1960-ban az Állami Balettintézetben végzett mint balettművész, majd 1960–1963 között a Pécsi Balett szerződtette. 1964-ben kezdte, és 1968-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskola (ma Színház- és Filmművészeti Egyetem) színművész szakát Simon Zsuzsa osztályában.
1968-tól 1984-ig a Thália Színház, ahol nagy hatással volt…
Az Újszínház társulata tisztelegve a nagy elődök előtt klasszikus kabaréműsorral készül: humoros jelenetekkel, viccekkel, kuplékkal, sanzonokkal. A kabaré az…
A színpadi játék két „nyugállományba vonult” színésznő történetét meséli el, akik élethelyzeteikből adódóan közös albérletbe kényszerülnek. Társbérletük kacagtatóan szatirikus…
1960-ban az Állami Balettintézetben végzett mint balettművész, majd 1960–1963 között a Pécsi Balett szerződtette. 1964-ben kezdte, és 1968-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskola (ma Színház- és Filmművészeti Egyetem) színművész szakát Simon Zsuzsa osztályában.
1968-tól 1984-ig a Thália Színház, ahol nagy hatással volt rá Kazimir Károly igazgató, rendező. 1984-től 1990-ig a Nemzeti Színház tagja volt, ahol Sík Ferenccel és Vámos Lászlóval dolgozott együtt. 1990-től 1991-ig a Veszprémi Petőfi Színház. 1991-től 1999-ig a Família Kft. című sorozat állandó főszereplője, közben nem tartozott társulathoz. 1999 és 2005 között szabadúszó.
2005-től 2011 szeptemberéig a József Attila Színház tagja. Elsősorban komika, kifinomult mozgáskultúráját vígjátékokban kamatoztatja. 2014-től az Újszínház tagja, mellette több helyen vendégszerepelt, például a veszprémi Petőfi Színházban, a Vidám Színpadon, a debreceni Csokonai Színházban, a kecskeméti Katona József Színházban, a budaörsi Latinovits Színházban.
Díjai: Jászai Mari-díj (1974) Filmkritikusok díja (1979, 1981) San Remó-i fesztivál legjobb női alakítás díja (1981) Chicagói Ezüst Hugó-díj (1981) Érdemes művész (1982) Erzsébet-díj (1993) A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje /polgári tagozat/ (1996) József Attila-gyűrű (2008) Pécsi Sándor-díj (2012) Kiváló művész (2013) Kossuth-díj (2018)
Főbb szerepek: Móricz Zsigmond: Csibe (fsz) Bródy: Dada Fedor-Szilágyi-Rátonyi: Miss Arizon (fsz) Csokonai: Karnyóné szerelme (Karnyóné) Feydeau: Osztrigás Mici (fsz) Williams: Macska a forró bádogtetőn (Maggy) Barillet-Grédy-Nádas-Szenes: A kaktusz virágy (Stephanie) Barillet-Grédy: Big Love (Colette) Fallada: Mi lesz veled emberke? (Lämmchen) Holberg: A politikus csizmadia (Anna) Kálmán: Csárdáskirálynő (fsz) Cooney: Nem ér a nevem (Linda Swan) Gmür: Tigris Lili (Astrid de Wanzenried) Kellér-Zerkovitz: Az alvó férj (Mici) Aldridge: Csak kétszer vagy fiatal ( Julia) Járom az utam – revü Dés-Nemes-Nógrádi-Koltai: Sose halunk meg (Deutsch néni) Taylor: Legyen a feleségem! (Edna Chapman) Gádor-Tasnádi: Othello Gyulaházán (Pötyike) Adáshiba (Bódogné) Kaviár (Márta, vénlány) Mici néni két élete (Mici néni)
Szerepei az Új Színházban: Zserbótangó: Szentmártoni Kamilla (színésznő) A Nagy Ho-ho-ho-horgász télen-nyáron: FELESÉG (hangja) Sári bíró: A bíróné A palacsintás király: Ákom-bákom, udvari varázslónő Hangemberek: Cica, Művésznő
