• művész

    Badár Sándor

    Badár Sándor

    A Dumaszínház társulatának tagja.

    A bakterházból indult, és bár az óta a pálya már nem kötött, mégis szinte mindenki humor vonalról ismeri. Többszöri átszállás után a sín-házból végül a Dumaszínházba érkezett, ahol segített letenni a talpfákat. Improvizatív humorista és karakterszínész, aki többrendbeli mozifilm-Szőkítéssel, illetve…

     Tovább

    Aktuális programok

    Magyarok menni Bamako - Badár Sándor önálló estje

    Magyarok menni Bamako: Badár Sándor önálló estje filmvetítéssel a Kompót DumaKlubban.

    A Dumaszínház társulatának tagja.

    A bakterházból indult, és bár az óta a pálya már nem kötött, mégis szinte mindenki humor vonalról ismeri. Többszöri átszállás után a sín-házból végül a Dumaszínházba érkezett, ahol segített letenni a talpfákat. Improvizatív humorista és karakterszínész, aki többrendbeli mozifilm-Szőkítéssel, illetve a szentesi humormaffia tagjaként, poénszervezetben elkövetett, folyamatos viccelődéssel vádolható. Karrierjét mindig is nagyban befolyásolta az állatokhoz fűződő viszonya, így a Boldog lovak mellett Papírkutyákat, egy Citromdisznót, sőt, még egy Vattatyúkot is Kontroll alatt kellett tartania, mielőtt megérintette volna A média diszkrét bája. Manapság hivatásszerűen beszél Badárságokat, és nem panaszkodik, hiszen már a mesebeli Afrika is behódolt neki. Ellenáll az idegen nyelveknek, pedig már egy olasz teleshop-nyelviskolát is elvégzett.

    "A két jó Badár" Stand Up Comedy & Bűvészet

    Munkácsy Mihály Művelődési Ház
    Humorista
    10 éves a Dumaszínház gála: Aranyosi,Badár,Bödőcs,Hadházi,KAP,Kőhalmi,Litkai

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Színész
    500 felesleges cucc: Badár Grylls tanácsai túrázóknak - Badár Sándor önálló előadása

    500 felesleges cucc: Badár Grylls tanácsai túrázóknak - Badár Sándor önálló estje

    A két jó Badár

    A két jó Badár

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    Humorista
    A Showder Klub bemutatja: Tóth Edu és Badár Sándor

    A Showder Klub bemutatja: Tóth Edu és Badár Sándor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Egyéb
    All stars - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kovács András Péter

    All stars - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, műsorvezető: Fülöp Viktor

    All stars - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István, Hadházi László

    ALL STARS - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán

    ALL STARS - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kiss Ádám, műsorvezető: Ács Fruzsina

    ALL STARS - Aranyosi, Badár, Kap, Kőhalmi

    ALL STARS - Aranyosi, Badár, KAP, műsorvezető: Ács Fruzsina

    All stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Dombóvári István, Kőhalmi Zoltán

    All stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Hadházi László, Kőhalmi Zoltán

    All stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Hadházi László, Kovács András Péter

    All stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Hadházi László, Mogács Dániel

    ALL STARS - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

    ALL STARS - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán

    All stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán

    All stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Mogács Dániel, Kőhalmi Zoltán

    All stars - Badár Sándor, Dombóvári István, Hadházi László, Kőhalmi Zoltán

    All stars - Badár Sándor, Dombóvári István, Hadházi László, Kovács András Péter

    All stars - Badár Sándor, Dombóvári István, Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán

    All stars - Badár Sándor, Dombóvári István, Kovács András Péter, Mogács Dániel

    All stars - Badár Sándor, Hadházi László, Kiss Ádám, Mogács Dániel

    ALL STARS - Badár, Beliczai, Hadházi, Kiss

    All stars - Badár, Beliczai, Hadházi, műsorvezető: Musimbe Dávid Dennis

    ALL STARS - Badár, Beliczai, Hadházi, műsorvezető: Szabó Balázs Máté

    ALL STARS - Badár, Beliczai, Kőhalmi, műsorvezető: Fülöp Viktor

    All stars: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Hadházi László

    All stars: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kőhalmi Zoltán

    All stars: Badár Sándor, Felméri Péter, Kiss Ádám, Kovács András Péter

    ALL STARS: Badár Sándor, Hadházi László, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

