• művész

    Bozsó Péter
    3

    Bozsó Péter

    Született: július 17.

    1973. július 17.-én született Budapesten. A középiskola után két évig a Nemzeti Színházban volt mint stúdiós. 1993-ban felvették a Színház- és Filmmûvészeti Fõiskolára, Marton László osztályába. A fõiskola alatt a Vígszínházban volt gyakorlaton (A dzsungel könyve, Macbeth).
    1997-ben diplomázott, azóta a Budapesti Kamaraszínház tagja.
    A 2002-es Színházi…

     Tovább

    Aktuális programok

    Boeing Boeing - Leszállás Párizsban / vígjáték két felvonásban

    VOKE József Attila Művelődési Központ

    Ha a „színházcsinálók” biztosra akarnak menni, akkor a bohózatok bohózatához nyúlnak, ez pedig nem más, mint a Boeing Boeing…

    Boeing Boeing - Leszállás Párizsban / vígjáték két felvonásban

    Ilosvai Varga István Városi Művelődési Központ

    Ha a „színházcsinálók” biztosra akarnak menni, akkor a bohózatok bohózatához nyúlnak, ez pedig nem más, mint a Boeing Boeing…

    Boeing Boeing - Leszállás Párizsban

    IH - Rendezvényközpont

    Ha a „színházcsinálók” biztosra akarnak menni, akkor a bohózatok bohózatához nyúlnak, ez pedig nem más, mint a Boeing Boeing…

    1973. július 17.-én született Budapesten. A középiskola után két évig a Nemzeti Színházban volt mint stúdiós. 1993-ban felvették a Színház- és Filmmûvészeti Fõiskolára, Marton László osztályába. A fõiskola alatt a Vígszínházban volt gyakorlaton (A dzsungel könyve, Macbeth).
    1997-ben diplomázott, azóta a Budapesti Kamaraszínház tagja.
    A 2002-es Színházi Világnap alkalmából március 28-án az újonnan alapított Soós Imre-díjat vehette át.

    SZÍNHÁZ:
    Amerikai Elektra  (2000)
    Amy világa  (2004)
    Angyal és Kádár  (2006)
    Bereníké  (2003)
    Blikk  (2007)
    Bűn és bűnhődés a rácsok mögött  (2001)
    Colombe (2004)
    Egy csepp méz  (2004)
    Dominó  (2008)
    Az élő holttest (2006)
    Finálé (2002)
    Hamlet, dán királyfi (2006)
    Haramiák (Banditák)  (1998)
    Hotel Tranzit (2002)
    Johnny háborúja  (2002)
    Jung a díványon  (2004)
    A kitaszított  (2008)
    A kúra  (2004)
    Macbeth  (2001)
    Morus  (2005)
    Orlando (1999)
    Az öreg hölgy látogatása  (1998)
    Pici Malcolm  (1999)
    Sóska, sültkrumpli  (2000)
    Spanyol tragédia (2006)
    Találkozás (2009)
    Titus Andronicus (2001)
    Tüzes angyal  (2001)
    Utazás az éjszakába  (2009)
    Az ügynök halála (2000)
    A velencei kalmár  (1998)
    XIII. Drámaíró Verseny
     
    FILM:
         
    Ebéd (2004) (TV film)
    Ébrenjárók (2002)
    Bűn és bűnhődés a rácsok mögött (TV film)
    Eugene O'Neill: Amerikai Elektra (TV film)
    Folytassa Claudia! (TV műsor)
    Jóban Rosszban (TV film)
    Thuróczy Katalin: Finálé (TV film)

    A királyasszony lovagja

    A királyasszony lovagja

    Thália Színház
    • Színész
    A padon - apa születik

    A padon - apa születik

    Gyulai Várszínház
    • Színész
    A PADON – apa születik

    A PADON – apa születik

    Szentesi Művelődési Központ
    • Színész
    BOEING BOEING

    BOEING BOEING

    Csiky Gergely Színház
    • Bernard
    Boeing Boeing  - Leszállás Párizsban / vígjáték két felvonásban