Játékfilmek: Te (1961) (Szabó István rövidfilmje, Balázs Béla Stúdió) Elveszett paradicsom (1962) Tücsök (1963) Álmodozások kora (1964) Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? (1964) Az aranyfej (1964) A pénzcsináló (1964) Fiúk a térről (1967) Kötelék (1968) Az alvilág professzora (1969) Illatos út a semmibe (1973) Régi idők focija (1973) A Pendragon legenda (1974) Déryné, hol van? (1975) BUÉK! (1978) Ajándék ez a nap (1979) Boldog születésnapot, Marilyn (1980) Kojak Budapesten (1980) Vámmentes házasság (1980) Kabala (1982) Vőlegény (1982) Felhőjáték (1983) Egy kicsit én, egy kicsit te… (1984) Vakvilágban (1986) Isten veletek, barátaim! (1987) Amerikából jöttem… (1989) Meteo (1989) Szerelmes szívek (1991) Aglaja (2012)
Tévéfilmek: Kakuk Marci nagy szerencséje (1966) Princ, a katona (1966) Társasjáték (1967) Bors (1968) Karagőz (1973) Téli sport (1974) Aranyborjú (1974) Az ezeregy éjszaka meséi (1974) Kalevala (1974) Felelet 1-6. (1975) Hungária Kávéház (6. epizód) (1976) Ady novellák (1977) A kisfiú meg az oroszlánok (1977) Az ész bajjal jár (1977) Boldogság (1977) A nagy ékszerész (1978) Cseresznyéskert (1979) Wiener Walzer (1980) Szálka, hal nélkül (1984) A hattyú halála (1984) Szellemidézés (1984) Nyolc évszak 1-8. (1987) Édes Anna (1990) Família Kft. (1991) Privát kopó (1992) Zenés húsvét (1993) Így írtok ti (1994) Kávéház (2001) Lili (2003) Örkény lexikon (2007) Barátok közt (2009)
Lemezek: Ha nagy leszek (1986) Bohócbál (1989) A hétfejű tündér (1996)
A bermuda háromszög botrány
Karinthy Színház
Tess La Ruffa
A Bermuda Háromszög botrány
Csepel Színház
Tess La Ruffa
A Bermuda háromszög botrány
Zsidó Kulturális Fesztivál
Tess La Ruffa
A Bermuda háromszög botrány
Óbudai Kultúrális Központ
Tess La Ruffa
A királyasszony lovagja
Thália Színház
Színész
A palacsintás király
Új Színház
Ákom-bákom, udvari varázslónő
Adáshiba
Veszprémi Petőfi Színház
Bódogné
Adáshiba
Nemzeti Színház
Bódogné
Adáshiba
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Bódogné
Adáshiba - A Veszprémi Petőfi Színház vendégjátéka
Kálmán Imre Művelődési Központ
Bódogné
Adventi Színház – Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
Színész
Andrew Bergman: Társasjáték New Yorkban
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
Sophie
Az Éless-Szín vendége: Esztergályos Cecília
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, táncművész, Érdemes és Kiváló Művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Az özvegyek klánja
Ruttkai Éva Színház
Marcella
Béres
Új Színház
KATALIN, Béres felesége
Béres - Jótékonysági est
Új Színház
KATALIN, Béres felesége
Bergman:Társasjáték New Yorkban
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Sophie
Bermuda háromszög
Lovarda
Színész
Blixen bárónő szerelmei
Centrál Színház
A BÁRÓNŐ 70 évesen
Blixen bárónő szerelmei
Ferencvárosi Pinceszínház
A bárónő 70 évesen
Colin Higgins - Maude és Harold
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Színész
Colin Higgins: Maude és Harold
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Maude
Csak kétszer vagy fiatal
x/József Attila Színház
JULIA
Császármorzsa
Veszprémi Petőfi Színház
MÁRIA
Császármorzsa - Főpróba
Új Színház
Mária
CSILIFESZT - Zsákbamacska c. zenés vígjáték
Csili Művelődési Központ
Színész
Csókos asszony – nagyoperett
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
Hunyadiné
Edward Taylor: Legyen a feleségem!
