Buon giorno, signore e signori! Önök e pillanattól fogva a gyönyörű Ancona tengerpartján, illetve kicsit beljebb, mondjuk: úgy a főterén ülnek.Darabunk főszereplője, a jómódú Tomao Nicomaco, itt lakik egy szép házban a lányával, Luciával, aki picikét dadog, de ezt majd úgyis észreveszik. Nicomaco úr fölfogad egy vándormuzsikust, bizonyos Luigit, aki – minő véletlen! – maga is kissé beszédhibás. Luigi énekelni tanítja a korosodó Tomaót, és hegedülni Luciát, de a hegedűórák egy szempillantás alatt pásztorórákká változnak. Van itt egy cukrászda is, bizonyos Giovannié, aki mindenáron el akarja venni Luciát, hogy a hozományból végre megnyithassa az éttermet, amire évek óta vágyik. Viszont jön egy életunt milliomos, Lucrezio nevezetű, akihez don Tomao akarja hozzáadni Luciát, hogy megkaparinthassa a fiú millióit.
Amit még okvetlenül tudniuk kell, hogy Giovanninak van egy húga, Drusilla, aki nemrég elvesztette élete nagy szerelmét, és most váratlanul hazatér gyermekkora helyszínére. És természetesen van itt a téren egy panzió is, aminek a tulajdonosa, Agnese asszony valaha közelebbi viszonyban állt don Tomaóval, ma azonban már leginkább csak pletykál és nosztalgiázik Dorinával, aki pedig jelenleg áll közeli… khm… alkalmazásban a donnál.
Hogy a szerelmi szálak tovább bonyolódjanak – ahogyan az egy vérbeli olasz komédiához illik –, a panzióban egy gyönyörű magyar lány lakik, név szerint Viktória, akinek don Tomao csapja őrülten a szelet, miközben Giovanni… na de erről már igazán nem illik nagy nyilvánosság előtt beszélni. Csak még annyit: Viktória rettentően boldog, hogy végre kiszabadult ide, ahogy ő mondja, “Olaszba”. Mit jelent az, hogy kiszabadult? Ja persze, hisz a lényeget elfelejtettük mondani, hogy ők itt mindannyian, önök is, mi is 1970-ben vagyunk, vagy ’69-ben, vagy ’71-ben, mindegy, szóval valamikor akkor, amikor még… hát ez végképp nem tartozik ide! Most már igazán mindent tudnak, úgyhogy kérem a zenekart! Készen vannak? Allora: Maestro, musica!
Jegyvásárlás
