• művész

    Aradi Tibor
    2

    Aradi Tibor

    Született: 1971. január 31.

    Humorista, színész, újságíró.

    1992-ben kezdte a pályát Orbán Sándor humorista felfedezettjeként. Később Maksa Zoltán vette szárnyai alá és már vele járta az ország művelődési házait. 1994-ben második helyezést ért el a Magyar Televízió Humorista kerestetik tehetségkutató műsorában. Ebben az időszakban a magyar kereskedelmi rádiók történetében először, elindítják…

     Tovább

    Aktuális programok

    Jelenleg nincs futó program!

    Humorista, színész, újságíró.

    1992-ben kezdte a pályát Orbán Sándor humorista felfedezettjeként. Később Maksa Zoltán vette szárnyai alá és már vele járta az ország művelődési házait. 1994-ben második helyezést ért el a Magyar Televízió Humorista kerestetik tehetségkutató műsorában. Ebben az időszakban a magyar kereskedelmi rádiók történetében először, elindítják Orbán Sándorral az első olyan reggeli műsort a Juventus Rádióban, amely a humorra épít. Állandó szereplője lesz a Szeszélyes Évszakok című tévéműsornak, majd egy kereskedelmi tévén már saját produkcióval jelentkezik csapatával A zene essen beléd címmel. 1992-ben szerződött a Mikroszkóp Színpadra, aminek megszűnéséig tagja is maradt. Ezalatt több televíziós kabaré műsorban kap nagyobb szerepeket, mint pl. a Tiszta Kabaré, Maksavízió, Gálvölgyi Show és a Van képünk hozzá. Stand up komikusként is rendszeresen látható a Dumaszínházban és a Comedy Central csatornán Varga Ferenc Józseffel az oldalán. 2008 óta a Rádiókabaré összes műsorában szerepelt. 2010-ben a Magyar Rádió a nagy hagyománynak örvendő Bonbon-díjjal tüntette ki a Rádiókabaréban nyújtott munkássága elismeréseként. 2013-ban először láthatta őt a közönség drámai szerepben, amikor az Aradi Kamaraszínház felkérte őt, hogy játssza el Jevgenyij Griskovec: Vodkapolka, avagy hogyan ettem kutyát, című monodrámáját. A darab azóta is nagy sikerrel szerepel itthon és külföldön! 2015-ben Karinthy-gyűrűvel tüntették ki.

    SZÍNHÁZI BIOGRÁFIA:

    2002. szeptember 27. Maksaméta
    2002. december 6. Ügynökök kíméljenek
    2003. április 11. A Tenor háza
    2003. december 6. A Mikroszkóp fantomja
    2004. március 9. Ádám és EVA
    2004. december 3. Széllel szembe…
    2005. március 18. Magasztár?
    2005. december 2. Csak semmi duma
    2006. október 6. Hogy volt? 100 éves a magyar kabaré
    2006. december 2. Az élet lapos oldala
    2007. február 6. Mikor lesz elegünk?
    2007. december 7. Le vagytok szavazva
    2008. február 28. Szakíts, ha bírsz
    2008. október 24. Közkívánatomra
    2008. december 5. Valakit visz a vicc
    2009. október 24. Akarsz róla beszélni (éles bach)
    2009. március 20. Röhej az egész
    2009. április 8. Szójjá be!
    2010. április 30. Balfék! Jobbra át!
    2010. szeptember 24. Érzelmes üzletek
    2010. február 19. Hat celeb keres egy szorzót (Karinthy Színház)
    2010. november 5. Társasjáték
    2011. február 18. Kabaré retro
    2011. november 12. Övön alul – avagy szex a lelke mindennek -
    2012. március 2. Maguk akarták
    2012. április 14. Felettünk a béka
    2012. október 7. VodkaPolka avagy, hogyan ettem kutyát (Aradi Kamaraszínház)

    ,,Mondom Ferinek,Tibi

    ,,Mondom Ferinek,Tibi"-Stand up est,Aradi Varga

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Karinthy-gyűrűs humorista, színész
    6 celeb keres 1 szorzót

    6 celeb keres 1 szorzót

    Karinthy Színház
    • Színész
    6 celeb keres 1 szorzót - gúnyrajzok sok zenével

    6 celeb keres 1 szorzót - gúnyrajzok sok zenével

    Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
    • Színész
    A Sóher Klub bemutatja: Mondom a Ferinek: Tibi! Aradi Tibor és Varga F József Humorestje!

