• művész


    Csonka  András
    5

    Csonka András

    Született: 1965. január 16. (Budapest)

    Színész, énekes, műsorvezető.

    Kisgyerekkorától a színi pályára készült, a Nemzeti Színház stúdiósaként lépett először színpadra. 1985-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, Szinetár Miklós osztályába, amit 1990-ben végzett el. Ezután bekerült a Magyar Televízió akkor induló szappanoperájába, a Família Kft-be, ami óriási ismertséget és népszerűséget hozott számára.…

     Tovább

    Aktuális programok


    Skorpió

    Belvárosi Színház

    A mindennapjainkhoz hasonlóan sok humorral és persze sok aggodalommal megírt, lebilincselően izgalmas, rejtvényhez hasonló kortárs Lear-parafrázist Máté Gábor rendezi.

    Ne most, drágám!

    Balatonfüred Kongresszusi Központ

    Szerelmi háromszögek, nercbundák, hiányos öltözetű hölgyek, ablakon kirepülő ruhadarabok, totális téboly. Mindez London legelegánsabb szőrmeszalonjában, kizárólag a felhőtlen szórakoztatás…

    Etyeki majális

    Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.

    Etyek vendége lesz májusban a Játékszín - Menopauza musical koronázza meg az ünnepi majálist

    Hatan pizsamában

    Játékszín

    Valahol, egy franciaországi nyaralóban Bernard és neje, Jacqueline vendégeket várnak egy kellemesnek ígérkező hétvégére. Az egyik vendég, Bernard legjobb…

    Nagyvárosi fények

    Játékszín

    Fekete-fehér látványvilággal, zenével, de prózai szöveg és dal nélkül, különlegesen izgalmas, a némafilmek stílusát fölidéző színészi játékkal – és…

    Hölgyválasz

    Játékszín

    Richardnak valami hiányzik a munkahelyére való mindennapi ingázáson és a családi életen túl. Mígnem egy szép napon, hazafelé tartva…

    ÓPERENCIÁN TÚL

    URÁNIA BUDAPEST

    A CRESCENDO MUSIC MANAGEMENT™ BEMUTATJA: ÓPERENCIÁN TÚL MESE • MUSICAL • KONCERT

    Ne most, drágám!

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

    Szerelmi háromszögek, nercbundák, hiányos öltözetű hölgyek, ablakon kirepülő ruhadarabok, totális téboly. Mindez London legelegánsabb szőrmeszalonjában, kizárólag a felhőtlen szórakoztatás…

    Színész, énekes, műsorvezető.

    Kisgyerekkorától a színi pályára készült, a Nemzeti Színház stúdiósaként lépett először színpadra. 1985-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, Szinetár Miklós osztályába, amit 1990-ben végzett el. Ezután bekerült a Magyar Televízió akkor induló szappanoperájába, a Família Kft-be, ami óriási ismertséget és népszerűséget hozott számára. Bár prózai szakon végzett, sok zenés szerep fűződik a nevéhez, szívesen látott vendég az Operettszínházban és a Madách Színházban is.

    Látható volt többek között a Funny girl, a Hello Dolly, a Hotel Menthol, a Grease, a Szépség és a Szörnyeteg, a Kán-kán, az Abigél, a Szép nyári nap és a Mary Poppins című musicalek főszerepeiben, valamint a Viktória, a Cigányszerelem és a Csókos asszony című operettekben. Énekesként és televíziós műsorvezetőként is ismert.

