• művész


    Decsi Edit
    2

    Decsi Edit

    Született: 1986. november 13., Székesfehérvár

    TEVA-ösztöndíjas színművész

    A sport és a színház határozta meg a gyerekkoromat: évekig úsztam, később szinkronúsztam és emellett a székesfehérvári Vörösmarty Színház számos előadásában vettem részt gyerekszereplőként.

    2005-ben érettségiztem, majd két évvel később felvételt nyertem a Kaposvári Egyetem színművész szakára, ahol Mohácsi János osztályában végeztem 2012-ben.…

     Tovább

    Aktuális programok


    Vörösmarty Színház: Diótörőcske

    Budaörsi Latinovits Színház

    Csukás István utolsó színpadi művét Szikora János felkérésére a Vörösmarty Színház számára írta, és gyermeki örömmel várta a karácsonyra…

    TEVA-ösztöndíjas színművész

    A sport és a színház határozta meg a gyerekkoromat: évekig úsztam, később szinkronúsztam és emellett a székesfehérvári Vörösmarty Színház számos előadásában vettem részt gyerekszereplőként.

    2005-ben érettségiztem, majd két évvel később felvételt nyertem a Kaposvári Egyetem színművész szakára, ahol Mohácsi János osztályában végeztem 2012-ben.

    A 2011/2012-es gyakorlati ötöd évemet a kecskeméti Katona József színházban töltöttem, ahová a diploma megszerzése után leszerződtem.

    Szerepi a Kecskeméti Katona József Színházban:

    Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére (Candy Starr) - 2019/2020
    Eugene O'Neill: Amerikai Elektra (Lavinia) - 2019/2020
    László Miklós - Mohácsi István - Mohácsi János: Illatszertár (Balázs kisasszony) - 2019/2020
    Mohácsi János - Mohácsi István - Szigligeti Ede: Liliomfi (Erzsi, Kányai lánya) - 2019/2020
    Leonard Gershe: A pillangók szabadok (Jill Tanner) - 2018/2019
    William Shakespeare: Othello, a néger mór (Bianca, Cassio kedvese ) (mozgás) - 2018/2019
    Carlo Goldoni: Nyaralás (Rosina, Costanza unokahúga) - 2018/2019
    Molnár Ferenc: A testőr (A szobalány) - 2017/2018
    Bródy János - Szörényi Levente: Kőműves Kelemen (Asszony) - 2017/2018
    Michael Frayn: Függöny fel! (Poppy Taylor, rendezőasszisztens) - 2017/2018
    Federico García Lorca: Vérnász (Leonardo felesége) - 2017/2018
    Molière: A képzelt beteg (Mimolette, Argan leánya, Cléante szerelmese) - 2017/2018
    Szép Ernő: Vőlegény (Sári, táncosnő) - 2016/2017
    Friedrich Schiller: Ármány és szerelem (Sophie, Lady Milford kegyencnője) - 2016/2017
    Réczei Tamás: Katona József, avagy légy a pókok között fickándozik (Déryné Széppataki Róza) - 2016/2017
    William Shakespeare: Vízkereszt (Bianca, nők Tóbi kíséretében, Edit, vízimentő) - 2016/2017
    Németh Virág - Méhes György: Micsoda társaság! (Vilike) - 2016/2017
    Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya (Laura) - 2015/2016
    William Shakespeare: Hamlet (Ophelia, Polonius lánya) - 2015/2016
    Marc Camoletti: Boeing, Boeing (Jacqueline) - 2015/2016
    Örkény István: Tóték (Gizi Gézáné, egy rossz hírű nő) - 2015/2016
    Barta Lajos: Szerelem (Lujza, leányuk) - 2015/2016
    Tirso de Molina: Hol szoknya, hol nadrág (Dona Juana) - 2014/2015
    Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (Mirígy) - 2014/2015
    Georges Feydeau: Balfék (Armandine, tehetséges fiatal színésznő) - 2014/2015
    Réczei Tamás: Színházi vándorok (Moor Anna, színésznő) - 2014/2015
    Jurij Poljakov: Párcsere (Xí, Xí) - 2013/2014
    Arisztophanész: Lüszisztraté (Nő 1) - 2013/2014
    Dobay András - Muszty Bea: MacVedel a kalózkísértet (Viki) - 2013/2014
    Bíró Kriszta: A Nyugat női (Szereplő) - 2013/2014
    Peter Buckman: Most mindenki együtt (Maggie) - 2013/2014
    Déry Tibor - Réczei Tamás: Szerelem (Nagy Imre, Kisasszony, Nővér, Szakértő, Hollós Ilona, Boriska, Aczél György, Cservenkáné, Bemondó, Özvegy, Kádár János) - 2013/2014
    Réczei Tamás: Vasárnapi gyerekek (Márta, Horváth Emma, Fiatal Tolnay Klári, Golds. Judit, 3. Idegen, 3.feleség) - 2012/2013
    Németh Virág: Mátyásmese, avagy hogyan került álruha a királyra? (Szereplő) - 2012/2013
    Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté (Orsetta, (Orsolina), fiatal lány, Libera húga) - 2012/2013
    Németh Virág: Lesz vigasz (Szereplő) - 2012/2013
    Kaffka Margit: Hangyaboly (Gross Helénke) - 2012/2013
    Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté (Orsetta, (Orsolina), fiatal lány, Libera húga) - 2011/2012
    Csiky Gergely: Buborékok (Aranka , gyermekeik) - 2011/2012
    Réczei Tamás: Amazonok (érzelmes zakatolás) (Szereplő) - 2011/2012
    William Rowley - Thomas Middleton: Átváltozások (Isabella, Alibius felesége) - 2011/2012
    Galambos Attila - Szemenyei János - Réczei Tamás: Winnetou (Szép Nap) - 2011/2012
    Békés Pál: A kétbalkezes varázsló (Éliás Tóbiás) - 2011/2012

