• Umelec


    Ildikó Hámori
    3

    Ildikó Hámori

    Narodenie: 1947. január 26. (Budapest)

    Színművész.

    Már kislánykorában is színésznő szeretett volna lenni, de számára a család az első. Egy iskolai válogatás következtében 13 évesen már tévéfilmben játszott, így ezután, 1960-tól a Magyar Televízió gyermekszereplője lett. 1964-ben érettségizett a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban. Ez után egy évig lakberendezőként…

     Viac

    Aktuálne programy


    Bors néni

    Kolibri Színház

    4–8 éveseknek // kb. 100 perc, szünet nélkül. Az előcsarnokban, a színpadon és a nézőtéren meglepetéseket készítünk Bors néninek…

    FORGÓSZÍNPAD

    Turay Ida Színház

    Egy kiváló színpadi szerző remek karakterizáló képességével és humorával megrajzolt tündéri világ kel életre egy különlegesen izgalmas szereposztásban, Kossuth-…

    Futótűz

    Radnóti Miklós Színház

    Wajdi Mouawad libanoni származású kanadai drámaíró és rendező, aki a kétezres évek közepén tűnt fel a nemzetközi színházi világban,…

    Színművész.

    Már kislánykorában is színésznő szeretett volna lenni, de számára a család az első. Egy iskolai válogatás következtében 13 évesen már tévéfilmben játszott, így ezután, 1960-tól a Magyar Televízió gyermekszereplője lett. 1964-ben érettségizett a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban. Ez után egy évig lakberendezőként dolgozott.

    Mielőtt felvették a főiskolára, 1966–67-ben tagja volt, az akkor alakuló, híressé vált, Bodnár Sándor vezette Nemzeti Színház stúdiójának. Ekkor lépett először a Nemzeti színpadára, amikor Az ember tragédiája Major Tamás rendezte előadásával megnyílt Nemzeti Színházként a Hevesi Sándor téri épület.

    1971-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Békés András és Gáti József osztályában. 1971–1980 között a Thália Színházhoz szerződött, ahol főiskolai gyakorlatát is végezte. 1980–1983 között a Népszínházban lépett fel. 1983-tól a Nemzeti Színház, majd 2000-től, az átnevezés után a Pesti Magyar Színház társulatának művésznője 2022-ig.

    Játszott továbbá a Szegedi Szabadtéri Játékokon is. Tagja az Éjszakai Színháznak. 2000-től az Ivánka Csaba Alapítvány kuratóriumának tagja és képviselője.

    Színházi szerepei mellett számos játék-, és tévéfilmben látható, illetve szinkronszínészként hallható is.

    Díjak, elismerések:
    Jászai Mari-díj (1980)
    Érdemes művész (1985)
    A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1997)
    Kiváló művész (2001)
    Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2006)
    A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2010)
    Főnix díj (2010, 2018)
    Kossuth-díj (2014)
    Kállai Ferenc-életműdíj (2015)
    MIFF Awards – Legjobb női főszereplő (2019)
    Portói Femme International Filmfestival – Legjobb női főszereplő (2020) 
    Magyar Mozgókép Díj – legjobb női főszereplő (2021) – Pilátus
    Arany Medál Életműdíj (2021)