    Színház- és Filmművészeti Főiskola 1990
    1983- Nemzeti Színház Stúdió
    1990- Vidám Színpad
    1991- szabadfoglalkozású

    Díjak, elismerések:
    Szenes Iván-díj (2021)
    XII. Magyar Nyári Fesztiválon – „Az Év legjobb férfi mellékszereplője”-díj (A Játékszínben, a Legénybúcsúban játszott szerepéért) (2022)
    Kránitz Lajos-díj (2023)

    Szerepeiből:
    Budapesti Operett Színház - A szépség és a szörnyeteg (Lángőr)
    Sz.f.v Vörösmarty Színház. - Illatszertár (Asztalos úr)
    Karinthy Színház - Szeressük egymást (Dr. Vas)
    Játékszín - Imádok férjhez menni
    Budaörsi Játékszín- Mennyből a hulla (Lorenzo)
    Budapesti Operett Színház - Abigél (Kőnig tanár úr)
    Thália Színház - Csókos Asszony (Ibolya Ede)
    Labiche | Florentin kalap | Fadinard
    Alfonso Paso | Ön is lehet gyilkos | Julio
    Praxy | Hölgyeim, elég volt! | Rodier
    Flatow - Szenes - Dobos | Egy férfi, aki nem akar | Gyuri
    Campaux. | Csöngettek, madame | Jean Pierre
    F. Joffo | Micsoda család | Franck
    Frisby | Lány a levesemben | Jimmy
    J. Camoletti | Négy meztelen férfi | Jean
    R. Cooney | Család ellen nincs... | Leslie
    N. Simon | Furcsa pár | Manolo
    Bencsik I. | Kölcsönlakás | Attila
    N. Simon- M. Hamlisch | Kapj el! | Vernon Gersch
    Illés Gy. - Kárpáti L. | East-West Blues | Másik fiu
    J. Casey | Grease | Vince Fontaine
    McDermot - Ragni - Rado | Hair | Hud
    Vajda A. - Vajda K. | Eddig vagyok! | Pici
    John Fowles | A lepkegyűjtő | Ferdinand
    Fenyő M.-Novai G. | Hotel Menthol | Bringa
    Zerkovitz - Szilágyi | Csókos asszony | Ibolya Ede
    M. Stewart - J. Herman | Hello Dolly! | Cornelius Hackl
    Camoletti | Hatan pizsamában
    Shakespeare | Ahogy tetszik | Próbakő
    A. Paso | Mennyből a hulla | Lorenzo
    Styne - Merrill | Funny girl | Eddie Ryan
    Szilágyi A. | Lássuk a medvét! | Zubovics Ernő
    Cole Porter | Kán-kán | Hillaire Jussac
    Kocsák T. - Miklós T. | Nana | Alex Fontan
    Verebes István | Remix | Steve Hardnick
    Simonkovits - Nagy - Miklós | Atlantisz | Victor Frenegen
    Nóti Károly | Szeressük egymást | Dr.Vass
    László Miklós | Illatszertár | Asztalos úr
    Alan Manken-Howard Ashman | A szépség és a szörnyeteg | Lángőr

    Filmjei:
    Bátrak földje (2020) - Georg Neubauer főpincér
    200 első randi (2019) – Ricsi
    Holnap tali – A premier (film) – Soma apja
    A vadász imája (2017) – Teenage Boy
    Holnap Tali! (2017-2018) – Soma apja
    Kémek küldetése (tv-sorozat, 2016) – Train Station Guard
    Fapad (tv-sorozat, 2015) – Férfiutas
    Hacktion: Újratöltve (2013) – Bence Valentin
    Las aventuras del capitán Alatriste (tv-sorozat, 2013) – Médico
    Diplomatavadász (tv-sorozat, 2010) – Bálint
    Gálvölgyi Show (2007)
    Tréfa (2003) – Beck
    Pasik (2001)
    Gombuktu (1998)
    Kisváros (1993-1995)
    Kapj el! (1995)
    Privát kopó (1992)
    Família Kft. (1991-1994) – Pici
    Nyuszi ül a fűben (tv-sorozat, 1989)
    Második nekifutás

    "Ezerszerelem" - Koós Réka koncertestje

    Munkácsy Mihály Művelődési Ház
    • Szenes Iván-díjas színművész, énekes.
    2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Hőguta - vígjáték

    2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Hőguta - vígjáték

    Tihanyi Szabadtéri Játékok
    • Howard Green
    2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Ne most drágám - bohózat

    2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Ne most drágám - bohózat

    Tihanyi Szabadtéri Játékok
    • Arnold Crouch
    A Boldogság Szövetsége  Családimese-musical

