• művész


    Dr. Nógrádi Gergely

    Dr. Nógrádi Gergely

    Nógrádi Gergely a fiatal generáció kiemelkedő tehetséggel megáldott kántora, aki komolyzenei múltjának, valamint neves mestereinek köszönhetően káprázatos profizmussal szólaltatja meg a zsidó liturgia, a hagyományos dalok, és a klasszikus zene dallamait is. Tehetségét nem csak Magyarországon, de nemzetközi szinten is bizonyította. A budapesti születésű Nógrádi az askenáz iskola hagyományainak…

     Tovább

    Aktuális programok


    Jelenleg nincs futó program!

    Nógrádi Gergely a fiatal generáció kiemelkedő tehetséggel megáldott kántora, aki komolyzenei múltjának, valamint neves mestereinek köszönhetően káprázatos profizmussal szólaltatja meg a zsidó liturgia, a hagyományos dalok, és a klasszikus zene dallamait is. Tehetségét nem csak Magyarországon, de nemzetközi szinten is bizonyította. A budapesti születésű Nógrádi az askenáz iskola hagyományainak elkötelezettje; ennek dallamait, hangjait szólaltatja meg mély átérzéssel és bravúros erővel.

    Mestere volt többek közt Klein Ervin és Fekete László főkántor, valamint Schöner Alfréd főrabbi is. Mindamellett, hogy kántorként köztiszteletben álló gyülekezeteket szolgál, nagy közönség előtt zajló koncerteken is fellép, méghozzá igen nagy sikerrel: átható, erős és szívből jövő imádságáról, drámai tenor hangjáról számos alkalommal cikkeztek a magyar zsidó közösség folyóiratai.

    A Próféták hangja - Birta Gábor estje

    A Próféták hangja - Birta Gábor estje

    Zsidó Kulturális Fesztivál
    • kántor
    A Próféták hangja - Birta Gábor estje

    A Próféták hangja - Birta Gábor estje

    Zsidó Kulturális Fesztivál
    • kántor
    A világi zsidó zene fenegyerekei

    A világi zsidó zene fenegyerekei

    Spinoza Színház
    • Operaénekes, kántor, író, újságíró.
    Forró csokoládé

    Forró csokoládé

    Móricz Zsigmond Színház
    • Narrátor
    Ha én gazdag lennék... Purimi gálakoncert sztárokkal

    Ha én gazdag lennék... Purimi gálakoncert sztárokkal

    Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
    • Előadó
    Imák és dalok - Jótékonysági koncert Ukrajnáért és minden szenvedőért

    Imák és dalok - Jótékonysági koncert Ukrajnáért és minden szenvedőért

    Dohány utcai zsinagóga és Zsidó Múzeum
    • Ének
    ITALIA, PER SEMPRE – OLASZ EST

    ITALIA, PER SEMPRE – OLASZ EST

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • Előadó
    ITALIA, PER SEMPRE! – a legszebb itáliai melódiák - a XVII. századtól napjainkig

    ITALIA, PER SEMPRE! – a legszebb itáliai melódiák - a XVII. századtól napjainkig

    Fészek Művészklub
    • Tenor
    Klajznburgtól a Marseillaise-ig - Egy este a legünnepeltebb zsidó komponistákkal

    Klajznburgtól a Marseillaise-ig - Egy este a legünnepeltebb zsidó komponistákkal

    Móricz Zsigmond Színház
    • Operaénekes, kántor, író, újságíró.
    Megemlékezés, Szent Efrém Férfikar, Sümegi Eszter, Klein Judit, Dés 
László, Fellegi Balázs

    Megemlékezés, Szent Efrém Férfikar, Sümegi Eszter, Klein Judit, Dés László, Fellegi Balázs

    Tünde Tickets Kft.
    • Operaénekes, kántor
    Nefes jehudi - zsidó lélek

    Nefes jehudi - zsidó lélek

    Móricz Zsigmond Színház
    • főkántor
    Olvasó kör Nógrádi Gergellyel

    Olvasó kör Nógrádi Gergellyel

    K11 Művészeti és Kulturális Központ
    • Operaénekes, kántor, író, újságíró.
    TESZTER NELLI - NÓGRÁDI GERGELY: FORRÓ CSOKOLÁDÉ

    TESZTER NELLI - NÓGRÁDI GERGELY: FORRÓ CSOKOLÁDÉ

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Narrátor
    „Hevenu sálom áléchem! – legyen a béke teveled!” Derűs nyáresti koncert a Zsinagógában

    „Hevenu sálom áléchem! – legyen a béke teveled!” Derűs nyáresti koncert a Zsinagógában

    Móricz Zsigmond Színház
    • Színész

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016