• művész


    Bori Tamás

    Bori Tamás

    Színész.

    Zenésznek, meg írónak indult, táncosként folytatta, végül színész lett. Most meg játékmester. 7-8 éve rendez is. Hűséges típus magánéletben, szakmában egyaránt.

    7 évig Budapesten a Nemzeti, 10 évig pedig a kecskeméti Katona József Színház tagja volt. 2008 szeptembere óta a Budapesti Operettszínház játékmestere, rendezője.…

    Aktuális programok


    Csárdáskirálynő

    Budapesti Operettszínház

    A Kossuth-díjas Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója először rendez operettet, méghozzá a világ leghíresebbjét!

    Veszedelmes viszonyok

    Budapesti Operettszínház

    Zenedráma két részben Choderlos de Laclos regénye nyomán.

    Színész.

    Zenésznek, meg írónak indult, táncosként folytatta, végül színész lett. Most meg játékmester. 7-8 éve rendez is. Hűséges típus magánéletben, szakmában egyaránt.

    7 évig Budapesten a Nemzeti, 10 évig pedig a kecskeméti Katona József Színház tagja volt. 2008 szeptembere óta a Budapesti Operettszínház játékmestere, rendezője.

    "Sztárok a gyerekekért"

    RaM Colosseum
    • Színész
    A Csárdáskirálynő

    A Csárdáskirálynő

    Budapesti Operettszínház.
    • Játékmester
    A fiú a tükörből

    A fiú a tükörből

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
    • Zenei vezető
    A fiú a tükörből (Családi pokol)

    A fiú a tükörből (Családi pokol)

    Thália Színház
    • Zenei vezető
    A fiú a tükörből avagy rekviem a gyerekkorért- Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínháza

    A fiú a tükörből avagy rekviem a gyerekkorért- Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínháza

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Zenei vezető
    A karnevál vége

    A karnevál vége

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Rendező
    A karnevál vége - Popper Péter könyvek színpadon

    A karnevál vége - Popper Péter könyvek színpadon

    Zsidó Kulturális Fesztivál
    • Rendező
    A mizantróp

    A mizantróp

    Szarvasi Vízi Színház
    • Zenei vezető
    A mizantróp

    A mizantróp

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Rendező
    A mosoly országa

    A mosoly országa

    Budapesti Operettszínház
    • Játékmester
    Ave Maria - Adventi Gála

    Ave Maria - Adventi Gála

    Budapesti Operettszínház
    • Rendező
    Bohém Casting

    Bohém Casting

    Thália Színház
    • Vetítés
    Bohém Casting - Puccini+Rock (Miskolci Nemzetközi Operafesztivál)

    Bohém Casting - Puccini+Rock (Miskolci Nemzetközi Operafesztivál)

    Általános 2
    • Rendező munkatársa
    Cigányszerelem

    Cigányszerelem

    Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Cigányszerelem

    Cigányszerelem

    Budapesti Operettszínház
    • Játékmester
    Cigányszerelem

    Cigányszerelem

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Cigányszerelem

    Cigányszerelem

    Budapesti Operettszínház
    • Játékmester
    Családi pokol

    Családi pokol

    Thália Színház
    • Zenei vezető
    Csárdáskirálynő

    Csárdáskirálynő

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Játékmester
    Csárdáskirálynő

    Csárdáskirálynő

    Budapesti Operettszínház
    • Játékmester
    Dédelgetett álmaim - Kállay Bori Jubileumi Koncertje

    Dédelgetett álmaim - Kállay Bori Jubileumi Koncertje

    Karinthy Színház
    • Rendező
    Egy éj Velencében

    Egy éj Velencében

    Budapesti Operettszínház
    • Játékmester
    Együtt az Autistákért Gála

    Együtt az Autistákért Gála

    Budapesti Operettszínház.
    • Rendező
    Farkas Ferenc: Csínom Palkó – bemutató / BTF

    Farkas Ferenc: Csínom Palkó – bemutató / BTF

    Müpa
    • Játékmester
    Haverom a Messiás

    Haverom a Messiás

    Thália Színház
    • Zenei vezető
    Haverom a Messiás (Biff evangéliuma)- Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínháza

    Haverom a Messiás (Biff evangéliuma)- Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínháza

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Zenei vezető
    Lackfi János: Milyenek a magyarok?

    Lackfi János: Milyenek a magyarok?

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Zene
    Lehár Ferenc: Cigányszerelem

    Lehár Ferenc: Cigányszerelem

    Hírös Agóra
    • Rendező
    LÉVI STORY - A Farmerkirály - klezmer musical

    LÉVI STORY - A Farmerkirály - klezmer musical

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Média designer
    LÉVI STORY - A Farmerkirály - klezmer musical

    LÉVI STORY - A Farmerkirály - klezmer musical

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Média designer
    LéviStory

    LéviStory

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Média designer
    Lili bárónő

    Lili bárónő

    Móricz Zsigmond Színház
    • Rendező asszisztens
    Lili bárónő

    Lili bárónő

    Budapesti Operettszínház
    • Rendező asszisztens
    LIZZIE rockmusical

    LIZZIE rockmusical

    Általános
    • Játékmester
    Madame Pompadour - musical

    Madame Pompadour - musical

    Budapesti Operettszínház
    • Játékmester
    Miss Saigon

    Miss Saigon

    Budapesti Operettszínház
    • Játékmester
    Miss Saigon

    Miss Saigon

    Budapesti Operettszínház
    • Játékmester
    Moliére: A mizantróp

    Moliére: A mizantróp

    Millenáris
    • Rendező
    Müller Péter: Szeretetkönyv

    Müller Péter: Szeretetkönyv

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • Rendező
    Müller Péter: Szeretetkönyv a színpadon