    A Boldogság Szövetsége Családimese-musical

    Auditórium Hungaricum
    • Kis Kakas
    A bolond lány

    A bolond lány

    Karinthy Színház
    • Benjamin Beaurevers
    A forgatókönyv

    A forgatókönyv

    Mátra Művelődési Központ
    • Egyéb
    A forgatókönyv (Ron Hutchinson)

    A forgatókönyv (Ron Hutchinson)

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Victor Fleming
    A forgatókönyv (Ron Hutchinson)

    A forgatókönyv (Ron Hutchinson)

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Victor Fleming
    A forgatókönyv (Ron Hutchinson)

    A forgatókönyv (Ron Hutchinson)

    Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
    • Victor Fleming
    A forgatókönyv (Ron Hutchinson)

    A forgatókönyv (Ron Hutchinson)

    Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
    • Victor Fleming
    A forgatókönyv (Ron Hutchinson)

    A forgatókönyv (Ron Hutchinson)

    Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Victor Fleming
    A forgatókönyv (Ron Hutchinson)

    A forgatókönyv (Ron Hutchinson)

    Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
    • Victor Fleming
    A FORGATÓKÖNYV - Fórum Színház

    A FORGATÓKÖNYV - Fórum Színház

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Victor Fleming
    A hölgy fecseg és nyomoz

    A hölgy fecseg és nyomoz

    Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Rocher
    A játékszín bemutatja: Aranylakodalom

    A játékszín bemutatja: Aranylakodalom

    Bálint Ágnes Kulturális Központ
    • FŐNÖK
    A legnépszerűbb filmzenék

    A legnépszerűbb filmzenék

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Színész
    A New York-i páparablás

    A New York-i páparablás

    Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
    • Samuel Leibowitz
    A Szépség és a Szörnyeteg

    A Szépség és a Szörnyeteg

    Budapesti Operettszínház
    • Lángőr, a gyertyatartó
    A Szépség és a Szörnyeteg

    A Szépség és a Szörnyeteg

    Budapesti Operettszínház
    • Lángőr, a gyertyatartó
    A szőke ciklon

    A szőke ciklon

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Szomszéd
    A szőke ciklon

    A szőke ciklon

    Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Szomszéd
    A szőke ciklon

    A szőke ciklon

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Szomszéd
    A szőke ciklon

    A szőke ciklon

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
    • Szomszéd
    A szőke ciklon

    A szőke ciklon

    Móricz Zsigmond Színház
    • Szomszéd
    A szőke ciklon

    A szőke ciklon

    Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Színész
    A szőke ciklon

    A szőke ciklon

    Bálint Ágnes Kulturális Központ
    • Szomszéd
    A SZŐKE CIKLON - Játékszín

    A SZŐKE CIKLON - Játékszín

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Szomszéd
    A szőke ciklon - Játékszín

    A szőke ciklon - Játékszín

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Szomszéd
    A SZŐKE CIKLON - színdarab két részben - a Játékszín előadása

    A SZŐKE CIKLON - színdarab két részben - a Játékszín előadása

    Kölcsey Központ
    • Szomszéd
    ABIGÉL

    ABIGÉL

    Thália Színház
    • Kőnig tanár úr
    Abigél

    Abigél

    NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
    • Kőnig tanár úr
    Abigél

    Abigél

    Budapesti Operettszínház
    • Kőnig tanár úr
    Abigél

    Abigél

    Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
    • Kőnig tanár úr
    Abigél

    Abigél

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
    • Kőnig tanár úr
    Abigél - musical

    Abigél - musical

    Budapesti Operettszínház
    • Kőnig tanár úr
    Abigél - musical

    Abigél - musical

    Budapesti Operettszínház
    • Kőnig tanár úr
    Agatha Christie És már senki sem /Tíz kicsi néger/

    Agatha Christie És már senki sem /Tíz kicsi néger/

    Nr1Media
    • Dr. Edward George Armstrong
    Agatha Christie: ÉS MÁR SENKI SEM - prózai színpadi előadás

