Szülővárosában a Mikes Kelemen Líceumban folytatta középiskolai tanulmányait. Színészi diplomáját a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színművészeti Karán szerezte meg. 2005-től a Harag György Társulatnál indult pályája. 2007-től a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes M-Studio mozgásszínházi műhelyének színészeként, mozgásszínészeként dolgozott. 2010-től a székesfehérvári Vörösmarty Színház szerződtette. 2012-től szabadúszó színész, szinkronszínész,…
Szülővárosában a Mikes Kelemen Líceumban folytatta középiskolai tanulmányait. Színészi diplomáját a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színművészeti Karán szerezte meg. 2005-től a Harag György Társulatnál indult pályája. 2007-től a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes M-Studio mozgásszínházi műhelyének színészeként, mozgásszínészeként dolgozott. 2010-től a székesfehérvári Vörösmarty Színház szerződtette. 2012-től szabadúszó színész, szinkronszínész, koreográfus, énekes (a TransylMania együttes tagja).
Szerepelt a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban, a Vojtina Bábszínházban, a pécsi Bóbita Bábszínházban és Budapesten a Nemzeti Színházban, a Gózon Gyula Kamaraszínházban, az Újszínházban, és 2017-től a Turay Ida Színházban. A Dió Rádió és a Sztár FM állomáshangja volt.
Fontosabb színházi szerepei: Wiilliam Shakespeare: A velencei kalmár... Bassanio William Shakespeare: Romeo és Júlia... Capulet William Shakespeare: Hamlet... Laertes, Polonius fia; Guildenstern; II. sírásó William Shakespeare: Macbeth... Macduff, tábornok Pedro Calderón de la Barca: Az élet a-moll (álom)... Segismundo Georg Büchner: Dokk – Woyzeck... Tamburmajor Anton Pavlovics Csehov: Szép fehérség (tánc)... Szoljonij Arthur Miller: Édes fiaim... George Deever Ion Luca Caragiale: Zűrzavaros éjszaka... Chiriac, segéd, Dumitrache bizalmasa Luigi Pirandello: Ma este improvizálunk... szereplő Szophoklész: Antigoné... Kar Ivan Kušan – Tasnádi István: Balkáni kobra... Juraj Ardonjak, vállalkozó Misima Jukió: Krisztus születése... Pán Georgo Faloni: Ártatalan vagyok... Antonio, Giulia vőlegénye Joe Kelly – George Gershwin: Girls - swing "Tánc az életünk"... szereplő Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné... Lázár, boltos legény Molnár Ferenc: Liliom (mozgás)... Liliom Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön... Tanító bácsi Móricz Zsigmond: Sári bíró... Gedi Örkény István: Tóték... Gizi Sárosi István: Trianon... Pallavicini György; Tomori Pál; Linder Béla; Eötvös József Ratkó József: Segítsd a királyt!... Pető fia Szerb Antal: Ex (VII. Olivér)... I. Sancho Háy János: A Senák... Két ló Tasnádi István: Finito... dr. Juhos Buda, rendőrhadnagy Jámbor József – Michał Walczak: A lányka és a Pápa... Péter; Férfi Uray Péter: A malom... Látogató Bús Fekete László – Török Rezső – Görög László: Félnótás kabaré szilveszterre, avagy a dürrögő gyászhuszár... Bagó; Csábító Szirmai Albert – Bakonyi Károly – Gábor Andor: Mágnás Miska... Miska, lovász; Baracs Istvánmérnök Kálmán Imre: Csárdáskirálynő... Endrey úr; Oberlautant Steiner Várady Szabolcs – Bognár Róbert – Darvas Ferenc – Gaál József: A peleskei nótárius... Tóti Dorka, géczi boszorkány Déry Tibor – Pós Sándor – Presser Gábor – Adamis Anna: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról... Joshua Horváth Péter – Presser Gábor – Sztevanovity Dusán: A padlás... Herceg John Michael Tebelak – Stephen Schwartz: Godspell... szereplő Pintér Tamás – Horváth Péter – Mihály Tamás: 56 csepp vér... Szakaszvezető Szikora János – Matuz János: II. András - Csillaghullásban álmodó... Türingiai Lajos tartománygróf, Árpád-házi Erzsébet férje Sobor Antal: Perelj, Uram!... Förhécz őrmester Szikora János: IV. Béla - Az élet magja... Julianus barát; IX. Lajos francia király; Ugrin érsek Medveczky Balázs – Zerkovitz Béla: Zerkovitz úr, ébresztő!... Zerkovitz Béla, zeneszerző Hunyady Sándor – Topolcsányi Laura: A vöröslámpás ház... Csonttelky Szigfid Topolcsányi Laura: Rocknagyi... Rendező Topolcsányi Laura: Segítség, én vagyok a feleségem!... Sándor, házibarát Topolcsányi Laura – Berkes Gábor: A férfiak a fejükre estek... János, Niki exférje Topolcsányi Laura – Berkes Gábor: Salasa, szivar, szerelem... Ernesto, Carolina régi szeretője Topolcsányi Laura: Hókirálynő... Varjúfiú; Faláb Muszty Bea – Dobay András: A kék csodatorta... Dühe; Kámpics; Katona Lackfi János: A dühös lovag... Tancredi lovag Győri Péter: Mátyás madara... Ahmak Mehmek Charles Perrault – Nyírő Beáta – Frédéric Chopin: Hamupipőke... Ottokár király L. Frank Baum – Silló Sándor: Óz, a nagy varázsló... Madárijesztő (Kansas-ben Mad) Rudyard Kipling – Topolcsányi Laura: A dzsungel könyve... Balú, a medve Csukás István: Diótörőcske... Fekete sereg királya Arany János: Rózsa és Ibolya... szereplő (Vojtina Bábszínház) Grimm fivérek: A tettyei muzsikusok... szereplő (Bóbita Bábszínház)
Filmes és televíziós szerepeiből:: Tetemre hívás (2002)... Falubeli Ördögtérgye (2004) Stambuch (2005)... Danyi, jurátus deák Las aventuras del capitán Alatriste (sorozat, 2015)... Mayordomo Jóban Rosszban (sorozat, 2016–2017)... Cillei Anton Ahogy eddig (2018)... Orvos 200 első randi (sorozat, 2019)... Balatoni Szabolcs A mi kis falunk (sorozat, 2020)... Operatőr Apatigris (sorozat, 2020)... Pincér Egyszer volt Budán Bödör Gáspár (sorozat, 2020)... Főorvos Doktor Balaton (sorozat, 2021)... Pincér Mintaapák (sorozat, 2021)... Lili apja Családi kör (sorozat, 2021)... Ottó Blokád (film, 2022)... Vidéki apuka Oltári történetek (sorozat, 2022)... Péterházy Simon A besúgó (sorozat, 2022)... Részeg KISZ-es srác Brigi és Brúnó (sorozat, 2022)... Dani Ida regénye (tévéfilm, 2022)... Mulató férfi Cella – Letöltendő élet (sorozat, 2023)... Pali …a szomszéd tehene (sorozat, 2024) ...Apuka A renitens (sorozat, 2024) ...Nemes / Horváth Gólkirályság (sorozat, 2024) ...Újságíró