    Boeing Boeing - Leszállás Párizsban / vígjáték két felvonásban

    Általános
    • Egyéb
    Boeing Boeing - Leszállás Párizsban - vígjáték két felvonásban

    Boeing Boeing - Leszállás Párizsban - vígjáték két felvonásban

    Általános
    • Egyéb
    Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban

    Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban

    Általános
    • Egyéb
    Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban /  vígjáték két felvonásban

    Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban / vígjáték két felvonásban

    Általános
    • Egyéb
    Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban- vígjáték két felvonásban

    Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban- vígjáték két felvonásban

    Általános
    • Egyéb
    Dominó

    Dominó

    Karinthy Színház
    • Francois Cremone
    Dr. Faustus

    Dr. Faustus

    Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
    • Dick
    Egressy Zoltán: Portugál (Beavató színház)

    Egressy Zoltán: Portugál (Beavató színház)

    Thália Színház
    • Rendező
    Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli-a József Attila Színház előadása Hangjegy Művészeti Fesztivál - N

    Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli-a József Attila Színház előadása Hangjegy Művészeti Fesztivál - N

    Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Lacikám, bíró
    Furcsa pár - Női változat

    Furcsa pár - Női változat

    József Attila Színház
    • Rendező
    GNM Színitanoda: Én, Lónyai Erzsébet - Weöres etűdök

    GNM Színitanoda: Én, Lónyai Erzsébet - Weöres etűdök

    Bakelit Multi Art Center
    • Narráció
    KILÉPŐKÁRTYA

    KILÉPŐKÁRTYA

    Ivancsics Nonprofit Kft.
    • Dr. Rába Tamás, a férj
    Kilépőkártya

    Kilépőkártya

    Ivancsics Nonprofit Kft.
    • Dr. Rába Tamás, a férj
    Kilépőkártya

    Kilépőkártya

    Ivancsics Nonprofit Kft.
    • Dr. Rába Tamás, a férj
    KÖSZÖNET MINDENÉRT

    KÖSZÖNET MINDENÉRT

    Turay Ida Színház
    • Kaló Flórián
    Különterem  vígjáték

    Különterem vígjáték

    Váci Mihály Kulturális Központ
    • Színész
    Leszállás Párizsban -  Boeing Boeing / vígjáték 2 felvonásban

    Leszállás Párizsban - Boeing Boeing / vígjáték 2 felvonásban

    Általános
    • Bernard
    Leszállás Párizsban - Boeing Boeing

    Leszállás Párizsban - Boeing Boeing

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Bernard
    Leszállás Párizsban - Boeing Boeing / vígjáték 2 felvonásban

    Leszállás Párizsban - Boeing Boeing / vígjáték 2 felvonásban

    Általános
    • Bernard
    Leszállás Párizsban Boeing Boeing

    Leszállás Párizsban Boeing Boeing

    Általános
    • Egyéb
    Leszállás Párizsban Boeing Boeing

    Leszállás Párizsban Boeing Boeing

    Általános
    • Egyéb
    Leszállás Párizsban Boeing Boeing

    Leszállás Párizsban Boeing Boeing

    Általános
    • Egyéb
    Leszállás Párizsban Boeing Boeing

    Leszállás Párizsban Boeing Boeing

    Általános
    • Bernard
    Leszállás Párizsban Boeing Boeing

    Leszállás Párizsban Boeing Boeing

    Általános
    • Bernard
    Leszállás Párizsban Boeing Boeing

    Leszállás Párizsban Boeing Boeing

    Általános
    • Egyéb
    Leszállás Párizsban Boeing Boeing

    Leszállás Párizsban Boeing Boeing

    Általános
    • Egyéb
    LOVE STORY

    LOVE STORY

    Turay Ida Színház
    • Rendező
    LOVE STORY

    LOVE STORY

    Turay Ida Színház
    • Rendező
    Marc Camoletti: Boeing Boeing - Leszállás Párizsban