    Agatha Christie: ÉS MÁR SENKI SEM - prózai színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Dr. Edward George Armstrong
    Andrew Lloyd Webber - Tim Rice: Jézus Krisztus Szupersztár

    Andrew Lloyd Webber - Tim Rice: Jézus Krisztus Szupersztár

    Kölcsey Központ
    • Heródes
    Apáca Show

    Apáca Show

    Budapesti Operettszínház
    • O’HARA ATYA
    Az Éless-Szín vendége: Csonka András

    Az Éless-Szín vendége: Csonka András

    Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
    • Szenes Iván- és Kránitz Lajos-díjas színművész, énekes, műsorvezető.
    Beszélő levelek - december

    Beszélő levelek - december

    Mozsár Műhely
    • Házigazda
    Beszélő levelek- június

    Beszélő levelek- június

    Műhely Produkció
    • Színész
    Black Comedy

    Black Comedy

    Váci Mihály Kulturális Központ
    • Színész
    Camoletti: Hatan pizsamában című prózai színpadi előadás

    Camoletti: Hatan pizsamában című prózai színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Robert
    Cigányszerelem

    Cigányszerelem

    Budapesti Operettszínház
    • Tivadar, vidéki színész, rendező, szövegíró
    Cigányszerelem

    Cigányszerelem

    Budapesti Operettszínház
    • Tivadar, vidéki színész, rendező, szövegíró
    Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

    Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

    Veres 1 Színház
    • ARNOLD CROUCH
    Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

    Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

    Veres 1 Színház
    • Arnold
    Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

    Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

    Veres 1 Színház
    • Arnold Crouch
    Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

    Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

    Veres 1 Színház
    • Arnold Crouch
    Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

    Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

    Veres 1 Színház
    • Arnold Crouch
    CSÓKKIRÁLY - koncert

    CSÓKKIRÁLY - koncert

    Margitszigeti Színház
    • Énekes
    CSÓKOS ASSZONY

    CSÓKOS ASSZONY

    Thália Színház
    • Ibolya Ede
    Csókos asszony

    Csókos asszony

    Budapesti Operettszínház
    • Ibolya Ede
    Csoportterápia

    Csoportterápia

    Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
    • Lajos
    Csoportterápia

    Csoportterápia

    Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
    • Lajos
    Egy darabot a szívemből

    Egy darabot a szívemből

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Én és a kisöcsém

    Én és a kisöcsém

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
    • Színész
    Én, Te Őt!

    Én, Te Őt!

    Karinthy Színház
    • Mitchell
    Én, Te Őt! Frici bérlet

    Én, Te Őt! Frici bérlet

    Karinthy Színház
    • Mitchell
    És már senki sem (Tíz kicsi néger)

    És már senki sem (Tíz kicsi néger)

    Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
    • Dr. Edward George Armstrong
    ÉS MÁR SENKI SEM, avagy A TÍZ KICSI NÉGER

    ÉS MÁR SENKI SEM, avagy A TÍZ KICSI NÉGER

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Dr. Edward George Armstrong
    És már senki sem, korábbi címe Tíz kicsi néger - Játékszín

    És már senki sem, korábbi címe Tíz kicsi néger - Játékszín

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Dr. Edward George Armstrong
    ÉS MÁR SENKI SEM... korábbi címe: Tíz kicsi néger

    ÉS MÁR SENKI SEM... korábbi címe: Tíz kicsi néger

    Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Dr. Edward George Armstrong
    Farkas Ferenc: Csínom Palkó – bemutató / BTF

    Farkas Ferenc: Csínom Palkó – bemutató / BTF

    Müpa
    • Koháry gróf / Albert
    Fehér Adrienn 50 - születésnapi koncert sztárokkal

    Fehér Adrienn 50 - születésnapi koncert sztárokkal

    Városmajori Szabadtéri Színpad
    • Közreműködő művész
    Felnőtt színház - A padlás

    Felnőtt színház - A padlás

    Csili Művelődési Központ
    • DETEKTÍV, aki még önmagát is kinyomozza
    Felnőtt Színház - Peter Shaffer: Rövidzárlat