    Fontosabb szerepei:
    Ortutay–Kazimir: Kalevala...
    Csurka István: Ki lesz a bálanya?... A lány
    Frisch: Játék az életrajzzal...
    Szép Ernő: Vőlegény... Duci
    Ránki György: Egy szerelem három éjszakája... Csilla; Melitta
    Shaffer: Ki után megy a nő?... Doreen
    Sullivan: Házasságszédelgő... Nyoszolyólány
    John Milton: Elveszett paradicsom... Bűn
    Bertolt Brecht: Koldusopera... Polly Peacock
    Weöres Sándor: Holdbéli csónakos... Pávaszem
    Molière: Scapin furfangjai... Zerbinette
    Molière: Amphitryon... Az Éj
    Kazimir–Jánosy: Ramajana... Máricsa
    Kazimir–Kristóf: Bartókiána...
    Csurka István: Szék, ágy, szauna... Éva
    Brecht: Rettegés és ínség a harmadik birodalomban...
    Hubay Miklós: Tüzet viszek... Éva
    Fekete Sándor: Akar-e ön író lenni? Avagy tanuljunk könnyen, gyorsan érvényesülni... Fiatal írónő
    Kazimir–Weöres: Karagőz... Pánci-Mánci
    Hubay Miklós: Isten füle... Laura
    Denis Diderot: Fecsegő ékszerek... Fatme
    Lengyel József: Levelek Arisztofanészhoz... Feleség
    Galsai Pongrác: Egy hipochonder emlékiratai... A szerző felesége
    László–Bencsik Sándor: Történelem alulnézetben... TMK-s
    Rákos–Kazimir: Agyagtáblák üzenete... Ereskigal
    Solohov: Emberi sors... Darja
    László–Bencsik Sándor: Anyaföld... Márta
    Hernádi Gyula: Szép magyar tragédia... Mária
    Garai Gábor: Orfeusz átváltozásai... Első asszony
    H. Barta Lajos: Nemzetközi gyors... Orosz asszony
    Czakó Gábor: Gang... Zsuzsu
    Gobby Fehér Gyula: A budaiak szabadsága... Mártonné
    Graham Greene: Komédiások... Martha Pineda
    Szophoklész: Antigoné... Antigoné
    Romhányi József: Eszterházi rögtönzés...
    Domenico Cimarosa: Il maestro di capella...
    Priestley: Veszélyes forduló... Freda
    Katajev: Bolond vasárnap... Heléna Dundina
    Scribe: Egy pohár víz... A királynő
    Balogh–Kerényi: Csíksomlyói passió... Mária
    Eduardo De Filippo: Ezek a kísértetek!... Armida
    Cormon–D’Ennery: A két árva... Marianne
    Illyés Gyula: Tiszták... Corba
    Whiting: Az ördögök... Angyali Johanna nővér
    Babits Mihály: Laodomeia... Laodomeia
    Szophoklész: Magyar Electra... Clytemnestra királyné asszony
    Kaló Flórián: Négyen éjfélkor... Olga
    Páskándi Géza: A szélmalom lakói... Piroska
    Molière: Tartuffe... Dorine
    Euripidész: Trójai nők... Trójai nő
    Shakespeare: V. Henrik... Sürge Nelli; Alice
    Eliot: Koktél hatkor... Lavinia Chamberlayne
    Schönberg: A nyomorultak... Mme. Thénardier[m 1]
    Arthur Miller: Játék az időért... Fania Fénelon
    Galgóczi–Böhm: Vidravas... Emma asszony
    Barta Lajos: Szerelem... Nelly
    Kocsák Tibor: Légy jó mindhalálig... Doroghyné
    Bereményi Géza: Légköbméter... Siposné
    Határ Győző: Elefántcsorda... Lola
    Hubay Miklós: Ők tudják, mi a szerelem... Charlotte
    Szép Ernő: Kávécsarnok... Fanny
    Waterhouse–Hall: Hazudós Billy... Alice
    Sarkadi Imre: Oszlopos Simeon avagy Lássuk, uramisten, mire megyünk ketten... Vinczéné
    Móricz Zsigmond: Úri muri... Rhédey Eszter
    Calderón de la Barca: Az állhatatos herceg...
    Lengyel–Meehan–Graham: Lenni vagy nem lenni... Maria Tura
    Levay: Elisabeth... Zsófia főhercegnő
    Jókai Mór: A kőszívű ember fiai... Baradlayné
    Szabó Magda: Régimódi történet... Rickl Mária
    Márai Sándor: Kaland
    Misima: Sade márkiné... Simiane báróné
    Tusvik: Kétágyas szoba... Maggi
    Harwood: Az öltöztető... A művésznő
    Racine: Phaedra... Phaedra
    Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Az orr... Pelageja Grigorjevna; Pottocsina törzstisztné
    Vaszary Gábor: Bubus... Jolán
    Shakespeare: A windsori víg nők... Page-né
    Thuróczy Katalin: Kerített város... Orsolya
    Fassbinder: Petra von Kant keserű könnyei... Valerie von Kant
    Somerset Maugham: Szerelmi körutazás... Lady Catherine (Kitty) Champion-Cheney
    Wilder: Szent Lajos király hídja... Apácafőnökasszony
    Edward Albee: Kényes egyensúly... Edna
    Gogol: Háztűznéző... Fjokla Ivanovna
    Molnár Ferenc: Liliom... Hollunderné
    Márai Sándor: Fizess nevetve!...
    Fellini–Flaiano–Pinelli: Cabiria éjszakái... Öreg kurva
    Maros András: Gyanús mozgások... Teri
    Federico García Lorca, Veress Miklós, Gajdos Zsuzsa, Novák Eszter: Vérnász...anya

