• művész


    Harsányi  Gábor
    3

    Harsányi Gábor

    Született: 1945. június 15. (Budapest)

    Színész, író, drámaszerző, szinkronszínész.

    1964-1968 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolába járt. Karrierje a Thália Színház társulatánál indult (1968-1979), majd a Mafilmhez került 4 évre (1979-1983). 1982-ben a Karinthy Színház egyik megalapítója és társigazgatója lett, 1983–1989 között a Nemzeti Színház tagja volt. 1995 óta a Vidám Színpadon…

     Tovább

    Aktuális programok


    Jelenleg nincs futó program!

    Színész, író, drámaszerző, szinkronszínész.

    1964-1968 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolába járt. Karrierje a Thália Színház társulatánál indult (1968-1979), majd a Mafilmhez került 4 évre (1979-1983). 1982-ben a Karinthy Színház egyik megalapítója és társigazgatója lett, 1983–1989 között a Nemzeti Színház tagja volt. 1995 óta a Vidám Színpadon dolgozik, elsősorban komikus szerepekben. Népszerű szinkronszínész. Újpesten saját színiiskolát igazgat.

    Díjak, elismerések:
    Jászai Mari-díj (1973, 1987)
    Magyar Filmkritikusok Díja – Legjobb férfi alakítás díja (1973)
    SZOT-díj (1975)
    Érdemes művész (2011)
    Budapestért díj (2016)
    A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2018)
    Kossuth-díj (2021)

    Színpadi szerepeiből:
    Örkény István: Tóték....Őrnagy
    Steinbeck: Egerek és emberek....George
    Hašek – Burian: Svejk, a derék katona....Svejk
    Ben Johnson: Volpone....Corbaccio
    Rose: Tizenkét dühös ember....A 7. esküdt
    Szomory Dezső: Botrány az Ingeborg koncerten....Révész
    Shakespeare: Rómeó és Júlia....Lőrinc barát
    Arisztophanes: A nőuralom....Cremes
    Neil Simon: Napsugár fiúk....Willie Clark
    Szigligeti Ede: Liliomfi....Kányai
    Vaszary Gábor: Ki a hunyó, avagy Bubus....Kondorka tanár
    Anna csak egy van....Bernard
    Bolond nyár....Altató orvos
    Mindenki mondjon le?!
    Nejcserés támadás
    Valami Magyarország
    Leszállás Párizsban
    Aszlányi Károly: Amerikai komédia
    Shakespeare: Rómeó és Júlia....Mercutio (Szegeden)

    Rendezései:
    Síposhegyi Péter: Kikötő
    Shakespeare: Rómeó és Júlia
    Gyarmathy István: Király történet
    Ady és mi
    Ami megmarad…
    Erotica a Westenden
    Harsányi Gábor: Nejem a Neten

    Drámái:
    Börtönszínház (1981)
    Meghódítjuk Amerikát! (1986)
    Sztriptíz-bár a Cityben (1991)
    Más és más (1995)
    Szinkron-kabaré (1995)
    Király történet (1996)
    Család az Interneten (1997)
    Mindhalálig sex (1997)
    Kék bolygó-Jeruzsálem-Jeruzsálem (1998)
    My Folks Online (Angol fordítás) (2000)
    Prison Theatre (Angol fordítás) (2001)
    Pesti srácok – Mártírok (2002)
    Miss Arizona – Szerelmes Komédiások (2007)
    Nejem a neten (2009)
    Édes Alkony (2010)
    Bazi nagy magyar lagzi (2011)
    Csengő bongó királyság (2016)
    Csetlő botló Fajankó (2017)

    Egyéb könyvei:
    C. C. Kickerː Johanna és a médium, bűnügyi regény (Révy Eszterrel), 1984
    C. C. Kickerː Johanna és a Dräher utcai gyilkosság, bűnügyi regény (Révy Eszterrel), 1984
    Botrány a Sportcsarnokban, elbeszélés, 1987
    Lassú Halál folyosója, regény, 1987
    Menekülés Erdélyből a Szentföldre, regény, 1988
    Szentföld rabjai, regény, 1989