    Felnőtt Színház - Peter Shaffer: Rövidzárlat

    Csili Művelődési Központ
    • Harold Gorringe
    Hatan pizsamában

    Hatan pizsamában

    Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Robert
    Hatan pizsamában

    Hatan pizsamában

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
    • Robert
    Hatan pizsamában

    Hatan pizsamában

    Szarvasi Vízi Színház
    • Robert
    Hatan Pizsamában

    Hatan Pizsamában

    Csiky Gergely Színház
    • Robert
    HATAN PIZSAMÁBAN

    HATAN PIZSAMÁBAN

    Bálint Ágnes Kulturális Központ
    • Robert
    Hatan pizsamában - a Játékszín előadása

    Hatan pizsamában - a Játékszín előadása

    Kölcsey Központ
    • Robert
    Hatan pizsamában - Játékszín

    Hatan pizsamában - Játékszín

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Színész
    Hazudj inkább, kedvesem !

    Hazudj inkább, kedvesem !

    SZÍNPART
    • Lorenzo
    Hazudj inkább, kedvesem!

    Hazudj inkább, kedvesem!

    Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Lorenzo
    HAZUDJ INKÁBB, KEDVESEM! - bűnügyi komédia két részben - A Játékszín előadása

    HAZUDJ INKÁBB, KEDVESEM! - bűnügyi komédia két részben - A Játékszín előadása

    Kölcsey Központ
    • Lorenzo
    Hőguta

    Hőguta

    Móricz Zsigmond Színház
    • Howard Green
    HŐGUTA - vígjáték

    HŐGUTA - vígjáték

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Howard
    HŐGUTA - vígjáték

    HŐGUTA - vígjáték

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Howard
    Imádok férjhez menni

    Imádok férjhez menni

    Jegycenter Kft.
    • William Cardew
    J. Bethencourt: A new york-i páparablás - prózai színpadi előadás

    J. Bethencourt: A new york-i páparablás - prózai színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Samuel Leibowitz
    Jack Popplewell - Robert Thomas: A hölgy fecseg és nyomoz - krimi vígjáték - a Játékszín előadása

    Jack Popplewell - Robert Thomas: A hölgy fecseg és nyomoz - krimi vígjáték - a Játékszín előadása

    Kölcsey Központ
    • Rocher
    Jack Popplewell - Robert Thomas: A hölgy fecseg és nyomoz című prózai színpadi előadás

    Jack Popplewell - Robert Thomas: A hölgy fecseg és nyomoz című prózai színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Rocher
    JANIKOVSZKY ÉVA: A LEMEZ KÉT OLDALA

    JANIKOVSZKY ÉVA: A LEMEZ KÉT OLDALA

    Klebelsberg Kultúrkúria
    • Színművész, műsorvezető, énekes.
    Jézus Krisztus Szupersztár

    Jézus Krisztus Szupersztár

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Heródes
    Joao Bethencourt: A New York-i páparablás

    Joao Bethencourt: A New York-i páparablás

    Veres 1 Színház
    • Samuel Leibowitz
    Joao Bethencourt: A new york-i páparablás

    Joao Bethencourt: A new york-i páparablás

    Veres 1 Színház
    • Samuel Leibowitz
    Ken Ludwig: Primadonnák

    Ken Ludwig: Primadonnák

    Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
    • Butch
    Ken Ludwig: Primadonnák

    Ken Ludwig: Primadonnák

    Bálint Ágnes Kulturális Központ
    • Butch
    Ken Ludwig: Primadonnák - zenés, táncos színpadi előadás

    Ken Ludwig: Primadonnák - zenés, táncos színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Butch
    Kukac Kata kalandjai

    Kukac Kata kalandjai

    József Attila Színház
    • Sáska Sámuel
    Legénybúcsú

    Legénybúcsú

    Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Mr. WATT, egy úriember
    Legénybúcsú

