• művész


    Éliás Gyula Jr.
    2

    Éliás Gyula Jr.

    Született: 1975. március 3. (Budapest)

    Zenész, zeneszerző, énekművész, tanár.

    Pályája:
    Számos zenekar tagja volt, 2001-ben az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola jazz-ének szakának vezetője volt. 2003-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz - ének szakán, tanulmányai ideje alatt koncerteket adott a Francia Intézetben, a Magyar Rádió Márványtermében és a Millenáris Teátrumban.…

     Tovább

    Aktuális programok


    Jelenleg nincs futó program!

    Zenész, zeneszerző, énekművész, tanár.

    Pályája:
    Számos zenekar tagja volt, 2001-ben az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola jazz-ének szakának vezetője volt. 2003-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz - ének szakán, tanulmányai ideje alatt koncerteket adott a Francia Intézetben, a Magyar Rádió Márványtermében és a Millenáris Teátrumban. 2005-2006-ban a Megasztár 2. és 3. énekesei, 2009-ben a Csillag születik 2-ben Brasch Bence és Varga Viktor, 2010-ben az X-Faktor énekesei, 2011-ben pedig a Csillag születik 3-ban László Attila felkészítő tanára volt.

    Vendégművészként énekelt különböző zenekarokban és előadókkal: Stúdió 11, Budapest Jazz Orchestra, Jazzpression, Földvári Gergő, Gáspár Laci, Váci Eszter, Frank Zappa emlékzenekar, Takács Tamás, Fekete Jenő, Jackie Orszánszky, Somló Tamás, Charlie, Rúzsa Magdi, Tóth Vera, Varga Viktor, McDc. Ezen kívül egy műsorban szerepelt Frank Sinatra jr.-ral és Nancy Sinatraval.

    Díjak, elismerések:
    Gundel Művészeti díjat (2006)
    Jazzy Rádió Dalverseny, a legjobb férfi énekes díj (2009)
    Artisjus-díj (2012)

    Zenekarai:
    Éliás Jr. és zenekara – saját dalok és soul-funky fóként Barry White slágerek
    Éliás Jr. Jazzmoments unplagged trió: poppos számok jazz-esen, jazz-es számok popposan

    Albumok:
    Best of (1999)
    Non stop (2002)
    Jól vagyok (2007)
    Boldog vagyok (2010)
    Egy láthatatlan szál (2014)

    Barry White Est + Classic Disco Night

    Barry White Est + Classic Disco Night

    Orfeum Club
    • Énekes
    Barry White Est - Éliás Gyula Jr. + Funky Feeling Party

    Barry White Est - Éliás Gyula Jr. + Funky Feeling Party

    Orfeum Club
    • Zenész
    Barry White Est - Éliás Gyula Jr. + Funky Feeling Party

    Barry White Est - Éliás Gyula Jr. + Funky Feeling Party

    Orfeum Club
    • Énekes
    Barry White est - Éliás Gyula Jr. + Funky Feeling Party

    Barry White est - Éliás Gyula Jr. + Funky Feeling Party

    Orfeum Club
    • Énekes
    Éliás Gyula jr. 25 év zene nagykoncert barátokkal - barátoknak

    Éliás Gyula jr. 25 év zene nagykoncert barátokkal - barátoknak

    Nr1Media
    • Egyéb
    Éliás Gyula Jr. és zenekara - Nemcsak Jazz Klub

    Éliás Gyula Jr. és zenekara - Nemcsak Jazz Klub

    Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
    • Artisjus- és Gundel Művészeti-díjas zenész, zeneszerző, énekművész és énektanár.
    Éliás Gyula Jr. Trió

    Éliás Gyula Jr. Trió

    Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
    • Artisjus- és Gundel Művészeti-díjas zenész, énekes, énektanár.
    Éliás Jr.-Boldog Vagyok

    Éliás Jr.-Boldog Vagyok

    Klasszik Rádió
    • Színész
    Funkra magyar! - Éliás Gyula Jr. koncertje

    Funkra magyar! - Éliás Gyula Jr. koncertje

    Orfeum Club
    • Színész
    GET FUNKY PARTY vol.8.

    GET FUNKY PARTY vol.8.

    Concertplus
    • Artisjus-díjas énekes, zenész, énektanár.
    KLASSZIKUS KARÁCSONY

    KLASSZIKUS KARÁCSONY

    Danubia Zenekar
    • Énekes
    Koncert + Házi krémválogatás vacsora: Barry White est – Éliás Gyula Jr. Koncertje

    Koncert + Házi krémválogatás vacsora: Barry White est – Éliás Gyula Jr. Koncertje

    Orfeum Club
    • Artisjus-díjas zeneszerző, énekművész, tanár
    OFF Klubkoncert - Éliás Gyula Jr.

    OFF Klubkoncert - Éliás Gyula Jr.

    Általános
    • Artisjus-díjas zeneszerző, énekművész, tanár

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016