• művész


    Dózsa  László

    Dózsa László

    Született: † 1942–2023

    Színművész, rendező.

    Artista családba született Budapesten. Édesanyja a népligeti Műszínkör artistája volt. Nagyon korán kapcsolatba került a színjátszással; háromévesen már ő is fellépett. A Népligetben éltek, amíg az ottani komédiás telepet a Rákosi-korszakban fel nem számolták. 1952-ben a családot egy bérházba telepítették, ahol házmesteri feladatokat láttak el.…

     Tovább

    Aktuális programok


    Jelenleg nincs futó program!

    Színművész, rendező.

    Artista családba született Budapesten. Édesanyja a népligeti Műszínkör artistája volt. Nagyon korán kapcsolatba került a színjátszással; háromévesen már ő is fellépett. A Népligetben éltek, amíg az ottani komédiás telepet a Rákosi-korszakban fel nem számolták. 1952-ben a családot egy bérházba telepítették, ahol házmesteri feladatokat láttak el.

    Előbb postai segédmunkás volt, majd jelentkezett a Rózsahegyi Kálmán és felesége vezette színiiskolába. Miután az asszony meghalt, leadták a tanulók névjegyzékét a Színház-és Filmművészeti Főiskolára, de egyedül csak őt vették fel a névjegyzékben szereplők közül, 1963-ban. Mivel érettségi bizonyítványa akkor még nem volt, a Balettintézet levelező szakán érettségizett le. A Színiakadémia elvégzése után több színházban is játszott: a debreceni Csokonai Nemzeti Színház (1967–1970), a Madách Színház (1970–1980 illetve 1991-től), a Népszínház (1980–1983), a Nemzeti Színház (1983–1991) tagjaként. 1991-től újra a Madách Színházban játszott.

    Számos televíziós sorozatban, játékfilmekben, valamint szinkronszínészként is szerepelt. Az Újpest Színház művészeti vezetője és főrendezője volt.

    Díjak, elismerések:
    1956-os emlékérem (2005)
    Újpestért-díj (2005)
    Hűség a Hazához Érdemrend nagykeresztje (2005)
    A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2006)
    Szabadság Hőse emlékérem (2006)
    Nagy Imre-érdemrend (2011)
    Érdemes művész (2011)
    Budapest díszpolgára (2016)
    Kiváló művész (2019)

    Színházi munkáiból:
    Madách Imre: Az ember tragédiája (több szerep)
    Shakespeare: Coriolanus (Brennus)
    Tennessee Williams: Amíg összeszoknak (rendőr)
    Szophoklész: Oidipusz király (karvezető)
    Eugene O’Neill: Amerikai Elektra (Orin)
    Németh László: Bodnárné (Lali, lámpavivő fiatalember)
    Benjamin Jonson: Volpone (Leone)
    Gyurkovics Tibor: Nagyvizit (Dezső)
    Szilágyi Andor: Tóth Ilonka (Grisin, szovjet alezredes)

    Filmes munkáiból:
    Szász Péter: Fiúk a térről (1967)
    Fejér Tamás: Hekus lettem (1972)
    Gyarmathy Lívia: Álljon meg a menet! (1973)
    Gábor Pál: A járvány (1976)
    Sára Sándor: 80 huszár (1978)
    Rényi Tamás: Élve vagy halva (1980)
    Szalkai Sándor: Kojak Budapesten (1980)
    Szőnyi G. Sándor: Csak semmi pánik (1982)
    Simó Sándor: Viadukt (1982)
    Fábri Zoltán: Gyertek el a névnapomra! (1983)

    Televíziós munkáiból:
    Hajdufy Miklós: Farkasok (1972)
    Kígyós Sándor: Különös vadászat (1972)
    Hungária Kávéház 1–6. (tévéfilmsorozat) (1976)
    Bednai Nándor: Robog az úthenger (tévéfilmsorozat) (1976)
    Vámos László: Sir John Falstaff (1977)
    András Ferenc: Végkiárusítás (1978)
    Horváth Ádám: Mire megvénülünk (tévéfilmsorozat) (1978)
    Szalkai Sándor: Dániel (tévéfilmsorozat) (1978)
    Szász Péter: Bolondok bálja (1978)
    Karinthy Márton: Gazdag szegények (1980)
    Bácskai Lauró István, Mészáros Gyula: Megtörtént bűnügyek (tévéfilmsorozat) A holtak nem beszélnek című része (1980)
    Bácskai Lauró István: Utolsó alkalom (1981)
    Horváth Ádám: Petőfi (tévéfilmsorozat) (1981)
    Böszörményi Géza: Hungarian Dracula (1983-ban készült, 1988-ban lett levetítve)
    Horváth Tibor: Kémeri (tévéfilmsorozat) (1984)
    Damenija Csaba, Szinetár Gábor: Szemet szemért... (1985)
    Bácskai Lauró István: Üvegvár a Mississippin (1985)
    Gát György: Linda (tévéfilmsorozat) (1986)
    Arthur Allan Seidelman: A Friendship in Vienna (1988)
    Brian Gibson: Murderers Among Us: The Simon Wiesenthal Story (1989)
    Rajnai András: Szent Gellért legendája (1994)
    Fazekas Lajos: Kisváros (tévéfilmsorozat) (1998)
    Rozgonyi Ádám: Az öt zsaru (tévéfilmsorozat) (1998)
    Pozsgai Zsolt: Játszó társaság (2015)

