Pályafutását 1983-ban Jeszenszky Endre tanítványaként kezdte. Tánctechnikai tudása főleg klasszikus és jazz balett alapokra épül.
1986-ban jeles szóló táncosként vált közismertté a Rock Színház tagjaként, ahol 1996-ig olyan klasszikus musicalek felújításában vett részt táncosként és koreográfusként, mint a Jézus Krisztus Szupersztár, Evita,…
Fergeteges családi musical a Budapesti Operettszínházban Varró Dániel és Teslár Ákos sziporkázóan szellemes szövegével és Presser Gábor varázslatos zenéjével:…
Hans Christian Andersen talán legismertebb meséjének új, modern feldolgozása tökéletesen illeszkedik a Magyarock Dalszínház mesebemutatóinak sorába. A látványos, mai…
Pályafutását 1983-ban Jeszenszky Endre tanítványaként kezdte. Tánctechnikai tudása főleg klasszikus és jazz balett alapokra épül.
1986-ban jeles szóló táncosként vált közismertté a Rock Színház tagjaként, ahol 1996-ig olyan klasszikus musicalek felújításában vett részt táncosként és koreográfusként, mint a Jézus Krisztus Szupersztár, Evita, Nyomorultak, Légy jó mindhalálig, Macskák, Sztárcsinálók, Miss Saigon, Dorian Gray.
1990-1992 között a Magyar Állami Operaház tagja volt, majd 1993-tól több éven keresztül a Debreceni Csokonai Színházban balett igazgatói pozíciót töltött be. Jelenleg a Győri Nemzeti Színház vezető koreográfusa.
1990 óta számos táncelőadás, valamint zenés színházi produkció sikeréhez járult hozzá, mint tehetséges táncos és szakképzett koreográfus.
Kiemelkedő munkái önálló koreográfusként:
Liszt Ferenc úr boldogságos pokoljárása Ankonai szerelmesek - Radnóti Színház Légy jó mindhalálig-Rock Színház I love Budapest - Merlin Színház Arany János balladái - Merlin Színház Régi nyár - Győri Nemzeti Színház Grease - Győri Nemzeti Színház és Zalaegerszegi Nemzeti Színház Hotel Menthol - Operett Színház Doktor úr - Kecskeméti Katona József Színház West Side Story - Győri Nemzeti Színház
1999 márciusában mutatták be a Győri Nemzeti Színházban a Hello, Dolly című musicalt, melynek ígéretes premierjéhez koreográfusként járult hozzá.
A nagy volumenű előadások koreografálása mellett kisebb táncbemutatók összeállításával, és szórakoztató tv műsorok látványos táncos elemei kidolgozásával is foglalkozik: 1996 nyarán az Áloműzők éjszakai tv műsor, később a volt Friderikusz show, és jelenleg a Showbálvány táncos-koreográfusa. A Djabe zenekar állandó koreográfusa és 1995 óta a Gramy Reklámügynökség munkatársa is egyben.
Jellemző, hogy egyéni koreográfiáiban Ő maga táncosként is fellép, rendszerint lehengerelve a közönséget iskolázott, tökéletes mozdulataival. Talán ez a fő oka, hogy már tizenkét éve táncolni vágyó fiatalok özönlenek az általa tartott jazz táncórákra. Az Aranytíz Ifjúsági Centrumban és az Oktogon Tánc Stúdióban tanítja növendékeit. 1990 óta a Magyar Színmuvészeti Főiskola tánctanára és a Kertész utcai Művészeti Általános Iskolában is oktat gyerekeket.
FILM:
Anconai szerelmesek (szín., mb., magyar színházi közv., 1997) (TV-film) koreográfus
Fenyő Miklós - Novai Gábor: Hotel Menthol (szín., magyar musical) (TV-film) koreográfia és tánc
SZÍNHÁZ:
AIDA koreográfus bemutató: Margitszigeti Színpad
Aida koreográfus bemutató: Vörösmarty Színház
Anconai szerelmesek koreográfus bemutató: Radnóti Miklós Színház
Anconai szerelmesek koreográfus bemutató: Ruttkai Éva Színház
Anconai szerelmesek koreográfus bemutató: 2006. december 16. Győri Nemzeti Színház
Egy bohém rapszódiája koreográfus bemutató: 2009. július 31. Margitszigeti Színpad
Chicago koreográfus bemutató: 2007. március 24. Győri Nemzeti Színház
A cigánybáró koreográfus bemutató: 2001. február 17. Győri Nemzeti Színház
Csókos asszony koreográfus bemutató: 2001. április 28. Győri Nemzeti Színház
Csókos asszony koreográfus bemutató: 2006. október 19. Thália Színház
A fantasztikusok koreográfus bemutató: 2004. január 9. Magyar Színház
A fényeken túl koreográfus bemutató: Győri Nemzeti Színház
Funny Girl koreográfus bemutató: 2001. szeptember 28. Budapesti Operettszínház
Grease (Pomádé) koreográfus bemutató: Arcvonal Irodalmi Kávézó Bubik István Színpada
Hair rendező, koreográfus bemutató: 2000. november 11. Győri Nemzeti Színház
Hallatlan és halhatatlan Raqs Sharqi szakértő bemutató: Thália Színház
Hello, Dolly! koreográfus bemutató: Győri Nemzeti Színház
Hotel Menthol koreográfus bemutató: 2000. január 8. Győri Nemzeti Színház
Hyppolit, a lakáj koreográfus bemutató: 2008. szeptember 26. Veszprémi Petőfi Színház
Jövőre, veled, ugyanitt! koreográfus bemutató: 2005. december 10. Budapesti Operettszínház
Leányvásár koreográfus bemutató: 2004. április 24. Győri Nemzeti Színház
Made in Hungária koreográfus bemutató: Győri Nemzeti Színház
Maya koreográfus bemutató: 2006. szeptember 23. Győri Nemzeti Színház
Miss Saigon koreográfus bemutató: Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)
Miss Saigon koreográfus bemutató: 2004. december 11. Győri Nemzeti Színház
Nyomorultak rendező, koreográfus bemutató: 2001. december 1. Győri Nemzeti Színház
A nyomorultak koreográfus bemutató: 2010. szeptember 24. Kecskeméti Katona József Színház
Otelló Gyulaházán koreográfus bemutató: Győri Nemzeti Színház