    A Sóher Klub bemutatja: Mondom a Ferinek: Tibi! Aradi Tibor és Varga F József Humorestje!

    Belvárosi Színház
    • Színész
    Aradi Varga Show

    Aradi Varga Show

    Általános
    • Humorista
    Az élet lapos oldala-Bajor kabaré

    Az élet lapos oldala-Bajor kabaré

    Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
    • Színész
    DUMAKABARÉ (ATV felvétel)

    DUMAKABARÉ (ATV felvétel)

    Vidám Színpad
    • Egyéb
    Dumakabaré.

    Dumakabaré.

    Vidám Színpad
    • Egyéb
    DumaMatiné: Méd in Hungeráj - Hadházi László önálló műsora, közreműködik Aradi Tibor és Bruti

    DumaMatiné: Méd in Hungeráj - Hadházi László önálló műsora, közreműködik Aradi Tibor és Bruti

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Színész
    Érzelmes üzletek-három egyfelvonásos

    Érzelmes üzletek-három egyfelvonásos

    Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
    • Színész
    J. Griskovec: VodkaPolka, avagy hogyan ettem kutyát-zenés játék

    J. Griskovec: VodkaPolka, avagy hogyan ettem kutyát-zenés játék

    Gyulai Várszínház
    • Főszereplő
    Kabaré retro - összeállítás Tabi László írásaiból

    Kabaré retro - összeállítás Tabi László írásaiból

    Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
    • Színész
    Kabaréklub - nyilvános Rádiókabaré felvétel

    Kabaréklub - nyilvános Rádiókabaré felvétel

    Thália Színház
    • Színész
    Közkívánatomra! - Sas kabaré

    Közkívánatomra! - Sas kabaré

    Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
    • Színész
    Le vagytok szavazva!-Sas kabaré

    Le vagytok szavazva!-Sas kabaré

    Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
    • Színész
    Lepedőakrobaták - Bodrogi Gyula, Lorán Lenke, Beregi Péter, Heller Tamás, Aradi Tibor,Megyeri Zoltán

    Lepedőakrobaták - Bodrogi Gyula, Lorán Lenke, Beregi Péter, Heller Tamás, Aradi Tibor,Megyeri Zoltán

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Színész
    Magasztár? TV felvétel

    Magasztár? TV felvétel

    Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
    • Színész
    MAGUK AKARTÁK - nem kívánságműsor

    MAGUK AKARTÁK - nem kívánságműsor

    Thália Színház
    • Színész
    Méd in Hungeráj - Hadházi László önálló estje, közr.: Aradi Tibor és Bruti

    Méd in Hungeráj - Hadházi László önálló estje, közr.: Aradi Tibor és Bruti

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Színész
    Méd in Hungeráj-Hadházi László Humorfesztivál

    Méd in Hungeráj-Hadházi László Humorfesztivál

    Thália Színház
    • Színész
    Méd in Hungeráj: Hadházi László önálló estje, közreműködik Aradi Tibor és Brut

    Méd in Hungeráj: Hadházi László önálló estje, közreműködik Aradi Tibor és Brut

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Színész
    Méd in Hungeráj: Hadházi László önálló estje, közreműködik Aradi Tibor és Bruti

    Méd in Hungeráj: Hadházi László önálló estje, közreműködik Aradi Tibor, Bruti

    Méd in Hungeráj: Hadházi László önálló estje, közreműködik Aradi Tibor, Bruti

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Színész
    Méd in Hungeráj: Hadházi László önálló estje, közreműködik Bruti

    Méd in Hungeráj: Hadházi László önálló estje, közreműködik Bruti

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Humorista
    Mert hülye azért vagyok!

    Mert hülye azért vagyok!

