• művész


    Balassa Krisztián
    2

    Balassa Krisztián

    Született: 1980. április 14. (Budapest)

    Karmester, író, forgatókönyvíró.

    Zeneszerzés szakon végzett a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd két diplomát szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, karvezetés, ezt követően pedig karmester szakon, Gál Tamás és Ligeti András növendékeként. Már gyerekként érdekelte a színház, játszott és énekelt a Nemzeti Színházban, illetve a Magyar Állami…

     Tovább

    Aktuális programok


    SAKK (CHESS) MUSICAL

    Magyar Színház

    Miközben a világ a Mamma Mia! című zenés darab kapcsán élteti az ABBA két zenei kulcsfiguráját, addig a musical…

    Karmester, író, forgatókönyvíró.

    Zeneszerzés szakon végzett a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd két diplomát szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, karvezetés, ezt követően pedig karmester szakon, Gál Tamás és Ligeti András növendékeként. Már gyerekként érdekelte a színház, játszott és énekelt a Nemzeti Színházban, illetve a Magyar Állami Operaházban. 2002–2004-ig a Színház- és Filmművészeti Egyetem óraadó tanára volt. 2006-tól zenekari zongoristaként, 2008-tól 2016-ig karmesterként és korrepetítorként volt közreműködője a Budapesti Operettszínház előadásainak.

    2016-tól a Stage Entertainment GMBH karmestere, dolgozott a berlini Theater des Westens Színházban, a stuttgarti Apollo Színházban, a kölni Musical Dome-ban és a müncheni Deutsches Theaterben. 2018-tól a stuttgarti Palladium Színház zeneigazgatóhelyettese. 2020-tól visszatér Magyarországra és szabadúszóként dolgozik tovább. A pandémia következményeként írni kezd, első könyve a Kalligram kiadónál jelenik meg 2021. november 8-án, Marionett Fenomenál címmel. Elvégezte a Nemzeti Filmintézet Műfaji Forgatókönyves képzését, első munkája Dargay Attila és Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde című drámai költeményéből készült egész estés animációs film.

    Díjai
    2012 – Aranypálca Kálmán Imre Nemzetközi Karmesterverseny – 3. helyezett
    2012 – MTVA különdíj

    A Csárdáskirálynő

    A Csárdáskirálynő

    Budapesti Operettszínház.
    • Karmester
    A kaukázási krétakör

    A kaukázási krétakör

    Budapesti Operettszínház
    • Zenei vezető
    Abigél

    Abigél

    Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
    • Karmester
    Abigél

    Abigél

    NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
    • Karmester
    Bohém Casting

    Bohém Casting

    Thália Színház
    • Zenei vezető
    Bohém Casting - Puccini+Rock (Miskolci Nemzetközi Operafesztivál)

    Bohém Casting - Puccini+Rock (Miskolci Nemzetközi Operafesztivál)

    Általános 2
    • Zenei vezető
    Csárdáskirálynő

    Csárdáskirálynő

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Karmester
    Csárdáskirálynő

    Csárdáskirálynő

    Budapesti Operettszínház
    • Karmester
    Egy anya története

    Egy anya története

    Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.
    • Vezényel
    Elisabeth

    Elisabeth

    Budapesti Operettszínház.
    • Karmester
    Gerard Presgurvic: ELFÚJTA A SZÉL

    Gerard Presgurvic: ELFÚJTA A SZÉL

    NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
    • Zenei vezető
    Lili Bárónő

    Lili Bárónő

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Karmester
    Madame Pompadour - musical

    Madame Pompadour - musical

    Budapesti Operettszínház
    • Karmester
    Mágikus operett, gála - A Budapesti Operettszínház vendégjátéka

    Mágikus operett, gála - A Budapesti Operettszínház vendégjátéka

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Karmester
    Miss Saigon

    Miss Saigon

    Budapesti Operettszínház
    • Karmester
    Miss Saigon

    Miss Saigon

    Budapesti Operettszínház.
    • Karmester
    Miss Saigon

    Miss Saigon

    Budapesti Operettszínház
    • Karmester
    MOZART ! musical

    MOZART ! musical

    Margitszigeti Színház
    • Zenei vezető
    Mozart!