    ALL STARS: Badár Sándor, Hadházi László, Kovács András Péter, Mogács Dániel

    ÁPRILISI BADÁR-ságok

    ÁPRILISI BADÁR-ságok

    Kölcsey Központ
    Színész
    Aranyosi Péter - Badár Sándor közös estje

    Aranyosi Péter - Badár Sándor közös estje

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Színész
    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Egyéb
    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Egyéb
    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Egyéb
    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Humorista
    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Humorista
    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Egyéb
    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Egyéb
    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Egyéb
    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Egyéb
    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Egyéb
    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Egyéb
    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Egyéb
    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Egyéb
    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Egyéb
    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Egyéb
    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Egyéb
    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Egyéb
    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Egyéb
    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Egyéb
    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Egyéb
    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    Aranyosi Péter és Badár Sándor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Egyéb
    Aranyosi Péter és Badár Sándor közös műsora

    Aranyosi Péter és Badár Sándor, vendég: Zabolai Margit Eszter

    Aranyosi Péter, Badár Sándor

    Aranyosi Péter, Badár Sándor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Színész
    Aranyosi Péter, Badár Sándor

    Aranyosi Péter, Badár Sándor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Humorista
    Aranyosi Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Csenki Attila, műsvez: Szupkay Viktor

    Aranyosi Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Dombóvári István

    Aranyosi Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Dombóvári István, műsvez: Felméri Péter

    Aranyosi Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Dombóvári István, műsvez: Szupkay Viktor

    Aranyosi Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Litkai Gergely, műsvez: Dombóvári István

    Aranyosi Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Lorán Barnabás

    Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
    Színész
    Aranyosi Péter, Badár Sándor, Bellus István

    Aranyosi Péter, Badár Sándor, Bellus István

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Színész
    Aranyosi Péter, Badár Sándor, Csenki Attila, Hajdú Balázs

    Aranyosi Péter, Badár Sándor, Csenki Attila, Kovács András Péter, műsvez: Dombóvári István

    Aranyosi Péter, Badár Sándor, Csenki Attila, Lorán Barnabás, műsorvezető: Felméri Péter

    Aranyosi Péter, Badár Sándor, Csenki Attila, Szupkay Viktor, műsvez: Benk Dénes

    Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István

    Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István, Mogács Dániel

    Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István, Rekop György, műsorvezető: Szupkay Viktor

    Aranyosi Péter, Badár Sándor, Felméri Péter, Hajdú Balázs, műsorvezető: Szupkay Viktor

    Aranyosi Péter, Badár Sándor, Felméri Péter, Janklovics Péter, műsvez: Dombóvári István

    Aranyosi Péter, Badár Sándor, Felméri Péter, Mogács Dániel, műsvez: Szupkay Viktor

    Aranyosi Péter, Badár Sándor, Felméri Péter, Szomszédnéni Produkciós Iroda

    Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hadházi László, Szupkay Viktor, műsvez. Csenki Attila

    Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hajdú Balázs

    Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hajdú Balázs, Janklovics Péter, Kertész Ricsi

    Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hajdú Balázs, Janklovics Péter, műsorvezető: Szupkay Viktor

    Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hajdú Balázs, Szomszédnéni P.I, műsvez: Benk Dénes

    Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hajdú Balázs, Szomszédnéni Produkciós Iroda

    Aranyosi Péter, Badár Sándor, Mogács Dániel, Szupkay Viktor

    Aranyosi Péter, Badár Sándor, műsorvezető: Felméri Péter

    Aranyosi Péter, Badár Sándor, Rekop György, Szomszédnéni Produkciós Iroda

    Aranyosi Péter, Badár Sándor, Rekop György, Szomszédnéni Produkciós Iroda

    Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
    Színész
    Aranyosi Péter, Csenki Attila, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

    Aranyosi Péter, Csenki Attila, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Humorista
    Badár Sándor - Bödőcs Tibor közös est

    Badár Sándor - Bödőcs Tibor közös est

    Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
    Színész
    Badár Sándor - Bödőcs Tibor közös estje

    Badár Sándor - Bödőcs Tibor közös estje

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Színész
    Badár Sándor - Fábry Sándor közös estje

    Badár Sándor - Fábry Sándor közös estje

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Színész
    Badár Sándor - Fábry Sándor közös estje

    Badár Sándor - Fábry Sándor közös estje

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Színész
    Badár Sándor és a Szomszédnéni Produkciós Iroda

