• művész


    Csernák János

    Csernák János

    Született: 1952. október 28.

    Magyar színpadi- és szinkronszínész. Budapesten született.

    Családja: Nős, fiát Csernák Bátornak hívják. Előző két házasságából két gyermeke született, Csernák Márton és Csernák Bence.

    Életpályája:

    A Színművészeti Akadémián a Major Tamás-Simon Zsuzsa osztályban végzett 1980-ban, ezt követően, 1982-ig a debreceni Csokonai Színház társulatának tagja…

     Tovább

    Aktuális programok


    Jelenleg nincs futó program!

    Magyar színpadi- és szinkronszínész. Budapesten született.

    Családja: Nős, fiát Csernák Bátornak hívják. Előző két házasságából két gyermeke született, Csernák Márton és Csernák Bence.

    Életpályája:

    A Színművészeti Akadémián a Major Tamás-Simon Zsuzsa osztályban végzett 1980-ban, ezt követően, 1982-ig a debreceni Csokonai Színház társulatának tagja volt, majd a Madách Színházhoz szerződött, ahol nyolc éven át játszott. 1990-től két éven át szabadfoglalkozásúként tevékenykedett, 1992-től a kecskeméti Katona József Színházban lépett fel, majd újra szabadúszó lett.

    A színház mellett írással és filmezéssel is foglalkozik. Isten, kard és korona című önálló estje összeállítás a nemzettel és hittel foglalkozó versekből, így Ady Endre, Babits Mihály, Vörösmarty Mihály költeményeiből.Csernák beszédtechinkát is tanít. Állandó közreműködője volt Vágó István és Grétsy László "Álljunk meg egy szóra!" című nyelvművelő műsorának, melyben ő olvasta fel a nézői leveleket.

    A '80-as években több tévéfilmben is feltűnt, s néhány epizód erejéig a Szomszédokban és a Kisvárosban is látható volt.

    Szinkronmunkái között számos címet találunk. Első ilyen feladatára már egy évvel a főiskolára kerülése után, 1977-ben sor került. Hangja a magyar nézők számára összeforrt Harrison Forddal, s noha az utóbbi időkben Végvári Tamás is sokszor kölcsönözte hangját a hollywoodi színésznek, legemlékezetesebb szerepeiben, Han Solóként a Csillagok háborújából és Indiana Jonesként Csernák szólaltatja meg. Nevezetes szinkronszerepei közé tartozik még Nick Nolte a 48 óraban és Zeffirelli A názáreti Jézus című 4 részes filmjében a címszereplő interpretálása,amelyet Csernák a kedvencei közt tart számon.

    Színpadi szerepei:

    Háy Gyula: Mohács....Zápolya János
    Machiavelli: Mandragóra....Callimaco
    Schiller: Fiesco....Fiesco
    Rostand: Cyrano de Bergerac....Guiche gróf
    Shakespeare: III. Richárd....Catesby
    Regősök éneke a Kárpátok felett
    Legrand: Cherbourgi esernyők....Guy
    Rose: 12 dühös ember....4. esküdt
    Schiller: A genovai Fiesco összeesküvése....Fiesco
    Illyés Gyula: Dózsa....Dózsa György
    Molnár Ferenc: Játék a kastélyban....Albert
    Szabó Magda: Csata....IV. Béla király

    Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja....Tronkai Vencel
    Shakespeare: Tévedések vígjátéka....Ephesusi Antipholus
    Wesker: A királynő katonái....Andrew McClure
    Shakespeare: Lóvá tett lovagok....Longaville
    Tarabusi: Kaviár és lencse....Antonio
    Móricz Zsigmond: Rokonok....Kopjás főügyész
    Illés-Vas: Egy szerelem három éjszakája....Boldizsár
    Gogol: Háztűznéző....Anyucskin
    Dürenmatt: János király....Pembroke
    Bíró Lajos: Sárga liliom....Thurzó főhadnagy
    Kocsis István: Megszámláltatott fák....Tügel
    Delaney: Egy csepp méz....Peter

    Filmjei:
    Játékfilmek:

    Elveszett illúziók (1983)
    Miss Arizona (1987)

    Tévéfilmek:

    Zokogó Majom 1-5. (1978)
    Védtelen utazók (1981)
    Széchenyi napjai (1985)
    Csodakarikás (1987)
    A komáromi fiú (1987)
    Pázmány (1987)
    Szomszédok (1988)
    Egy tubarózsa (1994)
    Kisváros (1994-2000)

    Rajzfilm szinkronok:

    Toy Story 3. - Drabó (Jack Angel)
    Kung Fu Panda 2. -Thundering Rhino mester (Victor Garber)
    Vacak 2. - Az erdő hőse
    Volt
    M. A. S. K.
    Jayce és a Járgány harcosok

    Béres

    Béres

    Új Színház
    • VÁNCSA, a Csehszlovák Kommunista Párt kádere
    Ébredj velünk

    Ébredj velünk

    Vörösmarty Mozi
    • Mike Pomeroy magyar hangja
    Harold Pinter: Hazatérés

    Harold Pinter: Hazatérés

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Sam
    Harold Pinter: Hazatérés

    Harold Pinter: Hazatérés

    Veres 1 Színház
    • Sam
    HAROLD PINTER: HAZATÉRÉS

    HAROLD PINTER: HAZATÉRÉS

    Klebelsberg Kultúrkúria
    • Sam
    Harold Pinter: HAZATÉRÉS

    Harold Pinter: HAZATÉRÉS

    Váci Mihály Kulturális Központ
    • Sam
    Képzelt beteg

    Képzelt beteg

    RaM Colosseum
    • Kolikaczius, orvos
    Moliere: Képzelt beteg - vígjáték

    Moliere: Képzelt beteg - vígjáték

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Kolikaczius, orvos
    VSZF 2016. (Salgótarján) Hazatérés

    VSZF 2016. (Salgótarján) Hazatérés

    Thália Színház
    • Sam

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016