Szalóki Ági sokoldalú népdalénekesként vált ismertté. Mestereinek Dresch Mihályt, Sebestyén Mártát, Szakcsi Lakatos Bélát, valamint azokat az erdélyi magyar és cigány falusi énekeseket tartja, akiktől személyesen tanult. Gyerekeknek és felnőtteknek is énekel, immáron több mint két évtizede. 2017-ben Liszt-díjat kapott.
Szalóki Ági Kónya István lantművésszel arra vállalkozott, hogy a régi magyar világi muzsikából nagy csokrot gyűjtve megmutassa, hogy a 17. századig nem létezett éles határ műköltészet és népköltészet, műzene és népzene, népi és úri, paraszti és nemesi hagyomány között. A zenei nyelv is sokáig egységes maradt, a különböző zenei formák és műfajok egymást folyamatosan termékenyítették, gazdagították.
A 16-18. századi kéziratos és nyomtatott források számos darabja állt kapcsolatban a népzenével. Barokk kori dalaink javát a Vietórisz-kódexben jegyezték fel. De a 18-19. századi énekeskönyvekben és melodiáriumokban található nagylélegzetű, ünnepélyes dallamok is szép példái a magyar barokknak, rokokónak! Ezeket a megkomponált dalokat még folyamatosan átitatja a népi ihletés. A hangszeres darabokkal is hasonló a helyzet. A korabeli kéziratok közül a Kájoni-kódexben található táncok állnak a legközelebb a népi dallamkincshez. Műsorunk visszatérő szereplői a virágénekek, amelyek mind a magyar népi líra, mind műköltészetünk gyöngyszemei közé tartoznak, s a két zenei világ határmezsgyéjén évszázadokon keresztül jelen voltak. Ezen a koncerten keresztül, ahol egy kis időutazást teszünk a Kárpát-medencében, belehallgathatunk a magyar várak, várkastélyok, kisvárosok, kollégiumok, udvarházak és falvak változatos és gazdag zenei életébe. Szalóki Ági erre a zenei körutazásra zenésztársként a Balogh Kálmánt (cimbalom), Ökrös Csabát (hegedű), Kalász Mátét (hegedű), Mester László „Pintyőt” (brácsa), Mihálydeák Barnát (bőgő), valamint az Ensemble Sospiri régizenei együttest (Bodrogi Éva – ének, Kónya István – lant, Szászvárosi Sándor – viola da gamba) hívta meg.