    Legénybúcsú

    SZÍNPART
    • Mr. WATT, egy úriember
    Legénybúcsú

    Legénybúcsú

    SZÍNPART
    • Mr. WATT, egy úriember
    Legénybúcsú

    Legénybúcsú

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Mr. WATT, egy úriember
    Legénybúcsú

    Legénybúcsú

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Mr. WATT, egy úriember
    Legénybúcsú

    Legénybúcsú

    Szarvasi Vízi Színház
    • Mr. WATT, egy úriember
    Mágikus operett a Sugovica partján - operett gála

    Mágikus operett a Sugovica partján - operett gála

    Budapesti Operettszínház
    • Egyéb
    MARC CAMOLETTI - HATAN PIZSAMÁBAN (JÁTÉKSZÍN)

    MARC CAMOLETTI - HATAN PIZSAMÁBAN (JÁTÉKSZÍN)

    Általános 2
    • Színész
    Marc Camoletti: Hatan pizsamában

    Marc Camoletti: Hatan pizsamában

    Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Robert
    Marcel Achard: A bolond lány

    Marcel Achard: A bolond lány

    Klebelsberg Kultúrkúria
    • Benjamin Beaurevers
    Marcel Achard: A bolond lány

    Marcel Achard: A bolond lány

    Veres 1 Színház
    • Benjamin Beaurevers
    Marcel Achard: A bolond lány

    Marcel Achard: A bolond lány

    Veres 1 Színház
    • Benjamin Beaurevers
    Marcel Achard: a Bolond Lány

    Marcel Achard: a Bolond Lány

    Munkácsy Mihály Művelődési Ház
    • Benjamin Beaurevers
    MÁTÉ PÉTER - CSERHÁTI ZSUZSA

    MÁTÉ PÉTER - CSERHÁTI ZSUZSA "egy darabot a szívemből"

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Színész
    Menken-Glenn: Apáca Show

    Menken-Glenn: Apáca Show

    Szegedi Szabadtéri Játékok
    • O'Hara atya
    Mennyből a hulla

    Mennyből a hulla

    Budaörsi Latinovits Színház
    • Lorenzo
    Mézesvölgyi Nyár - A padlás

    Mézesvölgyi Nyár - A padlás

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • DETEKTÍV, aki még önmagát is kinyomozza
    Mézesvölgyi Nyár - Hőguta

    Mézesvölgyi Nyár - Hőguta

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Howard
    Mézesvölgyi Nyár - Rövidzárlat

    Mézesvölgyi Nyár - Rövidzárlat

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Harold Gorringe
    Minden ugyanúgy van -  tükörképek a múltból

    Minden ugyanúgy van - tükörképek a múltból

    Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
    • vagy
    Mindennapi bátorságunk

    Mindennapi bátorságunk

    6szín
    • Vendég
    Műfajok Randevúja - Zenés beszélgetés / Csonka András vendégei: Nagy Sándor és Szente Vajk

    Műfajok Randevúja - Zenés beszélgetés / Csonka András vendégei: Nagy Sándor és Szente Vajk

    Általános
    • Színész
    Musical Ünnep

    Musical Ünnep

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Az est házigazdája
    Nagyvárosi fények

    Nagyvárosi fények

    Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Bokszoló, Inas, Kommunális menedzser, Polgármester, Nagy ember
    Nagyvárosi fények

    Nagyvárosi fények

    Városmajori Szabadtéri Színpad
    • Bokszoló, Inas, Kommunális menedzser, Polgármester, Szerelő
    Nagyvárosi fények

    Nagyvárosi fények

    Móricz Zsigmond Színház
    • Bokszoló, Inas, Kommunális menedzser, Polgármester, Nagy ember
    Ne most, drágám!

    Ne most, drágám!

    Lovarda
    • ARNOLD CROUCH
    Ne most, drágám!

    Ne most, drágám!

    Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
    • Arnold Crouch
    Ne most, drágám!

    Ne most, drágám!

    Veres 1 Színház
    • Arnold Crouch
    Ne most, drágám!

    Ne most, drágám!

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • Arnold Crouch
    Ne most,Drágám!