    Mozart!

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Zenei vezető
    Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical

    Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical

    Budapesti Operettszínház
    • Karmester
    Rómeó és Júlia

    Rómeó és Júlia

    Budapesti Operettszínház.
    • Karmester
    Rómeó és Júlia

    Rómeó és Júlia

    Budapesti Operettszínház
    • Karmester
    Rómeó és Júlia - musical

    Rómeó és Júlia - musical

    Budapesti Operettszínház
    • Karmester
    Rómeó és Júlia - musical

    Rómeó és Júlia - musical

    Budapesti Operettszínház
    • Karmester
    SAKK (CHESS) MUSICAL UP

    SAKK (CHESS) MUSICAL UP

    PS Produkció Kft.
    • Karmester
    Szép nyári nap

    Szép nyári nap

    Budapesti Operettszínház.
    • Karmester
    SZTÁRCSINÁLÓK ROCKOPERA

    SZTÁRCSINÁLÓK ROCKOPERA

    PS Produkció Kft.
    • Zenei vezető, karmester
    Váltságdíj/Nárcisz és Echo

    Váltságdíj/Nárcisz és Echo

    Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.
    • Karmester
    VÁMPÍROK BÁLJA musical

    VÁMPÍROK BÁLJA musical

    PS Produkció Kft.
    • Karmester
    VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL

    VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL

    PS Produkció Kft.
    • Karmester
    VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL

    VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL

    PS Produkció Kft.
    • Karmester
    Veled, Uram!

    Veled, Uram!

    Thália Színház
    • Zenei vezető
    Veled, Uram!

    Veled, Uram!

    Budapesti Operettszínház
    • Karmester
    X Abigél

    X Abigél

    Budapesti Operettszínház
    • Karmester
    X Bohém Casting

    X Bohém Casting

    Budapesti Operettszínház
    • Zenei vezető
    X Elisabeth

    X Elisabeth

    Budapesti Operettszínház
    • Karmester
    X Veled, Uram!

    X Veled, Uram!

    Budapesti Operettszínház
    • Karmester
    xA kaukázusi krétakör

    xA kaukázusi krétakör

    Budapesti Operettszínház
    • Zenei vezető
    xcFame - A Hírnév ára

    xcFame - A Hírnév ára

    Budapesti Operettszínház
    • Zenei vezető - karmester
    XGhost

    XGhost

    Budapesti Operettszínház
    • Karmester-zenei vezető
    XMiss Saigon

    XMiss Saigon

    Budapesti Operettszínház
    • Karmester
    xMozart!

    xMozart!

    Budapesti Operettszínház
    • Karmester
    XVáltságdíj - Nárcisz és Echo

    XVáltságdíj - Nárcisz és Echo

    Budapesti Operettszínház
    • Zenei vezető
    Yeston-Stone: Titanic

    Yeston-Stone: Titanic

    Szegedi Szabadtéri Játékok
    • Karmester
    Zempléni Fesztivál, Kálmán Imre: Csárdáskirálynő

    Zempléni Fesztivál, Kálmán Imre: Csárdáskirálynő

    Tünde Tickets Kft.
    • Karmester
    zzEgy anya története

    zzEgy anya története

    Budapesti Operettszínház
    • Zenei vezető - karmester
    zzIsten pénze

    zzIsten pénze

    Budapesti Operettszínház
    • Zenei vezető-karmester
    zzMarie Antoinette

    zzMarie Antoinette

    Budapesti Operettszínház
    • Karmester
    zzRebecca

    zzRebecca

    Budapesti Operettszínház
    • Karmester

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016