bűnténye
    thriller musical
    rendező, fordító

    2020 Szegedi Szabadtéri Játékok
    Händel: Agrippina
    operajáték
    rendező, fordító

    2020
    Kóka
    Irodalmi szerelem, szerelmi irodalom
    zenés versest
    rendező, szerkesztő

    2021
    Mohácsi Kossuth Teátrum
    Isten Veled és Velem!
    rendező

    2022
    Müpa
    Operaszelídítő
    #Figaro
    rendező

    A sevillai borbély

    A sevillai borbély

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Asystent reżysera
    Georg Friedrich Händel: Agrippina

    Georg Friedrich Händel: Agrippina

    Szegedi Szabadtéri Játékok
    • Reżyser
    Gyilkos Ballada - Rock-Musical

    Gyilkos Ballada - Rock-Musical

    Általános
    • Tłumacz
    Gyilkos Ballada - Rock-Musical

    Gyilkos Ballada - Rock-Musical

    Bartha Management
    • Tłumacz
    Irodalmi szerelem - szerelmi irodalom

    Irodalmi szerelem - szerelmi irodalom

    Óvóhely Kultúrbunker
    • Reżyser
    Kékszakállú

    Kékszakállú

    Karinthy Színház
    • Társrendező
    Kékszakállú - Nyilvános főpróba

    Kékszakállú - Nyilvános főpróba

    Karinthy Színház
    • Társrendező
    Lady Budapest

    Lady Budapest

    Budapesti Operettszínház
    • Asystent reżysera
    Legendás Mátyás

    Legendás Mátyás

    6szín
    • Színpadra alkalmazta és rendezte
    Rómeó és Júlia

    Rómeó és Júlia

    Szegedi Szabadtéri Játékok
    • Ügyelő
    Yeston-Stone: Titanic

    Yeston-Stone: Titanic

    Szegedi Szabadtéri Játékok
    • Játékmester
    zzA Macskadémon

    zzA Macskadémon

    Budapesti Operettszínház
    • Asystent reżysera
    zzA Macskadémon

    zzA Macskadémon

    Budapesti Operettszínház
    • Asystent reżysera
    zzA Notre Dame-i toronyőr

    zzA Notre Dame-i toronyőr

    Budapesti Operettszínház
    • Asystent reżysera
    zzMarie Antoinette

    zzMarie Antoinette

    Budapesti Operettszínház
    • Asystent reżysera

    Polecamy


    Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
    pozostało czasu:
    00:00

    pozycji w koszyku

    suma:


    Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016