    Játékfilmek:
    Timur és csapata (1960)
    Hello, Vera (1969)
    Hatholdas rózsakert (1973)
    Kojak Budapesten (1980)
    Laurin (1989)
    X – A rendszerből törölve (2018)
    Az unoka (2022)
    Ma este gyilkolunk (2024)

    Tévéfilmek:
    Princ, a katona 1-13. (1966–1967); Rózsa Sándor 1-12. (1971); A vasrács (1971); Férjek iskolája (1972)
    Sganarelle, avagy a képzelt szarvak (1972); Dunakanyar (1974); Elektra (1974); Sári bíró (1974); Felelet 1-8. (1975)
    Boldogság (1977); Ivan Vasziljevics (1977); Lear király (1978); Teréz (1978); Mire megvénülünk 1-6. (1978); Ingyenélők (1979)
    Cseresznyéskert (1979); Régi muzsika kertje (1980); Lóden-show (1980); Zokogó majom 1-5. (1980)
    A legnagyobb sűrűség közepe (1980); Rettegés és ínség a harmadik birodalomban (1980); Az út vége (1982)
    A canterville-i kísértet (1982); Liszt Ferenc (1982); A béke szigete (1983); Johann Sebastian Bach (1984)
    A falu jegyzője 1–4. (1985); Linda (1986); Nyolc évszak 1-8. (1987); A canterville-i kísértet (1987); A védelemé a szó (1988)
    Miniszter (1988); A trónörökös (1989); Én és a kisöcsém (1989); Szomszédok (1991); Hölgyek és urak (1992)
    Szerencsi, fel! (1997); Kávéház (2001); Pirkadat (2008); Bubus (2010); Pilátus (2020); BigBakShow (2025)

    *Kander–Ebb–Fosse: Chicago

    *Kander–Ebb–Fosse: Chicago

    Kultúrbrigád
    • Konferanszié
    *Kander–Ebb–Fosse: Chicago

    *Kander–Ebb–Fosse: Chicago

    Kultúrbrigád
    • Konferanszié
    2025 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Forgószínpad - vígjáték

    2025 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Forgószínpad - vígjáték

    Tihanyi Szabadtéri Játékok
    • Lotta
    A Képmutogató

    A Képmutogató

    Magyar Színház
    • Kossuth– és Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művész
    Advent a Benczúr Házban - Zenés beszélgetés Szinetár Miklóssal és Hámori Ildikóval

    Advent a Benczúr Házban - Zenés beszélgetés Szinetár Miklóssal és Hámori Ildikóval

    Postakürt Alapítvány
    • Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, Érdemes és Kiváló Művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, valamint az Ivánka Csaba Alapítvány kuratóriumának képviselője.
    Amy világa