Kölcsey Központ
Edna Chapman
Énekes madár
Budaörsi Latinovits Színház
Kömény Ignácné
Énekes madár
Új Színház
Kömény Ignácné
Énekes madár - Meglepetés előadás
Budaörsi Latinovits Színház
Kömény Ignácné
Epic Theatre Company - Háy János: Házasságon innen és túl
Eötvös10 Művelődési Ház
Marika néni
Felnőtt Színház - Harold és Maude
Csili Művelődési Központ
Maude
FÉLRE LÉPNI TILOS - Fregoli Színház
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Színész
Félrelépni tilos!
Duna Palota
Egyéb
Félrelépni tilos!
Bálint Ágnes Kulturális Központ
Színész
FÉLRELÉPNI TILOS! - vígjáték
Ivancsics Nonprofit Kft.
Színész
Feltámadás Makucskán
Új Színház
Terka mama
Fésűs Éva - Tamássy Zdenkó:A palacsintás király
Gyulai Várszínház
Ákom-bákom, udvari varázslónő
Fregoli Színház: Félrelépni tilos!
Bakelit Multi Art Center
Színész
GALAMBOS ERZSI -Gálaest-
József Attila Színház
Színész
Galambos Erzsi 90 - Születésnapi revü
József Attila Színház
Közreműködik
Ha beüt a ménkű!
Vidám Színpad
Nana
Hajszál híján Hollywood
Lovarda
Ethel
Hajszál híján Hollywood
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
Ethel
Hajszál híján Hollywood
Mátra Művelődési Központ
Ethel
Hallo, Hallo!
x/József Attila Színház
Mama, az anyósa
Hangemberek
Új Színház
Cica – Művésznő
Hangemberek - PREMIER
Új Színház
Cica – Művésznő
Heltai Jenő: Naftalin
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Kabóczáné
Ikrek
x/József Attila Színház
Amy Hardcastle
Imádtam férjhez menni
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Színész
IMÁDTAM FÉRJHEZ MENNI
Turay Ida Színház
Színész
Irodalmi kávéház a kertben
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Verspincér / Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, táncművész, Érdemes és Kiváló Művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Ismerős? Vendég: Esztergályos Cecília
Őrmezei Közösségi Ház
Vendég
Kakuk Marci
Új Színház
Csuriné
Kaviár
x/József Attila Színház
MÁRTA, vénlány
Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood
Veres 1 Színház
Színész
Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood
Veres 1 Színház
Színész
Ken Ludwig: Hajszál Híján Hollywood
Veres 1 Színház
Színész
Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood
Veres 1 Színház
Ethel
Kőhegy bérlet I. - Énekes madár
Budaörsi Latinovits Színház
Kömény Ignácné
Legyen a feleségem
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Edna Chapman
Legyen a feleségem!
x/József Attila Színház
Edna Chapman
Leszállás Párizsban
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Színész
Leszállás Párizsban
Eötvös10 Művelődési Ház
Színész
Marc Camoletti: Négy meztelen férfi
Vidám Színpad
Georgette
Maude és Harold
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
Maude
Maude és Harold - Körúti Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ
Maude
Meddig vagyok!? - Esztegályos Cecília önálló estje
Új Színház
Egyéb
Meddig vagyok?!
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Színész
Meddig vagyok?!
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Színész
Meddig vagyok?!
Karinthy Színház
Színész
Meddig vagyok?! - Esztergályos Cecília
Budaörsi Latinovits Színház
Színész
Meddig vagyok?! - Esztergályos Cecília estje
Vörösmarty Színház
Színész
Meddig vagyok?! - Találkozás Esztergályos Cecíliával és Kőrösi Csabával
Veszprémi Petőfi Színház
Színész
Meddig vagyok?! - Találkozás Esztergályos Cecíliával és Kőrösi Csabával
Veszprémi Petőfi Színház
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, táncművész, Érdemes és Kiváló Művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Meddig vagyok?! – Esztergályos Cecília
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Színész
Meg tudom magyarázni.(De ki az a BUBUS?)
Vidám Színpad
Mama, Jolán anyja
Meg tudom magyarázni…! (De ki az a Bubus?)