    A faun

    A faun

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
    • Színész
    A kőszívű ember fiai

    A kőszívű ember fiai

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
    • Színész
    Bazi nagy magyar lagzi

    Bazi nagy magyar lagzi

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Polgi
    Bazi nagy magyar lagzi

    Bazi nagy magyar lagzi

    Bednai Art Nonprofit Kft.
    • Polgi
    Bazi nagy magyar lagzi

    Bazi nagy magyar lagzi

    Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
    • Polgi
    Bazi nagy magyar lagzi

    Bazi nagy magyar lagzi

    Bednai Art Nonprofit Kft.
    • Színész
    Bodnárné - utolsó előadás

    Bodnárné - utolsó előadás

    Új Színház
    • Rendező
    Csurka István DÖGLÖTT AKNÁK

    Csurka István DÖGLÖTT AKNÁK

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Paál Károly
    Döglött aknák

    Döglött aknák

    Új Színház
    • Paál Károly
    Döglött aknák- főpróba

    Döglött aknák- főpróba

    Új Színház
    • Paál Károly
    Döglött aknák-premier

    Döglött aknák-premier

    Új Színház
    • Paál Károly
    Elveszett paradicsom

    Elveszett paradicsom

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Rendező
    FAUN - A Turay Ida Színház vj.

    FAUN - A Turay Ida Színház vj.

    Csepel Színház
    • Fish, Jackson, inaso
    Gyurkovics Tibor: NAGY VIZIT Száguldó Orfeum előadása

    Gyurkovics Tibor: NAGY VIZIT Száguldó Orfeum előadása

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Rendező
    Gyurkovics Tibor: NAGYVIZIT

    Gyurkovics Tibor: NAGYVIZIT

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Rendező
    Gyurkovics Tibor: Nagyvizit - az Újpesti Színház és a Száguldó Orfeum előadása

    Gyurkovics Tibor: Nagyvizit - az Újpesti Színház és a Száguldó Orfeum előadása

    Kölcsey Központ
    • Rendező
    Hámos-Vajda: Mici néni két élete

    Hámos-Vajda: Mici néni két élete

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Nyomozó
    Makrancos Kata

    Makrancos Kata

    RaM Colosseum
    • Baptista, padovai nemes ember
    MICI NÉNI KÉT ÉLETE

    MICI NÉNI KÉT ÉLETE

    Turay Ida Színház
    • Nyomozó
    Mici néni két élete

    Mici néni két élete

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
    • Nyomozó
    Mici néni két élete - A Turay Ida Színház vendégjátéka

    Mici néni két élete - A Turay Ida Színház vendégjátéka

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Nyomozó
    Nagyvizit

    Nagyvizit

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Nagyvizit

    Nagyvizit

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Patrick Hamilton GÁZLÁNG

    Patrick Hamilton GÁZLÁNG

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Rendező, díszlet, jelmez
    Patrick Hamilton GÁZLÁNG

    Patrick Hamilton GÁZLÁNG

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Rendező, díszlet, jelmez
    Patrick Hamilton GÁZLÁNG

    Patrick Hamilton GÁZLÁNG

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Jelmez
    Pesti srácok

    Pesti srácok

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Játékmester
    Pesti srácok

    Pesti srácok

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Játékmester
    Pesti srácok - vendégjáték

    Pesti srácok - vendégjáték

    Új Színház
    • Játékmester
    Pozsgai Zsolt - Dózsa László: A MEGLEPETÉS

    Pozsgai Zsolt - Dózsa László: A MEGLEPETÉS

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Pozsgai Zsolt HALÁLCSEL

    Pozsgai Zsolt HALÁLCSEL

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Sóska, sültkrumpli

    Sóska, sültkrumpli

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Játéktér
    Spiro György PRAH

    Spiro György PRAH

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Díszlet- játéktér
    Spiró György: PRAH

    Spiró György: PRAH

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Díszlet- játéktér
    Spiró György: PRAH

    Spiró György: PRAH

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Színész
    Tóth Ilonka - a budapesti Nemzeti Színház vendégjátéka

    Tóth Ilonka - a budapesti Nemzeti Színház vendégjátéka

    Győri Nemzeti Színház
    • Grisin, szovjet alezredes

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016