    Amy világa

    Vaskakas Bábszínház
    • Herec/čka
    AMY VILÁGA

    AMY VILÁGA

    Belvárosi Színház
    • Herec/čka
    Áprilisi capriccio

    Áprilisi capriccio

    Budapesti Filharmóniai Társaság
    • Iné
    Aranylemez - Janikovszky Éva születésnapjára

    Aranylemez - Janikovszky Éva születésnapjára

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • Herec/čka
    Bernarda Alba - Michael John LaChiusa musicalje

    Bernarda Alba - Michael John LaChiusa musicalje

    Müpa
    • Herec/čka
    Bors néni

    Bors néni

    Kolibri Színház
    • Bors néni
    Bubus

    Bubus

    Jegycenter Kft.
    • JOLÁN - a felesége
    Bubus

    Bubus

    Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
    • JOLÁN - a felesége
    Cabiria éjszakái

    Cabiria éjszakái

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Öreg, kurva, utcalány
    Cabiria éjszakái

    Cabiria éjszakái

    Karinthy Színház
    • Öreg, kurva, utcalány
    CATULLUS

    CATULLUS

    Magyar Színház
    • Flavia
    Forgószínpad - Turay Ida Színház

    Forgószínpad - Turay Ida Színház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Lotta
    GYANÚS MOZGÁSOK

    GYANÚS MOZGÁSOK

    Magyar Színház
    • Teri
    HÁZTŰZNÉZŐ - vígjáték

    HÁZTŰZNÉZŐ - vígjáték

    Magyar Színház
    • Fjokla Ivonovna
    Jon Fosse: ALVÁS

    Jon Fosse: ALVÁS

    Magyar Színház
    • AZ IDŐSEBB NŐ
    KÉNYES EGYENSÚLY - színmű

    KÉNYES EGYENSÚLY - színmű

    Magyar Színház
    • Edna
    Kire ütött ez a gyerek?

    Kire ütött ez a gyerek?

    Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont
    • Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, Érdemes és Kiváló Művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, valamint az Ivánka Csaba Alapítvány kuratóriumának képviselője
    LILIOM - külvárosi legenda

    LILIOM - külvárosi legenda

    Magyar Színház
    • Hollunderné
    Lőrinczy Attila: BALTA A FEJBE

    Lőrinczy Attila: BALTA A FEJBE

    Magyar Színház
    • ANYIKA, Richárd nagyanyja
    Márai Sándor: Kaland

    Márai Sándor: Kaland

    Ferencvárosi Pinceszínház
    • Dr. Pálos Eszter, orvosnő
    MY FAIR LADY - musical

    MY FAIR LADY - musical

    Magyar Színház
    • Mrs. Higgins
    Nercbanda

    Nercbanda

    Karinthy Színház
    • Eurice Miller
    Nőnek kódolva, anya-lánya bizalmasságok

    Nőnek kódolva, anya-lánya bizalmasságok

    Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
    • az anya
    Osztrigás Mici

    Osztrigás Mici

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • De Valmonté hercegné
    PénteK13 „A nő, ha elmúlt negyven…”

    PénteK13 „A nő, ha elmúlt negyven…”

    Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
    • Előadja
    Szerelmi körutazás

    Szerelmi körutazás

    Thália Színház
    • Lady Catherine (Kitty) Champion-Cheney
    SZÍNÉSZMESTERSÉG - Gálaműsor

    SZÍNÉSZMESTERSÉG - Gálaműsor

    Magyar Színház
    • Herec/čka
    VÉRNÁSZ

    VÉRNÁSZ

    Magyar Színház
    • Anya
    Zenés gálaest -az Éjszakai Színház produkciója Ternyák Zoltán emlékére

    Zenés gálaest -az Éjszakai Színház produkciója Ternyák Zoltán emlékére

    Ferencvárosi Pinceszínház
    • Herec/čka

    Ponuky


    Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
    odhadovaný zostávajúci čas:
    00:00

    položka/y v košíku

    celkom:


    Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016