• művész


    Bartis Attila
    3

    Bartis Attila

    Született: 1968. január 22. (Marosvásárhely)

    Író, fotográfus.

    Erdélyben született, édesapja, Bartis Ferenc (1936–2006) költő, édesanyja Gherasim Margit. Családjával 1984-ben költözött Budapestre, amikor apját megfosztották román állampolgárságától. 1990–1991 között a MÚOSZ Újságíró Iskola diákja volt.
    Huszonhét évesen (1995) jelentette meg bemutatkozó regényét, A sétát. három évvel később jelent meg novelláskötete A kéklő…

     Tovább

    Aktuális programok


    Jelenleg nincs futó program!

    Író, fotográfus.

    Erdélyben született, édesapja, Bartis Ferenc (1936–2006) költő, édesanyja Gherasim Margit. Családjával 1984-ben költözött Budapestre, amikor apját megfosztották román állampolgárságától. 1990–1991 között a MÚOSZ Újságíró Iskola diákja volt.
    Huszonhét évesen (1995) jelentette meg bemutatkozó regényét, A sétát. három évvel később jelent meg novelláskötete A kéklő pára címen. Eddigi legnagyobb sikerét A nyugalom című, 2001-ben megjelent regénye szerezte számára. Ez alapján írta meg Anyám, Kleopátra című drámáját, amelyet 2003-ban mutattak be a Nemzeti Színházban Garas Dezső rendezésében, Udvaros Dorottya főszereplésével. Egy évig írt tárcákat az Élet és Irodalom című folyóiratnak. Itt megjelent írásait A Lázár apokrifek című kötetében adta ki. Könyveit több nyelvre lefordították. Fotóművészként fényképei számos kiállításon vettek már részt. A nyugalom című regényéből Alföldi Róbert rendezett filmet, melyet 2008-ban mutattak be (Nyugalom). 2016-ban rendezőként állította színpadra a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatával saját drámáját, a Rendezés-t.

    Díjak, kitüntetések:
    1995 Móricz Zsigmond-ösztöndíj
    1996–1998 NKA Irodalmi Ösztöndíj
    1997 Soros Irodalmi Ösztöndíj
    1997 Déry Tibor-díj
    1998–1999 Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíj
    1999 Hajnóczy Péter Irodalmi Ösztöndíj
    2001 Örkény István drámaírói ösztöndíj
    2002 Márai Sándor-díj
    2005 József Attila-díj
    2006 A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje
    2010 Szép Ernő-jutalom
    2016 Libri irodalmi közönségdíj
    2018 Magyarország Babérkoszorúja díj
    2020 Térey János-ösztöndíj

    Műveiből:
    A séta (regény, Balassi–JAK Kiadó, Budapest, 1995)
    A kéklő pára. Novellák, 1995–1998; Magvető, Bp., 1998
    A nyugalom (regény, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2001)
    Anyám, Kleopátra (dráma, 2002)
    A Lázár apokrifek. Tizenkét tárca; Magvető, Bp., 2005
    A kéklő pára. Novellák, 1995–1998, 2006; 2. változtatott kiad.; Magvető, Bp., 2007
    Romlás (dráma, 2009)
    A csöndet úgy. Naplóképek, 2005. január–2008. december; Magvető, Bp., 2010
    Bartis Attila–Kemény István: Amiről lehet; Magvető, Bp., 2010
    Tizenegy novella (Magánkiadás, 2010)
    A vége (regény, Magvető Kiadó, Budapest, 2015)
    Rendezés (dráma, 2016)
    A világ leírása, részlet; fotó Bartis Attila, szöveg Kemény István; Deák Erika Galéria, Bp., 2016
    A szigeteken; szöveg Katharina Narbutovič, Petrányi Zsolt, Szűcs Attila; Magvető, Bp., 2018 (fotóalbum)
    A nyugalom; jav. utánny.; Magvető, Bp., 2018
    A kéklő pára. Novellák, 1995–1998, 2006; jav. utánny.; Magvető, Bp., 2018
    Az eltűnt idő nyoma. Száz fecni, 1989–2019; Magvető, Bp., 2019

    Kiállításaiból:
    Az Engelhard-hagyaték – fotográfiák
       Dorottya Galéria, Budapest, 1996
       Frankfurt 1996
       Frankfurt 1999
    Photo Pygmalion – fotográfiák
       Vintage Galéria, Budapest, 1998
       Mai Manó Ház, Pécsi József Ösztöndíjasok Kiállítása, Budapest, 2000
    A szigeteken – fotográfiák
    Mai Manó Ház, Budapest 2018
    Románia Nemzeti Művészeti Múzeum, Bukarest 2019

    A kortárs irodalom egy szelete

    A kortárs irodalom egy szelete

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Író
    Bartis Attila: Rendezés - a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vendégjátéka

    Bartis Attila: Rendezés - a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vendégjátéka

    MALADYPE SZÍNHÁZ
    • Írta és rendezte
    Bogdán Zsolt - AMIKOR / Előadás Bartis Attila novellái alapján

    Bogdán Zsolt - AMIKOR / Előadás Bartis Attila novellái alapján

    Magvető Café 2
    • Déry Tibor-, Márai Sándor- és József Attila-díjas író, fotográfus.
    Rendezés

    Rendezés

    SZFE
    • Író
    RENDEZÉS

    RENDEZÉS

    Pécsi Harmadik Színház
    • Rendező

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016