• Program


    TérTáncKoncert

    TérTáncKoncert

    Leonard Bernstein: Szimfonikus táncok a West Side Storyból

    Nincs aktuális előadás

    Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

    Utolsó előadás dátuma: 2017. június 10. szombat, 18:00

    "Minden zenehallgató, egészen kicsi korától, ugyanolyan fontos a Fesztiválzenekar számára. Az, hogy ki fogékony a zenére, nem függ össze azzal, milyen családból jön. Minden ember tiszteletet érdemel.” Fischer Iván

    Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar 2015-ben indította útjára TérTáncKoncert elnevezésű kezdeményezését, amely nemcsak a muzsikáról és a közös táncról, hanem az egymás iránt érzett felelősségről, toleranciáról és tiszteletről is szól.

    A program legfontosabb szereplői azok a hátrányos helyzetű gyerekek, akik a Fesztiválzenekar játékára évről évre együtt táncolnak a budapesti Hősök terén, ahol egy napra ők is valódi hősökké válhatnak. Közösen dolgoznak egy célért hónapokon át, aminek az eredményét már valódi kreatív közösségként élvezhetik.

    Nagyszabású ingyenes szabadtéri koncertünket 2017-ben harmadszor is megszervezzük a gyerekek, a közönség és a koncertek apropóján kialakult közösség örömére. A résztvevő iskolák mind partnereink abban, hogy minél több roma és nem roma gyerek táncoljon együtt, hogy a közösen átéltek révén megtapasztalják a befogadás élményét. A heti táncpróbák mellett regionális találkozókat szervezünk, budapesti mentoriskolákat vonunk be a fogadásukra, és arra is alkalmat teremtünk, hogy találkozzanak a Fesztiválzenekar művészeivel, így hozva őket közelebb a klasszikus zenéhez.

    Hiszünk benne, hogy a muzsika képes különleges kapcsolatot építeni az emberek között nemtől, társadalmi helyzettől, etnikai hovatartozástól vagy nyelvi különbségektől függetlenül. Mindemellett összefogásra, az egymásra való odafigyelésre ösztönöz, és toleranciára tanít.

    Ajánlatunk


    A Margitszigeti Színház minden évben nagyszabású eseménnyel ünnepli meg a Nemzeti Összetartozás Napját. A nemzeti összetartozás napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső nemzeti emléknap Magyarországon, melyet 2010. május 31-én iktatott törvénybe az Országgyűlés.

    A legnagyobb slágerek Geszti Péter (és bolygónk) meghatározó korszakaiból, Rap+Az, zene+stand up, vidám időutazás, meglepő fordulatok, korszakos vendégek, és egyedülálló AI látványosság!

    Mrs. Dolly Levi furfangos, házasságokat összehozó cselszövései, melyekkel megözvegyült, fiatalabb és élemedettebb hölgyeket és urakat próbál közös háztartásba terelni, sok-sok kacagtató félreértésre, faramuci, összegabalyodott helyzetek szórakoztató feloldására adnak alkalmat – mígnem Dolly végül magának szerzi meg a legjobb partit.

    Ajánló


    Giuseppe Verdi OTELLO Opera két részben, négy felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

    Mesterien megírt brit komédia az 1980-as évek világával, igazi sztárszereposztásban! A Fórum Színház legújabb vígjátéka rólunk mesél, kacagtató helyzetekkel és…

    A Monte Cristo grófja egy igazi, nagy ívű, romantikus musical Dumas regénye alapján. Szerelem, intrika, bosszú, szenvedély Szomor György dalaival,…

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016