    Marc Camoletti: Boeing Boeing - Leszállás Párizsban

    Gyulai Várszínház
    • Bernard
    Marc Camoletti: Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban

    Marc Camoletti: Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban

    Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ
    • Bernard
    Marc Camoletti: Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban

    Marc Camoletti: Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban

    Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Bernard
    Marc Camoletti: Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban

    Marc Camoletti: Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban

    Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Bernard
    MIÉRT ŐK? | SZÍNPADI AKCIÓ AZ ELTŰNT GYERMEKEKÉRT

    MIÉRT ŐK? | SZÍNPADI AKCIÓ AZ ELTŰNT GYERMEKEKÉRT

    MOMkult
    • Színész
    Neil Simon - Különterem (avagy vágytól asztalig)

    Neil Simon - Különterem (avagy vágytól asztalig)

    Blue Dragonfly
    • Albert

    Neil Simon-Különterem (avagy vágytól asztalig)

    Neil Simon-Különterem (avagy vágytól asztalig)

    Blue Dragonfly
    • Albert
    Neil Simon-Különterem (avagy vágytól asztalig)

    Neil Simon-Különterem (avagy vágytól asztalig)

    Blue Dragonfly
    • Albert
    Neil Simon: Különterem ( avagy vágytól asztalig)

    Neil Simon: Különterem ( avagy vágytól asztalig)

    Blue Dragonfly
    • Albert
    Neil Simon: Különterem (avagy vágytól asztalig)

    KMO Művelődési Központ és Könyvtár

    Neil Simon: Különterem (Avagy vágytól asztalig)

    Neil Simon: Különterem (Avagy vágytól asztalig)

    Blue Dragonfly
    • Albert
    Neil Simon: Különterem (avagy vágytól asztalig)

    Neil Simon: Különterem (avagy vágytól asztalig)

    Blue Dragonfly
    • Albert
    Országomat egy csókért

    Országomat egy csókért

    Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
    • Adolar
    Országomat egy csókért

    Országomat egy csókért

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Színész
    Országomat egy csókért

    Országomat egy csókért

    Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
    • Adolar
    Piszkos fotók

    Piszkos fotók

    Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
    • Nick
    Remix

    Remix

    Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Sóska, sültkrumpli

    Sóska, sültkrumpli

    Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
    • Művész, partjelző
    Sóska, sültkrumpli

    Sóska, sültkrumpli

    József Attila Színház
    • Lacikám, bíró
    Sóska, sültkrumpli

    Sóska, sültkrumpli

    József Attila Színház
    • Lacikám, bíró
    Sóska, sültkrumpli

    Sóska, sültkrumpli

    Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
    • Lacikám, bíró
    SÓSKA, SÜLTKRUMPLI - József Attila Színház

    SÓSKA, SÜLTKRUMPLI - József Attila Színház

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Színész
    Szeretetkert - Debrecen

    Szeretetkert - Debrecen

    Általános
    • Színész
    SZÍNÉSZMESTERSÉG - Gálaműsor

    SZÍNÉSZMESTERSÉG - Gálaműsor

    Magyar Színház
    • Színész
    Találkozás

    Találkozás

    Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
    • Fiatalember
    Találkozás

    Találkozás

    Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
    • Fiatalember
    Tisztogatás

    Tisztogatás

    Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
    • Hans Pekk
    Tom Sawyer kalandjai

    Tom Sawyer kalandjai

    Szarvasi Vízi Színház
    • Színész
    UDVARSZÍNHÁZ-Sóska, sültkrumpli

    UDVARSZÍNHÁZ-Sóska, sültkrumpli

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Színész
    Utazás az éjszakába

    Utazás az éjszakába

    Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
    • Edmund Tyrone
    West Side Story

    West Side Story

    Magyar Állami Operaház
    • Krupke
    Zöldalma

    Zöldalma

    Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
    • Angyal

    Ajánlataink

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:

    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!

    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016