    "Füst a szemében"Cseh Tamás dalok

    Csiky Gergely Színház
    • Színész
    A képzelt beteg

    A képzelt beteg

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Mimolette, Argan leánya, Cléante szerelmese
    A kétbalkezes varázsló

    A kétbalkezes varázsló

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Éliás Tóbiás
    A Nyugat női

    A Nyugat női

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Színész
    A nyugat női

    A nyugat női

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Színész
    A pillangók szabadok

    A pillangók szabadok

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Jill Tanner
    A TESTŐR - Kecskeméti Katona József Színház

    A TESTŐR - Kecskeméti Katona József Színház

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Színész
    Amazonok

    Amazonok

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Színész
    Amerikai Elektra

    Amerikai Elektra

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Lavinia
    Ármány és szerelem

    Ármány és szerelem

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Sophie
    Ármány és szerelem

    Ármány és szerelem

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Sophie, Lady Milford kegyencnője
    Átváltozások

    Átváltozások

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Isabella
    Az ajándék

    Az ajándék

    Weöres Sándor Színház
    • Egyéb
    Balfék

    Balfék

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Armandin
    Balfék

    Balfék

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Armandine
    BALFÉK - Kecskeméti Katona József Színház

    BALFÉK - Kecskeméti Katona József Színház

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Armandine, tehetséges fiatal színésznő
    Boeing, Boeing

    Boeing, Boeing

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Jacqueline
    Boeing, Boeing

    Boeing, Boeing

    Móricz Zsigmond Színház
    • Jacqueline
    Boeing, Boeing

    Boeing, Boeing

    Szarvasi Vízi Színház
    • Jacqueline
    BOEING, BOEING - Kecskeméti Katona József Színház

    BOEING, BOEING - Kecskeméti Katona József Színház

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Jacqueline
    Boeing,Boeing

    Boeing,Boeing

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Jacqueline
    Boeing,Boeing

    Boeing,Boeing

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Jacqueline
    Buborékok

    Buborékok

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Aranka, gyermekeik
    Buborékok - Kecskemét VSZF 2012

    Buborékok - Kecskemét VSZF 2012

    Thália Színház
    • Aranka, gyermekeik
    Camoletti: Boeing, boeing

    Camoletti: Boeing, boeing

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • Jacqueline
    Chioggiai csetepaté

    Chioggiai csetepaté

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Orsetta, (Orsolina), fiatal lány, Libera húga
    Chioggiai csetepaté - előszilveszi előadás

    Chioggiai csetepaté - előszilveszi előadás

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Orsetta, (Orsolina), fiatal lány, Libera húga
    Chioggiai csetepaté - Nagyszínház

    Chioggiai csetepaté - Nagyszínház

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Orsetta, (Orsolina), fiatal lány, Libera húga
    Cseh Tamás-est

    Cseh Tamás-est "Micsoda útjaink"

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Csongor és Tünde

    Csongor és Tünde

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Mirígy
    Csongor és Tünde

    Csongor és Tünde

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Mirígy
    Dorottya

    Dorottya

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Laura
    Férjek és feleségek

    Férjek és feleségek

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Sam; Shawn; Anya
    Férjek és feleségek

    Férjek és feleségek

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Sam, Shawn, Anya
    Feydeau-Mohácsi testvérek: Balfék

    Feydeau-Mohácsi testvérek: Balfék

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Armandine, tehetséges fiatal színésznő
    Függöny fel!

    Függöny fel!

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Poppy Taylor, rendezőasszisztens
    Függöny fel!

    Függöny fel!

    Szarvasi Vízi Színház
    • Poppy Norton-Taylor
    Goldoni: Chioggiai csetepaté (komédia)

    Goldoni: Chioggiai csetepaté (komédia)

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Orsetta, fiatal lány, Libera húga
    Hamlet

    Hamlet

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Ophelia, Polonius lánya
    Hangyaboly

    Hangyaboly

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Szereplő
    Hangyaboly

    Hangyaboly

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Gross Helénke
    Hangyaboly

    Hangyaboly

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Gross Helénke
    Hat szerep keres egy szerzőt

    Hat szerep keres egy szerzőt

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Színész
    Hétköznapi őrületek

    Hétköznapi őrületek

    Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
    • Janka
    Hol szoknya,hol nadrág

    Hol szoknya,hol nadrág

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Dona Juana:
    Így vonulunk be

    Így vonulunk be

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Színész
    Illatszertár

    Illatszertár

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Balázs kisasszony
    Jurij Poljakov: Párcsere

    Jurij Poljakov: Párcsere

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    JURIJ POLJAKOV: PÁRCSERE

    JURIJ POLJAKOV: PÁRCSERE

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    Kaffka M: Hangyaboly

    Kaffka M: Hangyaboly

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • Gross Helénke
    KAFFKA MARGIT: HANGYABOLY

    KAFFKA MARGIT: HANGYABOLY

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • Gross Helénke
    Katona József avagy...