    Spinoza Színház
    • Előadó
    Mert hülye azért vagyok! - Aradi Tibor és Varga Ferenc József közös estje

    Mert hülye azért vagyok! - Aradi Tibor és Varga Ferenc József közös estje

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Humorista
    Mikor lesz elegünk?-Verebes kabaré

    Mikor lesz elegünk?-Verebes kabaré

    Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
    • Színész
    Mondom a Ferinek, Tibi! - Aradi Tibor és Varga Ferenc József

    Mondom a Ferinek, Tibi! - Aradi Tibor és Varga Ferenc József

    Bethlen Téri Színház
    • Humorista
    Mondom a Ferinek, Tibi! - Aradi Tibor és Varga Ferenc József kabaréestje

    Mondom a Ferinek, Tibi! - Aradi Tibor és Varga Ferenc József kabaréestje

    Veres 1 Színház
    • Humorista
    Mondom a Ferinek: Tibi! - Aradi Tibor és Varga Ferenc József közös estje

    Mondom a Ferinek: Tibi! - Aradi Tibor és Varga Ferenc József közös estje

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Színész
    Napijegy 07.30.

    Napijegy 07.30.

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Színész
    Nicsak: Kibeszél! -közéleti kabaré

    Nicsak: Kibeszél! -közéleti kabaré

    Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
    • Színész
    ÖVÖN ALUL, AVAGY SZEX  A LELKE MINDENNEK

    ÖVÖN ALUL, AVAGY SZEX A LELKE MINDENNEK

    Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
    • Színész
    ÖVÖN ALUL,AVAGY SZEX A LELKE MINDENNEK

    ÖVÖN ALUL,AVAGY SZEX A LELKE MINDENNEK

    Thália Színház
    • Színész
    Passziviti - avagy akarsz róla beszélni? - Kabaré talkshow

    Passziviti - avagy akarsz róla beszélni? - Kabaré talkshow

    Bethlen Téri Színház
    • Humorista
    Röhej az egész!-környezetbarát kabaré

    Röhej az egész!-környezetbarát kabaré

    Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
    • Színész
    Röhög a Balaton - Stand Up Show a Showder Klub és a Rádió Kabaré sztárjaival

    Röhög a Balaton - Stand Up Show a Showder Klub és a Rádió Kabaré sztárjaival

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Karinthy-gyűrűs humorista.
    RÖHÖGNI MÉG SZABAD - Sas kabaré

    RÖHÖGNI MÉG SZABAD - Sas kabaré

    Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
    • Színész
    SAS - FÉSZEK BUÉK! a Hüvelyk Mutyi szilveszteri ea.

    SAS - FÉSZEK BUÉK! a Hüvelyk Mutyi szilveszteri ea.

    Belvárosi Színház
    • Színész
    Showder Klub (Rekop, Trabarna, Somogyi, Varga Ferenc J + Aradi T.)

    Showder Klub (Rekop, Trabarna, Somogyi, Varga Ferenc J + Aradi T.)

    PrimeTime
    • Humorista
    Szakíts,ha bírsz!Hernádi Judit kabaréja

    Szakíts,ha bírsz!Hernádi Judit kabaréja

    Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
    • Színész
    SZUPERLATÍVUSZ - Aradi Tibor, Inotay Ákos és Lorán Barnabás (TraBarna) képzeletszínházi stand up est

    SZUPERLATÍVUSZ - Aradi Tibor, Inotay Ákos és Lorán Barnabás (TraBarna) képzeletszínházi stand up est

    Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont
    • Szereplő
    TárSASjáték - Sas kabaré

    TárSASjáték - Sas kabaré

    Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
    • Színész
    UDVARSZÍNHÁZ-6 celeb keres 1 szorzót

    UDVARSZÍNHÁZ-6 celeb keres 1 szorzót

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Színész
    Valakit visz a vicc - kabaré

    Valakit visz a vicc - kabaré

    Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
    • Színész
    VodkaPolka

    VodkaPolka

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Színész
    VodkaPolka

    VodkaPolka

    Karinthy Színház
    • Dramaturg
    VodkaPolka

    VodkaPolka

    Thália Színház
    • Dramaturg
    VodkaPolka, avagy hogyan ettem kutyát

    VodkaPolka, avagy hogyan ettem kutyát

    Budaörsi Latinovits Színház
    • Szöveg
    Woody Allen -  Semmi pánik

    Woody Allen - Semmi pánik

    Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
    • Walter Hollander
    Woody Allen: Semmi pánik

    Woody Allen: Semmi pánik

    Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
    • Walter Hollander
    Woody Allen: Semmi pánik - prózai színpadi előadás

    Woody Allen: Semmi pánik - prózai színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Walter Hollander

    Ajánlataink

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:

    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!

    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016