    Badár Sándor és Beliczai Balázs

    Badár Sándor és Beliczai Balázs

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Humorista
    Badár Sándor és Beliczai Balázs

    Badár Sándor és Beliczai Balázs

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Egyéb
    Badár Sándor és Beliczai Balázs

    Badár Sándor és Beliczai Balázs

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Humorista
    Badár Sándor és Beliczai Balázs

    Badár Sándor és Beliczai Balázs

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Egyéb
    Badár Sándor és Fábry Sándor

    Badár Sándor és Fábry Sándor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Humorista
    Badár Sándor és Hadházi László közös előadása

    Badár Sándor és Mogács Dániel

    Badár Sándor és Mogács Dániel

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Színész
    Badár Sándor önálló estje

    Badár Sándor önálló estje

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Egyéb
    Badár Sándor önálló estje

    Badár Sándor önálló estje

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Egyéb
    Badár Sándor önálló estje

    Badár Sándor önálló estje

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Színész
    Badár Sándor önálló estje

    Badár Sándor önálló estje

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Humorista
    Badár Sándor önálló estje

    Badár Sándor önálló estje

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Egyéb
    BADÁR SÁNDOR önálló stand-up estje

    BADÁR SÁNDOR önálló stand-up estje

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    Humorista
    BADÁR SÁNDOR STAND UP COMEDY MŰSORA

    BADÁR SÁNDOR STAND UP COMEDY MŰSORA

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    Egyéb
    Badár Sándor stand up Est Budafoki Pincejárat

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    Humorista
    Badár Sándor, Beliczai Balázs, Bellus István, Kovács András Péter

    Badár Sándor, Beliczai Balázs, Bellus István, Kovács András Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Humorista
    Badár Sándor, Beliczai Balázs, Benk Dénes, Dombóvári István, műsvez: Felméri Péter

    Badár Sándor, Beliczai Balázs, Benk Dénes, Hajdú Balázs

    Badár Sándor, Beliczai Balázs, Benk Dénes, Kőhalmi Zoltán

    Badár Sándor, Beliczai Balázs, Hadházi László, Felméri Péter

    Badár Sándor, Beliczai Balázs, Hadházi László, Szomszédnéni Produkciós Iroda, vendég: Ács Fruzsina

    Badár Sándor, Beliczai Balázs, Hajdú Balázs, Kőhalmi Zoltán

    Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kovács András Péter, Mogács Dániel, műsvez: Szupkay Viktor

    Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kovács András Péter, Szupkay Viktor

    Badár Sándor, Beliczai Balázs, Lorán Barnabás, Kovács András Péter, műsvez: Mogács Dániel

    Badár Sándor, Beliczai Balázs, Mogács Dániel

    Badár Sándor, Beliczai Balázs, Szomszédnéni Produkciós Iroda

    Badár Sándor, Beliczai Balázs,Felméri Péter, Mogács Dániel, műsvez: Csenki Attila

    Badár Sándor, Bellus István, Benk Dénes, Hadházi László, műsorvezető. Szupkay Viktor

    Badár Sándor, Bellus István, Benk Dénes, Hadházi László, műsvez: Felméri Péter

    Badár Sándor, Bellus István, Felméri Péter, Szupkay Viktor, műsorvezető Benk Dénes

    Badár Sándor, Benk Dénes, Janklovics Péter

    Badár Sándor, Bruti, Fráger Balázs, Kiss Ádám

    Badár Sándor, Csenki Attila, Dombóvári István, Hajós András, műsvez: Lorán Barnabás

    Badár Sándor, Csenki Attila, Hadházi László, Janklovics Péter

    Badár Sándor, Csenki Attila, Hadházi László, Mogács Dániel

    Badár Sándor, Csenki Attila, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, Szupkay Viktor

    Badár Sándor, Csenki Attila, Kovács András Péter, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda

    Badár Sándor, Dombóvári István, Hadházi László, Szupkay Viktor, műsvez: Csenki Attila

    Badár Sándor, Dombóvári István, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda

    Badár Sándor, Felméri Péter, Fráger Balázs, Hadházi László, Hajdú Balázs

    Badár Sándor, Felméri Péter, Hadházi László

    Badár Sándor, Felméri Péter, Hadházi László

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Humorista
    Badár Sándor, Felméri Péter, Hadházi László, Mogács Dániel