    Müller Péter: Szeretetkönyv a színpadon

    Rózsavölgyi Szalon
    • Rendező
    OPERETT-SZILVESZTER  Óévbúcsúztató gála operett- és musical gyöngyszemekkel

    OPERETT-SZILVESZTER Óévbúcsúztató gála operett- és musical gyöngyszemekkel

    Budapesti Operettszínház
    • Rendező
    Ördögölő Józsiás

    Ördögölő Józsiás

    Budapesti Operettszínház
    • Dalszövegíró
    Oszi Boszi, a repülő nagyanyó

    Oszi Boszi, a repülő nagyanyó

    Budapesti Operettszínház
    • Vetítés
    Popper Péter - A karnevál vége - Malek Andrea, Perjés János

    Popper Péter - A karnevál vége - Malek Andrea, Perjés János

    Rózsavölgyi Szalon
    • Díszlet
    Popper Péter: A KARNEVÁL VÉGE

    Popper Péter: A KARNEVÁL VÉGE

    Általános
    • Díszlet
    Rebecca

    Rebecca

    NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
    • A rendező munkatársa
    Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical

    Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical

    Budapesti Operettszínház
    • A rendező munkatársa
    Sláger az életünk… Éliás Tibor 70kedik gála

    Sláger az életünk… Éliás Tibor 70kedik gála

    Budapesti Operettszínház.
    • Rendező
    Spirit Színház:Moliére: A mizantróp

    Spirit Színház:Moliére: A mizantróp

    Általános
    • Rendező
    Spirit Színház:Moliére: A mizantróp

    Spirit Színház:Moliére: A mizantróp

    Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
    • Rendező
    Szabó Ádám koncert

    Szabó Ádám koncert

    Millenáris
    • Rendező
    SZAVAK  életjáték egy részben

    SZAVAK életjáték egy részben

    Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Rendező
    Szeretetkönyv

    Szeretetkönyv

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Rendező
    Sztriptíz- Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínháza

    Sztriptíz- Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínháza

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Rendező
    Tajtékos Dalok - Boris Vian revü

    Tajtékos Dalok - Boris Vian revü

    Budapesti Operettszínház
    • A rendező munkatársa
    Újévi Operettgála

    Újévi Operettgála

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Rendező
    Veled, Uram!

    Veled, Uram!

    Budapesti Operettszínház
    • Játékmester
    Veled, Uram!

    Veled, Uram!

    Thália Színház
    • Játékmester
    X Bohém Casting

    X Bohém Casting

    Budapesti Operettszínház
    • Vetítés
    X Borban a vigasz...!

    X Borban a vigasz...!

    Budapesti Operettszínház
    • Játékmester
    X Cigányszerelem

    X Cigányszerelem

    Budapesti Operettszínház
    • Játékmester
    X Marica grófnő

    X Marica grófnő

    Budapesti Operettszínház
    • Játékmester
    X Marica grófnő ( orosz nyelvű előadás magyar felirattal )

    X Marica grófnő ( orosz nyelvű előadás magyar felirattal )

    Budapesti Operettszínház
    • Játékmester
    X Veled, Uram!

    X Veled, Uram!

    Budapesti Operettszínház
    • Játékmester
    XA Bajadér

    XA Bajadér

    Budapesti Operettszínház
    • Játékmester
    xA denevér

    xA denevér

    Budapesti Operettszínház
    • Játékmester
    XGhost

    XGhost

    Budapesti Operettszínház
    • A rendező munkatársa
    XMiss Saigon

    XMiss Saigon

    Budapesti Operettszínház
    • Játékmester
    Zempléni Fesztivál, Kálmán Imre: Csárdáskirálynő

    Zempléni Fesztivál, Kálmán Imre: Csárdáskirálynő

    Tünde Tickets Kft.
    • Játékmester
    Zsámbéki Nyári Színház- Lackfi János: Milyenek a magyarok? - koncertszínház

    Zsámbéki Nyári Színház- Lackfi János: Milyenek a magyarok? - koncertszínház

    Általános
    • Zenekarvezető
    zzA Macskadémon

    zzA Macskadémon

    Budapesti Operettszínház
    • Rendező munkatársa
    zzA Macskadémon

    zzA Macskadémon

    Budapesti Operettszínház
    • Rendező munkatársa
    zzA Notre Dame-i toronyőr

    zzA Notre Dame-i toronyőr

    Budapesti Operettszínház
    • Vetítés
    zzAmerikai komédia

    zzAmerikai komédia

    Budapesti Operettszínház
    • Játékmester
    zzCAROUSEL – Liliom

    zzCAROUSEL – Liliom

    Budapesti Operettszínház
    • Játékmester
    zzElfújta a szél

    zzElfújta a szél

    Budapesti Operettszínház
    • Játékmester
    zzÉnek az esőben

    zzÉnek az esőben

    Budapesti Operettszínház
    • Filmbejátszások
    zzMarie Antoinette

    zzMarie Antoinette

    Budapesti Operettszínház
    • A rendező munkatársa
    zzMenyasszonytánc

    zzMenyasszonytánc

    Budapesti Operettszínház
    • Játékmester
    zzRebecca

    zzRebecca

    Budapesti Operettszínház
    • A rendező munkatársa

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016