    Ne most,Drágám!

    Bálint Ágnes Kulturális Központ
    • Arnold Crouch
    New York-i páparablás

    New York-i páparablás

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Nosztalgia buli Csonka Andrással

    Nosztalgia buli Csonka Andrással

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Énekes
    Örökzöld magyar slágerek a Színparton

    Örökzöld magyar slágerek a Színparton

    SZÍNPART
    • Színész, énekes
    PénteK13 – EZERSZERELEM – KOÓS RÉKA koncertestje

    PénteK13 – EZERSZERELEM – KOÓS RÉKA koncertestje

    Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
    • Sztárvendég
    PénteK13 – EZERSZERELEM – Koós Réka koncertestje – Sztárvendég: Csonka András

    PénteK13 – EZERSZERELEM – Koós Réka koncertestje – Sztárvendég: Csonka András

    Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
    • Színész
    Peter Shaffer: Rövidzárlat - Black Comedy

    Peter Shaffer: Rövidzárlat - Black Comedy

    Veres 1 Színház
    • Színész
    Presser - Dusán - Horváth: A Padlás

    Presser - Dusán - Horváth: A Padlás

    Hírös Agóra
    • DETEKTÍV
    Presser Gábor - Sztevanovity Dusán: A padlás

    Presser Gábor - Sztevanovity Dusán: A padlás

    Gyulai Várszínház
    • Detektív, aki még önmagát is kinyomozza
    Primadonnák

    Primadonnák

    Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Butch
    PRIMADONNÁK

    PRIMADONNÁK

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Butch
    Primadonnák

    Primadonnák

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Butch
    PRIMADONNÁK - bohózat két részben - A Játékszín előadása

    PRIMADONNÁK - bohózat két részben - A Játékszín előadása

    Kölcsey Központ
    • Butch
    PRIMADONNÁK - Játékszín

    PRIMADONNÁK - Játékszín

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Butch
    Ray Cooney - John Chapman: Ne most, Drágám!

    Ray Cooney - John Chapman: Ne most, Drágám!

    Belvárosi Színház
    • Arnold Crouch
    Ray Cooney – John Chapman: Ne most, drágám!

    Ray Cooney – John Chapman: Ne most, drágám!

    Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Arnold Crouch
    Ray Cooney – John Chapman: Ne most, drágám!

    Ray Cooney – John Chapman: Ne most, drágám!

    Hankó István Művészeti Központ
    • Arnold Crouch
    Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!

    Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!

    Veres 1 Színház
    • Arnold Crouch
    Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!

    Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!

    Veres 1 Színház
    • Arnold Crouch
    Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!

    Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!

    Veres 1 Színház
    • Arnold Crouch
    Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!

    Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!

    Veres 1 Színház
    • Arnold Crouch
    Rejtő ,Szente ,Gyulyás :  A szőke ciklon

    Rejtő ,Szente ,Gyulyás : A szőke ciklon

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Színész
    Rejtő Jenő, Szente Vajk, Gulyás Levente: A SZŐKE CIKLON Sóskúti Önkormányzat Falunapok

    Rejtő Jenő, Szente Vajk, Gulyás Levente: A SZŐKE CIKLON Sóskúti Önkormányzat Falunapok

    Általános 2
    • Szomszéd
    Rejtő Jenő: A szőke ciklon

    Rejtő Jenő: A szőke ciklon

    Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
    • Színész
    Rejtő Jenő: A szőke ciklon

    Rejtő Jenő: A szőke ciklon

    Városmajori Szabadtéri Színpad
    • Szomszéd
    Rejtő Jenő: A szőke ciklon - prózai színpadi előadás

    Rejtő Jenő: A szőke ciklon - prózai színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Színész
    Ron Hutchinson-A Forgatókönyv

    Ron Hutchinson-A Forgatókönyv

    Bálint Ágnes Kulturális Központ
    • Victor Fleming
    Ron Hutchinson: A forgatókönyv, A Fórum színház előadása

    Ron Hutchinson: A forgatókönyv, A Fórum színház előadása

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Victor Fleming, rendező
    Rövidzárlat