    Badár Sándor, Felméri Péter, Hadházi László, Szupkay Viktor

    Badár Sándor, Felméri Péter, Kőhalmi Zoltán

    Badár Sándor, Felméri Péter, Mogács Dániel

    Badár Sándor, Hadházi László

    Badár Sándor, Hadházi László

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Színész
    Badár Sándor, Hadházi László

    Badár Sándor, Hadházi László

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Színész
    Badár Sándor, Hadházi László közös műsora

    Badár Sándor, Hadházi László, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, műsvez: Janklovics Péter

    Badár Sándor, Hadházi László, SZupkay Viktor

    Badár Sándor, Hadházi László, SZupkay Viktor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Humorista
    Badár Sándor, Hajdú Balázs, Janklovics Péter, Mogács Dániel

    Badár Sándor, Hajdú Balázs, Kőhalmi Zoltán

    Badár Sándor, Hajdú Balázs, Kőhalmi Zoltán, Tóth Edu

    Badár Sándor, Hajdú Balázs, Kormos Anett, Kőhalmi Zoltán

    Badár Sándor, Hajdú Balázs, Kormos Anett, Kőhalmi Zoltán

    Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
    Színész
    Badár Sándor, Janlovics Péter, Kovács András Péter, Lorán Barnabás, műsorvezető: Szupkay Viktor

    Badár Sándor, Janlovics Péter, Kovács András Péter, Lorán Barnabás, műsorvezető: Szupkay Viktor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Színész
    Badár Sándor, Kiss Ádám, Lorán Barnabás, Mogács Dániel, műsorvezető: Dombóvári István

    Badár Sándor, Kiss Ádám, Lorán Barnabás, Szomszédnéni P.I., műsorvezető: Mogács Dániel

    Badár Sándor, Kiss Ádám, Szomszédnéni produkciós iroda, Szupkay Viktor, műsvez: Dombóvári István

    Badár Sándor, Kiss Ádám, Szupkay Viktor, Zsók Levente

    Badár Sándor, Kiss Ádám, Szupkay Viktor, Zsók Levente

    Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
    Színész
    Badár Sándor, Kiss Ádám, Szupkay Viktor, Zsók Levente

    Badár Sándor, Kiss Ádám, Szupkay Viktor, Zsók Levente

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Színész
    Badár Sándor, Kiss Ádám, Tóth Edu

    Badár Sándor, Kiss Ádám, Tóth Edu

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Színész
    Badár Sándor, Kiss Ádám, Tóth Edu

    Badár Sándor, Kiss Ádám, Tóth Edu

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Színész
    Badár Sándor, Kiss Ádám, Tóth Edu

    Badár Sándor, Kiss Ádám, Tóth Edu

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Színész
    Badár Sándor, Kőhalmi Zoltán, műsorvezető: Hajdú Balázs

    Badár Sándor, Kőhalmi Zoltán, Szomszédnéni P.I., műsorvezető Benk Dénes

    Badár Sándor, Kőhalmi Zoltán, Szomszédnéni Produkciós Iroda, Szupkay Viktor, műsvez: Mogács Dániel

    Badár Sándor, Kovács András Péter

    Badár Sándor, Kovács András Péter

    Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
    Színész
    Badár Sándor, Kovács András Péter

    Badár Sándor, Kovács András Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Színész
    Badár Sándor, Kovács András Péter, Mogács Dániel, Szomszédnéni P.I., műsorvezető: Lorán Barnabás

    Badár Sándor, Kovács András Péter, Szente-Veres Adrienn

    Badár Sándor, Kovács András Péter, Szente-Veres Adrienn

    Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
    Színész
    Badár Sándor, Mogács Dániel

    Badár Sándor, Mogács Dániel

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Színész
    Badár Sándor, Mogács Dániel

    Badár Sándor, Mogács Dániel

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Egyéb
    Badár Sándor, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda

    Badár Sándor, Rekop György, Szomszédnéni Produkciós Iroda

    Badár Sándor, Szomszédnéni Produkciós Iroda

    Badár Sándor, Szomszédnéni Produkciós Iroda, műsorvezető: Szobácsi Gergő

    Badár Sándor, Szomszédnéni Produkciós Iroda, Tóth Edu

    BADÁR SÁNDOR:

    BADÁR SÁNDOR: "Magyarok menni Bamako"

    Belvárosi Színház
    Színész
    Badár Sándor; Duma Swing: Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc

    Badár Sándor; Duma Swing: Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Egyéb
    BADÁR&BADÁR: Bűvészet&Stand-up Comedy - Badár Sándor (humorista) és Badár Tamás (bűvész) közös estje

    Bödőcs Tibor és Badár Sándor

    Bödőcs Tibor és Badár Sándor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Színész
    Bor Stand-up -Tölts egy estét Badár Sándorral

    Általános
    Egyéb
    Comedy Central Bemutatja- Badár Sándor,Bruti,Hajós András,Litkai Gergely,Porkoláb Tamás,Zsók Levente

    Comedy Central Bemutatja- Badár Sándor,Bruti,Hajós András,Litkai Gergely,Porkoláb Tamás,Zsók Levente

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Színész
    COmedy Central Bemutatja: Badár S., Bács M., Bruti, Hajdú B., Pataki B.

    Comedy Central Bemutatja:Badár Sándor,Bács Miklós,Kuhár Bence,Rekop György,Szobács Gergely,Varga Fer

    Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István

    DUMA JAM - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István

    Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hadházi László

    Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter

    DUMA JAM - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter

    Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár, Sándor, Kovács András Péter

    Duma Jam -Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István

    Duma Jam: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István

    DUMA JAM: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István

    DUMA JAM: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hadházi László

    DUMA JAM: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter

    Duma Jam: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter

    Duma Jam: Aranyosi, Badár, KAP

    Duma Jam: Aranyosi, Badár, KAP

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Humorista
    DUMA JAM: Badár Sándor, Hadházi László, Kovács András Péter

    Duma Jam:Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hadházi László

    Duma Jam:Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter

    DUMA MARATON: Badár Sándor, Benk Dénes, Csenki Attila, Kertész Ricsi

    DumaJam: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter

    Dumaszínház late night - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kertész Ricsi, Mogács Dániel, Szobácsi Gergő

    Dumaszínház LONDON - DUMAJAM: Aranyosi, Dombi, Badár

    Hydelight Event and Communication Kft.
    Humorista
    ELŐSZILVESZTER - Aranyosi Péter és Badár Sándor

    ELŐSZILVESZTER - Aranyosi Péter és Badár Sándor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Egyéb
    ELŐSZILVESZTER - Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje

    Ezek nem százasok - Badár Sándor és Hadházi László közös előadása

    Ezek nem százasok - Badár Sándor és Hadházi László közös estje

    Ezek nem százasok: Badár Sándor és Hadházi László közös estje

    Fábry Most

    Fábry Most

    Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
    Színész
    Fekete-fehér, igen-nem - Badár Sándor és Musimbe Dávid Dennis közös esjte (BEMUTATÓ)

    Fekete-fehér, igen-nem - Badár Sándor és Musimbe Dávid Dennis közös esjte (BEMUTATÓ)

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Egyéb
    Fekete-fehér, igen-nem - Badár Sándor és Musimbe Dávid Dennis közös esjte (FŐPRÓBA)

    Four stars - Badár Sándor, Hadházi László, Szobácsi Gergő, Tóth Edu

    FOUR STARS - Badár, Beliczai, Benk, Szomszédnéni P.I, vendég: Musimbe Dávid Dennis

    FOUR STARS - Badár, Beliczai, Csenki, Janklovics, vendég: Musimbe Dávid Dennis

    FOUR STARS - Badár, Beliczai, Dombi, Mogács, vendég: Fülöp Viktor

    FOUR STARS - Badár, Beliczai, Hadházi, Szupkay, vendég: Zabolai Margit Eszter

    FOUR STARS - Badár, Beliczai, Hajdú, Szomszédnéni, vendég: Szabó Balázs Máté

    FOUR STARS - Badár, Beliczai, Janklovics, Szobácsi, vendég: Ács Fruzsina

    FOUR STARS - Badár, Beliczai, Janklovics, Szupkay, vendég: Fülöp Viktor

    FOUR STARS - Badár, Beliczai, Janklovics, Szupkay, vendég: Szabó Balázs Máté

    FOUR STARS - Badár, Beliczai, Kormos, Szomszédnéni, vendég: Elek Péter

    FOUR STARS - Badár, Benk, Csenki, Mogács, vendég: Elek Péter

    FOUR STARS - Badár, Benk, Felméri, Mogács, vendég: Fülöp Viktor

    FOUR STARS - Badár, Benk, Felméri, Szomszédnéni, vendég: Lakatos László

    FOUR STARS - Badár, Csenki, Kőhalmi, Mogács, vendég: Fülöp Viktor

    Four stars - Badár, Felméri, Kiss, Musimbe, vendég: Fülöp Viktor

    FOUR STARS - Badár, Felméri, Kormos, Szomszédnéni P.I., vendég Valtner Miklós

    Jó éjszakát Mád Badár Sándorral a Mádi Borházban

    Jó éjszakát Mád Badár Sándorral a Mádi Borházban

    Általános
    Egyéb
    Kicsi Bamako a New Orleansban - Badár Sándor önálló estje

