• művész


    Czikora István László
    2

    Czikora István László

    Tenor énekművész.

    A Pécsi Tudományegyetem klasszikus ének előadóművész szakirányán végzett 2014-ben, Meláth Andrea és Kiss-B. Atilla operaénekesek növendékeként. Ezt követően tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, majd a Szegedi Tudományegyetemen folytatta, itt prof. dr. Temesi Mária és Andrejcsik István osztályába járt. Az intézményben 2016-ban szerzett operaénekesi diplomát,…

     Tovább

    Aktuális programok


    Az Orfeum mágusa

    Budapesti Operettszínház

    Az Orfeum mágusa A Budapesti Operettszínház 100. jubileumi évének díszelőadása − ez a vadonatúj nagyoperett − mágikus időutazásra hívja…

    Hegedűs a háztetőn

    Budapesti Operettszínház

    „Hegedűs a háztetőn… valahol mind azok vagyunk. Megpróbálunk egy letisztult dallamot kicsalni, miközben egyensúlyozunk, hogy ne szegjük nyakunkat. Nem…

    Tenor énekművész.

    A Pécsi Tudományegyetem klasszikus ének előadóművész szakirányán végzett 2014-ben, Meláth Andrea és Kiss-B. Atilla operaénekesek növendékeként. Ezt követően tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, majd a Szegedi Tudományegyetemen folytatta, itt prof. dr. Temesi Mária és Andrejcsik István osztályába járt. Az intézményben 2016-ban szerzett operaénekesi diplomát, ugyanitt az okleveles énekművész-tanár szakot is elvégezte. Jelenleg a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa.

    Pályafutása során számos elismeréssel díjazták tehetségét:
    2011-ben megnyerte a nemzetközi Liszt Dalversenyt
    2012-ben a Simándy József Nemzetközi Énekverseny döntőjébe jutott
    2014-ben, Eszéken a Lav Mirski Nemzetközi Énekversenyen II. helyezést ért el
    2018-ban pedig megkapta a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíját.

    Széles repertoárján jelen van a dal, az opera, az oratórium, az operett és a musical műfaja is. Első szerepe a Budapesti Operettszínházban az István, a király Krónikása volt, azóta pedig számos darabban láthatjuk, többek között a Luxemburg grófja, a Menyasszonytánc és a Rebecca című előadásokban.

    Szívügye az állami gondozásban élő gyermekek integrálása a társadalomba.

    Színházi szerepeiből:
    2020 La Mancha lovagja - színész (Bemutató 2020. szeptember 11.)
    2018 István, a király - Krónikás (Bemutató 2018. augusztus 24.)
    2010 Rebecca - A Manderley-ház asszonya - Ben (Bemutató 2010. március 19.)
    Nemzeti Operett Gála

    Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

    Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

    Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
    • József
    Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

    Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

    Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
    • József
    Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

    Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

    Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
    • József
    Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

    Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

    Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
    • József
    Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

    Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

    Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
    • József
    Monte Cristo grófja

    Monte Cristo grófja

    Budapesti Operettszínház
    • Bonifacio
    zzMenyasszonytánc

    zzMenyasszonytánc

    Budapesti Operettszínház
    • Sanyika

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016