• művész


    Bálint János

    Bálint János

    Fuvolaművész.

    Zenei tanulmányait szülővárosában kezdte, ahol zongorázni és fuvolázni tanult. 1975-ben felvételt nyert a szegedi Zeneművészeti Szakközépiskola fuvola szakára, ahol Dr.Sebestyén István és Lars Zoltán volt a tanára. 1979 és 1984 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait Kovács Lóránt irányításával. 1980-ban került a Magyar…

     Tovább

    Aktuális programok


    Jelenleg nincs futó program!

    Fuvolaművész.

    Zenei tanulmányait szülővárosában kezdte, ahol zongorázni és fuvolázni tanult. 1975-ben felvételt nyert a szegedi Zeneművészeti Szakközépiskola fuvola szakára, ahol Dr.Sebestyén István és Lars Zoltán volt a tanára. 1979 és 1984 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait Kovács Lóránt irányításával. 1980-ban került a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarához, amelynek 1984 és 1991 között a fuvolása volt. 1983-ban részt vett Adorján András olaszországi mesterkurzusán. 1984-ben az olasz Anconában rendezett nemzetközi fuvolaversenyen első helyezett lett, és elnyerte a város nagydíját is. Ennek kapcsán 1985-ben meghívást kapott Ferrarába, ahol nagy sikerrel szerepelt az Aterforum Fesztiválon. 1986-ban elnyerte a Cziffra Alapítvány ösztöndíját. 1990-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Fősikola Szegedi Tagozatának adjunktusa. Az olaszországi rovigoi akadémia vendégprofesszora. Magyarországon rendszeresen szerepel koncerteken és a rádióban, valamint folyamatosan kap külföldi meghívásokat.

    Díjak, elismerések:
    1994 Artisjus Díj
    2008 Liszt Ferenc-díj

    Danubia Zenekar koncertje

    Danubia Zenekar koncertje

    Hírös Agóra
    • Fuvola
    Komolyzenei Esték 2019 III. - „BACHTÓL A CARMENIG”

    Komolyzenei Esték 2019 III. - „BACHTÓL A CARMENIG”

    Kisfaludy Színház
    • Fuvolaművész
    Mesterműhely Major Tamással - Vivaldi - Óbudai Danubia Zenekar

    Mesterműhely Major Tamással - Vivaldi - Óbudai Danubia Zenekar

    Danubia Zenekar
    • fuvolaművész
    SAVARIA SZIMFONIKUS ZENEKAR

    SAVARIA SZIMFONIKUS ZENEKAR

    Csiky Gergely Színház
    • Fuvolaművész
    Zene és sport

    Zene és sport

    Zeneakadémia
    • Fuvolaművész

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016