Vidám Színpad
Mama, Jolán anyja
Mici néni két élete
József Attila Színház
Mici néni, volt szubrett
Móricz: Nem élhetek muzsikaszó nélkül (zenés játék)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Zsana néni
My Fair Lady
Veszprémi Petőfi Színház
Mrs. Higgins
MY FAIR LADY - Veszprémi Petőfi Színház
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Mrs. Higgins
Naftalin
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Kabóczáné
Nagyvizit
Új Színház
MÁRIA
NAGYVIZIT
Békéscsabai Jókai Színház
Színész
Nagyvizit - premier
Új Színház
MÁRIA
Ne-Vess meg minket! SZILVESZTER!
Vidám Színpad
Színész
Négy meztelen férfi
Vidám Színpad
Georgette
Négy meztelen férfi
Vidám Színpad
Georgette
Négy meztelen férfi
Vidám Színpad
Georgette
Négy meztelen férfi.
Vidám Színpad
Georgette
NÉGY MEZTELEN FÉRFI.
Vidám Színpad
Georgette
Négyesikrek
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Amy Hardcastle
Nem élhetek muzsikaszó nélkül
Új Színház
ZSANI NÉNI
Nem élhetek muzsikaszó nélkül - bemutató
Új Színház
ZSANI NÉNI
Nemzet színésze filmvetítéssorozat
MOMkult
Bodó Ila, a bundás nő
Orfeum
Zsidó Kulturális Fesztivál
Színész
Orfeum portrék - Szilágyi János első vendége: Esztergályos Cecília
Általános
Színész
Összefogás a hidegkúti mentőállomásért
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Színész
Renee Taylor - Joseph Bologna: A Bermuda háromszög botrány
Kölcsey Központ
Színész
Sári bíró - FŐPRÓBA
Új Színház
A bíróné
Sári bíró - PREMIER
Új Színház
A bíróné
SOSE HALUNK MEG
Koncert.hu
Deutsch néni
SPANYOLUL TUDNI KELL! - zenés vígjáték
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
VIOLA NÉNI
Szabadtéri Színházi Hétvége - Hajszál híján Hollywood
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
Ethel
SZAKONYI KÁROLY: ADÁSHIBA
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
BÓDOGNÉ
Szakonyi Károly: Adáshiba
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Bódogné
Szilveszteri gála
Szegedi Nemzeti Színház
Színész
Társasjáték New Yorkban
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Sophie
Társasjáték New Yorkban
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Sophie
Társasjáték New Yorkban
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Sophie
Társasjáték New Yorkban
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Sophie
Társasjáték New Yorkban
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Sophie
Társasjáték New Yorkban
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Sophie
Társasjáték New Yorkban
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Sophie
Társasjáték New Yorkban - 100. előadás!
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Sophie
Társasjáték New Yorkban - Éless-Szín produkció
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Sophie
UDVARSZÍNHÁZ-A bermuda háromszög botrány
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Színész
Veszélyes Szeszélyek
Ruttkai Éva Színház
Barbara
VI. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál - BESZÉLGETÉS ESZTERGÁLYOS CECÍLIÁVAL ÉS DRAHOTA ANDRE
Veszprémi Petőfi Színház
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, táncművész, Érdemes és Kiváló Művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
VSZF 2013 (Veszprém) Adáshiba
Thália Színház
Bódogné
xCsak kétszer vagy fiatal
József Attila Színház
JULIA
xHallo hallo!
József Attila Színház
MAMA, az anyósa
xIkrek
József Attila Színház
Amy Hardcastle
xLegyen a feleségem
József Attila Színház
Edna Chapman
Zerkovitz Béla-Szilágyi László - Csókos asszony
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Hunyadiné
Zsákbamacska
Általános
Reinerné
Zsákbamacska
Szentesi Művelődési Központ
Reinerné
Zsákbamacska - zenés vígjáték a Karavellában
Általános 2
Reinerné
Zserbótangó - Főpróba
Új Színház
Szentmártoni Kamilla
Zserbótangó - Premier
Új Színház
Szentmártoni Kamilla (színésznő)
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!