• művész


    Berkes  János

    Berkes János

    Született: 1946. május 24. (Szentes)

    Operaénekes (tenor).

    A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát 1971-ben végezte el. A Magyar Állami Operaház szerződtette énekesként, Lenszkij szerepében debütált Csajkovszkij Anyegin című operájában. 1981-84 között a bécsi Raimund Theaternek is a magánénekese volt. A Nemzetközi Toti dal Monte Énekversenyen, 1976-ban első díjat kapott, a Belga Televízió Opera…

     Tovább

    Aktuális programok


    Jelenleg nincs futó program!

    Operaénekes (tenor).

    A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát 1971-ben végezte el. A Magyar Állami Operaház szerződtette énekesként, Lenszkij szerepében debütált Csajkovszkij Anyegin című operájában. 1981-84 között a bécsi Raimund Theaternek is a magánénekese volt. A Nemzetközi Toti dal Monte Énekversenyen, 1976-ban első díjat kapott, a Belga Televízió Opera és Énekversenyén pedig a nemzetközi zsűri különdíját nyerte el, 1979-ben. Sok televíziós műsorban szerepelt operett-előadásokban, de magyarnóta-műsorokban is. Számos hangfelvételen működött közre (elsősorban népszerű operett-slágerekkel). A klasszikus operairodalom szinte minden tenor főszerepét énekelte, melyhez saját, pozitív személyiségét párosította a színpadon.

    Díjai:
    Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj
    Oláh Gusztáv-emlékplakett (színpadi, 2007)
    Optimus-díj (2007)
    Magyarország Érdemes Művésze díj (2007)
    Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2008)
    A Magyar Állami Operaház Örökös tagja (2011)
    Melis György-díj (2007)
    Melis György-díj (---)
    Szentes díszpolgára (2011)Ú

    Főbb szerepei:

    Az operairodalom tenor főszerepei:
    Mozart: Don Giovanni – Don Ottavio
    Donizetti: Lammermoori Lucia – Edgar
    Donizetti: Szerelmi bájital – Nemorino
    Rossini: A sevillai borbély – Almaviva
    Erkel Ferenc: Bánk bán – Ottó
    Csajkovszkij: Anyegin – Lenszkij
    Verdi: Otello – Cassio
    Verdi: Traviata – Alfred
    Verdi: Falstaff – Fenton
    Verdi: Nabucco – Ismael
    Puccini: Bohémélet – Rodolfo
    Puccini: Pillangókisasszony – Pinkerton
    Puccini: Tosca – Cavaradossi
    Puccini: Gianni Schicchi – Rinuccio
    Leoncavallo: Bajazzók – Beppo
    Kodály: Székelyfonó – Legény

    Klasszikus operettek tenor főszerepei:
    ifj. Johann Strauss: A denevér – Alfréd
    ifj. Johann Strauss: A cigánybáró – Barinkay
    Kacsóh Pongrác: János vitéz – Kukorica Jancsi/János vitéz
    Kálmán Imre: Csárdáskirálynő – Edvin
    Kálmán Imre: A cirkuszhercegnő – Mr X
    Kálmán Imre: Marica grófnő – Tassilo
    Kálmán Imre: Montmartre-i ibolya – Raoul Delacroix
    Raymond: Maske in blau – Armando Cellini
    Huszka Jenő: Gül Baba – Gábor diák
    Huszka Jenő: Bob herceg – Bob úrfi; tv-filmen is (énekhang)

    Oratóriumok:
    Liszt Ferenc: Magyar koronázási mise
    Liszt Ferenc: Te Deum
    Liszt Ferenc: Esztergomi mise
    Mozart: Requiem
    Kodály Zoltán: Psalmus Hungaricus
    Schumann, Schubert, Bruckner és Gounod művei

    3 MAGYAR TENOR - 20 éves Jubileumi koncert

    3 MAGYAR TENOR - 20 éves Jubileumi koncert

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Színész
    A 3 MAGYAR TENOR  Berkes János, Maros Gábor, Gerdesits Ferenc

    A 3 MAGYAR TENOR Berkes János, Maros Gábor, Gerdesits Ferenc

    Általános
    • Tenor
    Dédelgetett álmaim - Kállay Bori Jubileumi Koncertje

    Dédelgetett álmaim - Kállay Bori Jubileumi Koncertje

    Karinthy Színház
    • Sztárvendég
    Dédelgetett álmaim - Kállay Bori önálló estje

    Dédelgetett álmaim - Kállay Bori önálló estje

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Operaénekes, érdemes művész
    Ez is Operett, az is Operett

    Ez is Operett, az is Operett

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
    • Színész
    I. Rátonyi Róbert Operettfesztivál Magyar nóta és operett est

    I. Rátonyi Róbert Operettfesztivál Magyar nóta és operett est

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Operaénekes
    Királyi Operettgála

    Királyi Operettgála

    RaM Colosseum
    • Színész
    Operett-est

    Operett-est

    Kölcsey Központ
    • Színész
    Orfeum Vándorszínpad: Operett Gála az Operett Csillagaival

    Orfeum Vándorszínpad: Operett Gála az Operett Csillagaival

    Bakelit Multi Art Center
    • Operaénekes
    Újévi Gálakoncert

    Újévi Gálakoncert

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Színész
    Újévi Gálakoncert km. Dunakeszi Szimfonikus Zenekar & a Sziget tánckar

    Újévi Gálakoncert km. Dunakeszi Szimfonikus Zenekar & a Sziget tánckar

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Szólista
    Verdi: La Traviata

    Verdi: La Traviata

    Budapest Brand Nonprofit Zrt.
    • Alfred Germont

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016