Magánénekesnő (mezzoszoprán/alt).
Pápán nőtt fel, biológusnak készült. Klasszikus hangképző tanulmányait húsz évesen kezdte Dobi-Kiss Veronikánál Győrben, majd a Bécsi Zeneakadémián folytatta Gabriele Lechner osztályában. Jelenlegi mentora Sass Sylvia. Operaszínpadon 2008-ban debütált Suzuki szerepében az indiai NCPA Mumbai színpadán. 2010-ben elnyerte az első, fiatal énekművészek számára alapított Birgit Nilsson Emlékdíjat Bécsben. A Frankfurti Operaház visszatérő vendégművésze, szerepelt számos európai országban, a Bregenzi Fesztiválon, a Pézenas Enchantée Fesztiválon és a Buenos Aires-i Teatro Colón színpadán. 2013-2015 között a Neue Musiktheater Linz társulatának tagja volt. Jelenlegi repertoárja közel húsz drámai mezzoszoprán és alt szerepet ölel fel, köztük aRing nyolc hősnője, Bartók Juditja, Carmen és Verdi Ulrikája. Ez utóbbi szerepben 2013-ban kiemelkedő sikerrel debütált Frankfurtban, ahol a Neue Merker hangilag és színészileg egyaránt monumentális jelenségként írta le. A Rajna kincse Erdája különös sikerszerepe, melyért 2015-ben a „Goldener Schikaneder” zeneszínházi díjjal jutalmazták. Magyarországon a Müpa Budapesti Wagner Napok és a Magyar Állami Operaház Erdájaként mutatkozott be 2015-ben. Pályája során eddig olyan neves karmesterekkel dolgozott együtt, mint Franz Welser-Möst, Fischer Ádám, Sebastian Weigle, Patrick Summers, Roberto Paternostro, Dennis Russel Davies.
Tanulmányok és kurzusok:
Richter János Konzervatórium, énekmester: Dobi-Kiss Veronika
Bécsi Zeneakadémia (Universität für Musik und Darstellende Kunst Wien), Énekmester: Prof. Gabriele Lechner
Mesterkurzusok:
Sass Sylvia, Dame Gwyneth Jones, Gabriele Lechner
Díjak és elismerések:
Ádám Jenő Énekverseny, III. helyezés, Schubert-különdíj (2005)
Simándy József Énekverseny Szeged, II. helyezés, Kodály-különdíj (2006)
Székely Mihály Énekverseny, III. helyezés (2006)
Birgit Nilsson Gedächtnispreis zur Förderung Junge OpersängerInnen, Bécs (2010)
Musiktheaterpreis „Goldener Schikaneder” , Bécs (2015)
Főbb szerepek:
G. Puccini: Pillangókisasszony – Suzuki
Bartók B.: A kékszakállú herceg vára - Judit
E. Humperdinck: Jancsi és Juliska – Anya
Menotti: A médium – Madame Flóra
R. Wagner: A walkür – Schwertleite, Rossweisse, Fricka
R. Wagner: Colón Ring - Flosshilde
G. Verdi: Álarcosbál – Ulrica
W.A. Mozart: A varázsfuvola – Harmadik dáma
R. Wagner: A Rajna kincse - Erda
R. Wagner: Siegfried – Erda
R. Wagner: Az istenek alkonya – Waltraute, Első norna
G. Bizet: Carmen - címszerep
R. Straus: A rózsalovag – Annina
D. Wagner: Raus aus dem Haus – A+B
Vendégszereplések, társulati tagság:
NCPA Mumbai
Frankfurti Operaház
Bregenzi Fesztivál
Pézenas Enchantée Fesztivál
Neue Musiktheater Linz
Teatro Colón
Müpa Budapest
Magyar Állami Operaház
A hegyek alján
Magyar Állami Operaház
A szerelemről és más démonokról
Magyar Állami Operaház
A walkür
Magyar Állami Operaház
Andrea Chénier
Magyar Állami Operaház
- Coigny grófné / Öreg Madelon
Az álarcosbál
Magyar Állami Operaház
Defiant Requiem
Magyar Állami Operaház
Húsvét Mascagnival
Magyar Állami Operaház
Stephanus bérlet 24/25 IV/2.hangverseny
Szent István Filharmonikusok