    Rövidzárlat

    Móricz Zsigmond Színház
    • Harold Gorringe
    Rövidzárlat ( Black Comedy )

    Rövidzárlat ( Black Comedy )

    Freelusion Kft.
    • Színész
    Sanzon sansz

    Sanzon sansz

    Magyar Állami Operaház
    • Közreműködik
    Skorpió

    Skorpió

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Skorpió

    Skorpió

    Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
    • Színész
    Stúdió 11 – 60 év

    Stúdió 11 – 60 év

    Müpa
    • Műsorvezető / Presenter
    SUNCITY - A HOLNAP TALI! - MUSICAL

    SUNCITY - A HOLNAP TALI! - MUSICAL

    Pesti Magyar Színház.
    • Színész
    Szente Vajk-Legénybúcsú

    Szente Vajk-Legénybúcsú

    Bálint Ágnes Kulturális Központ
    • Mr. WATT, egy úriember
    Szép nyári nap

    Szép nyári nap

    Budapesti Operettszínház
    • Kovács, Panni néni elvált férje
    Szép nyári nap

    Szép nyári nap

    Budapesti Operettszínház
    • Kovács, Panni néni elvált férje
    Szép nyári nap - musical

    Szép nyári nap - musical

    Budapesti Operettszínház
    • Kovács, Panni néni elvált férje
    Szép nyári nap - musical

    Szép nyári nap - musical

    Budapesti Operettszínház
    • Kovács, Panni néni elvált férje
    Szeretni bolondulásig - Egy FÉNYES est

    Szeretni bolondulásig - Egy FÉNYES est

    Budapesti Operettszínház
    • Színész
    Szőke ciklon – a Játékszín előadás a Zichy-kastély udvarában

    Szőke ciklon – a Játékszín előadás a Zichy-kastély udvarában

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Szomszéd
    Téli Színházbérlet - A bolond lány

    Téli Színházbérlet - A bolond lány

    Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
    • Színész
    Tihanyi Szabadtéri Játékok / Legénybúcsú - vígjáték

    Tihanyi Szabadtéri Játékok / Legénybúcsú - vígjáték

    Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
    • Mr. WATT, egy úriember
    Tihanyi Szabadtéri Játékok / Legénybúcsú - vígjáték

    Tihanyi Szabadtéri Játékok / Legénybúcsú - vígjáték

    Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
    • Mr. WATT, egy úriember
    UGYE TE IS AKAROD? - Zene, jókedv, emlékek - Retro buli Csonka Andrással - élő zenekaros koncert

    UGYE TE IS AKAROD? - Zene, jókedv, emlékek - Retro buli Csonka Andrással - élő zenekaros koncert

    Általános 2
    • Színész
    Veres 1 Színház bemutatja: A padlás

    Veres 1 Színház bemutatja: A padlás

    Bálint Ágnes Kulturális Központ
    • DETEKTÍV
    X Abigél

    X Abigél

    Budapesti Operettszínház
    • Kőnig tanár úr
    X Cigányszerelem

    X Cigányszerelem

    Budapesti Operettszínház
    • Tivadar, vidéki színész, rendező, szövegíró
    XIV. René

    XIV. René

    Karinthy Színház
    • Achille - udvari főálláshalmozó
    xxÉn és a kisöcsém

    xxÉn és a kisöcsém

    Budapesti Operettszínház
    • Dr. Sas
    You are More! - Malchiner Péter vendége Csonka András

    You are More! - Malchiner Péter vendége Csonka András

    Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
    • Színész
    Zsidó Kulturális Fesztivál: Pest, Buda, Óbuda - Énekeljük meg Budapestet!

    Zsidó Kulturális Fesztivál: Pest, Buda, Óbuda - Énekeljük meg Budapestet!

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Közreműködik
    zzApáca Show

    zzApáca Show

    Budapesti Operettszínház
    • O Hara tiszteletes
    zzViktória

    zzViktória

    Budapesti Operettszínház
    • Feri, Viktória testvére

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016