    Katona József avagy...

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Déryné Széppataki Róz
    Leonard Gersche: A pillangók szabadok

    Leonard Gersche: A pillangók szabadok

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • Jill Tanner
    Lesz vigasz?

    Lesz vigasz?

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Színész
    Lesz vigasz?

    Lesz vigasz?

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Színész
    Liliomfi

    Liliomfi

    Móricz Zsigmond Színház
    • Mariska
    Liliomfi

    Liliomfi

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Mariska
    Liliomfi

    Liliomfi

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Mariska
    LILIOMFI

    LILIOMFI

    Ivancsics Nonprofit Kft.
    • Színész
    Lüszisztraté

    Lüszisztraté

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    MacVedel, a kalózkísértet

    MacVedel, a kalózkísértet

    Pécsi Nemzeti Színház
    • Viki
    MacVedel, a kalózkísértet

    MacVedel, a kalózkísértet

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Viki
    Mátyásmese

    Mátyásmese

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Színész
    Meddig él egy fa? - Örkény 100

    Meddig él egy fa? - Örkény 100

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Micsoda társaság

    Micsoda társaság

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Vilike
    Micsoda útjaink I.

    Micsoda útjaink I.

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • OSZTÁLY
    Micsoda útjaink II.

    Micsoda útjaink II.

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • OSZTÁLY
    Molnár Ferenc: A testőr

    Molnár Ferenc: A testőr

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • A szobalány
    MOST Fesztivál: Katona József, avagy a légy a pókok között fickándozik

    MOST Fesztivál: Katona József, avagy a légy a pókok között fickándozik

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Déryné Széppataki Róza
    Most mindenki együtt

    Most mindenki együtt

    Nemzeti Színház
    • Színész
    Most mindenki együtt!

    Most mindenki együtt!

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Maggie
    Motel

    Motel

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Színész
    nőNYUGAT

    nőNYUGAT

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Színész
    Nyolc nő

    Nyolc nő

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Louiseszobalány
    Othello, a néger mór

    Othello, a néger mór

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Bianca Cassio kedvese
    Párcsere

    Párcsere

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    Párcsere

    Párcsere

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    Réczei Tamás - Szemenyei János - Galambos Attila: WINNETOU

    Réczei Tamás - Szemenyei János - Galambos Attila: WINNETOU

    Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
    • Szép Nap
    Ruzante: A csapodár madárka

    Ruzante: A csapodár madárka

    Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
    • Betia
    Szerelem

    Szerelem

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Cservenkáné, Bemondó, Özvegy, Nagy Imre,Kádár János, Kisasszony,Nővér, Szakértő, Hollós Ilona,Boriska,Aczél György
    SZERELEM

    SZERELEM

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • Cservenkáné, Bemondó, Özvegy, Nagy Imre, Kádár János, Kisasszony, Nővér, Szakértő, Hollós Ilona, Boriska, Aczél György
    Szerelem

    Szerelem

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Lujza, leány
    Tóték

    Tóték

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Gizi Gézáné, egy rossz hírű nő
    Tóték

    Tóték

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Gizi Gézáné, egy rossz hírű nő
    UDVARSZÍNHÁZ - Chioggiai csetepaté

    UDVARSZÍNHÁZ - Chioggiai csetepaté

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Orsetta, (Orsolina), fiatal lány, Libera húga
    UDVARSZÍNHÁZ-Párcsere

    UDVARSZÍNHÁZ-Párcsere

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    Vasárnapi gyerekek

    Vasárnapi gyerekek

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Horváth Emma, Fiatal Tolnay Klári, Golds. Judit, 3. Idegen, Márta, 3.feleség
    Vasárnapi gyerekek - családregény; írta és rendezte: Réczei Tamás

    Vasárnapi gyerekek - családregény; írta és rendezte: Réczei Tamás

    Zsidó Kulturális Fesztivál
    • Horváth Emma/fiatal Tolnay Klári/Golds. Judit/3. Idegen/Márta/3.feleség
    Vízkereszt

    Vízkereszt

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Bianca, nők Tóbi kíséretében
    Vőlegény

    Vőlegény

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Sári, táncosnő
    VSZF 2013 (Kecskemét) Hangyaboly

    VSZF 2013 (Kecskemét) Hangyaboly

    Thália Színház
    • Gross Helénke
    VSZF 2015. (Kecskemét) Párcsere

    VSZF 2015. (Kecskemét) Párcsere

    Thália Színház
    Winnetou

    Winnetou

    Thália Színház
    • Szép Nap
    Winnetou

    Winnetou

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Szép Nap

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016