    Kicsi Bamako a New Orleansban - Badár Sándor önálló estje

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Színész
    Kicsi Bamako a New Orleansban - Badár Sándor önálló estje

    Kicsi Bamako a New Orleansban - Badár Sándor önálló estje

    Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
    Színész
    Kis szenteste - Badár Sándor önálló estje, közreműködik Hajdú Balázs

    Kis szenteste - Badár Sándor önálló estje, közreműködik Hajdú Balázs

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Humorista
    Kiss Ádám és Badár Sándor

    Kiss Ádám és Badár Sándor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Humorista
    Kőhalmi Zoltán, Badár Sándor, Felméri Péter

    Kőhalmi Zoltán, Badár Sándor, műsorvezető: Hajdú Balázs

    Kovács András Péter, Badár Sándor

    Kovács András Péter, Badár Sándor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Humorista
    Magyarok Menni Bamako

    Magyarok Menni Bamako

    Munkácsy Mihály Művelődési Ház
    Színész
    Magyarok menni Bamako - Badár Sándor önálló estje

    Magyarok menni Bamako - Badár Sándor önálló estje

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Humorista
    Magyarok menni Bamako - Badár Sándor önálló estje

    Magyarok menni Bamako - Badár Sándor önálló estje

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Egyéb
    Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje

    MIÉRT PONT ALASZKA? - Badár Sándor önálló estje

    Napijegy 2011.07.23.

    Napijegy 2011.07.23.

    Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
    Színész
    Showder Klub (Bellus, Aranyosi, KAP, Badár)

    PrimeTime
    Humorista
    Showder Klub (Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, Badár Sándor, Badár Sándor, Badár Tamás)

    Showder Klub felvétel - Benk Dénes, Kőhalmi Zoltán, Janklovics Péter, Badár Sándor

    Showder Klub felvétel - Benk Dénes, Kőhalmi Zoltán, Janklovics Péter, Badár Sándor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Egyéb
    SHOWDER KLUB felvétel - Kőhalmi Zoltán, Hajdú Balázs, Badár Tamás, Badár Sándor

    Showder Klub TV felvétel – Badár Sándor special

    Showder Klub TV felvétel – Badár Sándor special

    PrimeTime
    Humorista
    Szentes, végállomás: Badár Sándor önálló estje

    Szentes, végállomás: Badár Sándor önálló estje

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Humorista
    Szentes, végállomás: Badár Sándor önálló műsora

    Szenteste - Badár Sándor, Hajdú Balázs, Kőhalmi Zoltán

    Szenteste - Kőhalmi Zoltán, Badár Sándor, Hajdú Balázs

    Szenteste: Kőhalmi Zoltán és Badár Sándor, műsorvezető: Hajdú Balázs

    Szilveszter

    Szilveszter

    Budaörsi Latinovits Színház
    Színész
    SZILVESZTER - Aranyosi Péter és Badár Sándor

    SZILVESZTER - Aranyosi Péter és Badár Sándor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    Egyéb
    SZILVESZTER - Badár&Badár: Bűvészet&stand-up comedy: Badár Sándor és Badár Tamás közös estje

    Tesztbeszéd Badár Sándorral - talkshow, műsorvezető: Lovász László

    THREE STARS - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Mogács Dániel

    THREE STARS - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Szomszédnéni P.I.

    THREE STARS - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Szomszédnéni Produkciós Iroda

    THREE STARS - Badár Sándor, Kormos Anett, Mogács Dániel

    Three stars – Badár Sándor, Kormos Anett, Szomszédnéni Produkciós Iroda

    Vacsorajegy-New Orleans(Csak az előadás jeggyel együtt érvényes)

    Vacsorajegy-New Orleans(Csak az előadás jeggyel együtt érvényes)

    Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
    szeptember 25.

    Ajánlataink

    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016