1995 és 1999 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakán tanult, Horvai István osztályában. 1998–2001 között a Vígszínházban szerepelt, majd 2001 óta szabadúszó. 2014-től a Veres 1 Színház társulatának tagja. 2013 júliusában Hujber egy interjúban bevallotta, hogy annak idején vásárolta érettségijét, melyre szüksége volt…
1995 és 1999 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakán tanult, Horvai István osztályában. 1998–2001 között a Vígszínházban szerepelt, majd 2001 óta szabadúszó. 2014-től a Veres 1 Színház társulatának tagja. 2013 júliusában Hujber egy interjúban bevallotta, hogy annak idején vásárolta érettségijét, melyre szüksége volt ahhoz, hogy színművészeti főiskolára felvételizhessen, továbbá diplomamunkáját is plagizálta. A Színház- és Filmművészeti Egyetem vizsgálatot indított, a vizsgálat lezártáig az egyetem vezetősége nem kívánja kommentálni az ügyet.
Díjai: Filmkritikusok díja (1999)
Főbb szerepeiből: Elvis, Oltár, Miami, avagy 1/2 millió dollár gazdát keres - Miles Tredinnick - 2016. Bánfalvi Stúdió, (rendező: Harmath Imre) Negyvenen Vagyok - 2014 - Millenáris, (rendező: Erdélyi Dániel) Kőműves Kelemen - Szörényi Levente - Bródy János - 2013. Június 14. RaM Colosseum, (r.: Alföldi Róbert) Figaró Házassága - Lorenzo Da Ponte - 2010. Bánfalvi Stúdió, (r.: Bánfalvi Ágnes) HERBERT HERCEG - Eric Idle (Monty Phyton): Spamalot, 2009. Madách Színház, (r.: Szirtes Tamás) Saframek-Macskafogó 2015 Syma csarnok, (r.: Szikora Róbert) TAKÁCS KÉPVISELŐ - Vadnai László - Békeffi István - Márkus Alfréd: Tisztelt ház, 2009. március 19., Karinthy Színház (r.: Szurdi Miklós) BÍRÓ - Egressy Zoltán: Sóska sült krumpli, 2006. november 8. Kamara Savaria Szombathely (r.: Széles László) ANDOR- Bartis Attila: Anyám Kleopátra, 2003 Nemzeti Színház (r.: Garas Dezső) EROSZ - W. Shakespeare: Antonius és Kleopatra, 2002, Pesti Színház (r: Eszenyi Enikő.) MARK - Mark Ravenhill: Shopping and Fucking, 2002 NEMTUDOMKA - Kárpáti P.: Pájinkás János, 2002, Vígszínház (r.: Forgács Péter.) LIN TO - Bertolt Brecht: A szecsuáni jóember, 2001, Vígszínház (r.: Zsótér Sándor.) MIKOLKA - F. M. Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés, 2001, Vígszínház (r.: Tordy Géza.) FERDINÁND - W. Shakespeare: Lóvátett lovagok, 2000, Vígszínház (r.: Keszég László.) FRANCIA 2. - Chapman-Cleese-Idle: Gyalog galopp, 2000, Pesti Színház (r.: Méhes László) EILIF - Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyermekei, 2000, Vígszínház (r.: Szász J.) SEBASTIAN - W. Shakespeare: A vihar, 1999, Vígszínház (r.: Alföldi Róbert.) SEBASTIAN - W. Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok, 1997, Vígszínház (r.: Valló Péter.) SILVIUS - W. Shakespeare: Ahogy tetszik, 1997 (r.: Valló Péter.) I. ORVOS - Spiró-Hašek: Svejk, 1996, Vígszínház (r.: Pinczés I.)
Filmek: Valami Amerika 3. (2018) The Man Who was Thursday (2016) The Girl in the Mirror (2016) Borgiák (2013) Hacktion: Újratöltve (2012) Hacktion (2010–2012) Magic Boys (2009) Valami Amerika 2. (2008) Majdnem szűz (2007) Offside (2007) Jóban Rosszban (2007–2008) – dr. Rónai Máté Sértett (2005) Állítsátok meg Terézanyut! (2004) Ötödik szoba (2002) Szökés Budára (2002) A torinói lepel (2002) Limonádé (2002) Barátok közt (2002) Egérút (2001) Valami Amerika (2001) Első generáció (2000) A fehér alsó (2000) Nincsen nekem vágyam semmi (2000) Afta (2000) Családi kör (1999) Veszett idők - C-Losing Time (1999) Közel a szerelemhez (1998)