    Játékfilmek:
    Nyár a hegyen (1967)
    Fiúk a térről (1967)
    A Pál utcai fiúk (1968)
    Mi lesz veled, Eszterke? (1968)....Dénes
    Eltávozott nap (1968)
    Tiltott terület (1968)
    Egri csillagok I–II. (1968)
    A beszélő köntös (1969)
    Imposztorok (1969)
    Magasiskola (1970)
    Szemtől szembe (1970)
    Gyula vitéz télen-nyáron (1970)
    Én vagyok Jeromos (1970)
    Hekus lettem (1972)
    Kakuk Marci (1973)
    Egy srác fehér lovon (1973)
    A Pincérfrakk utcai cicák (1976)....mesélő
    Az öreg (1976)
    Égigérő fű (1979)
    Kojak Budapesten (1980)
    A mérkőzés (1981)
    Hófehér (1983, rajzfilm)....Jakab hangja
    Liza, a rókatündér (2015).... narrátor

    Tévéfilmek:
    Fiorenza (1967)
    Bors (1968)
    Tizennégy vértanú (1970)
    Őrjárat az égen 1–4. (1970)
    Egy óra múlva itt vagyok… (1971, tv-sorozat)....Láng Vince
    Jó estét nyár, jó estét szerelem I–II. (1972)....sötétruhás fiú / Viktor Edmon „görög diplomata”
    Sólyom a sasfészekben (1973, tv-sorozat)
    A palacsintás király 1-2. (1973)....udvari bolond
    A professzor a frontra megy (1973)
    Irgalom 1–3. (1973)
    Tigrisugrás (1974)
    Az Ezeregyéjszaka meséi (1974)
    Állítsátok meg Arturo Uit! (1975)
    Nero, a véres költő (1977)
    Mozgófénykép (1977)
    Illetlenek (1977)
    Az Isten is János (1977)
    Ady novellák (1977)
    A nagy ékszerész (1978)
    Január (1978)
    Vakáció a halott utcában (1978)
    A dicsekvő varga (1979)
    A világ közepe (1979)
    Gazdag szegények (1980)
    Indul a bakterház (1980)....csendőr
    Akarsz-e bohóc lenni?
    Hal négyesben
    Hulla-hopp
    Károly és a sült pulykák
    Kölcsönlakás
    A ravasz asszony
    Karcsi kalandjai (1980)
    Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban (1980)
    Hol colt, hol nem colt (1980)
    A 78-as körzet (1982, tv-sorozat)
    Glória (1982)
    Társkeresés No. 1463 (1982)
    Mint oldott kéve 1–7. (1983)
    Az utolsó futam (1983)
    Lélekvándorlás (1983)
    Csodatopán (1984)
    Torta az égen (1984)
    Linda (1984, tv-sorozat)
    Jégapó (1984)
    Bolondok bálja (1984)
    Szellemidézés (1984)
    A zenélő golyóbisok (1987)
    Az én nevem Jimmy (1987)
    Angyalbőrben (1990)
    A próbababák bálja (1991)
    Família Kft. (1992, tv-sorozat)
    Öregberény (1993–95)
    Devictus vincit (1994)
    A körtvélyesi csíny (1995)
    Nyúlék (2002)
    A titkos háború (2002)
    Kabarémúzeum (2006)

    A BALEK

    Pesti Művész Színház SZE
    • Gerome

    A balek

    Pesti Művész Színház SZE
    • Színész

    A BALEK

    Pesti Művész Színház SZE
    • Gerome

    A BALEK

    Moravetz Produkció
    • Gerome

    A Balek

    Pesti Művész Színház SZE
    • Gerome

    A BALEK c.

    Pesti Művész Színház SZE
    • Színész

    A BALEK c. vígjáték

    Pesti Művész Színház SZE
    • Gerome

    A BALEK vígjáték

    Pesti Művész Színház SZE
    • Gerome

    A balek, avagy a hülyéje

    Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
    • Gerome

    A CIRKUSZHERCEGNŐ

    Pesti Művész Színház SZE
    • Brusowszky / Gyula bácsi

    A CIRKUSZHERCEGNŐ

    Pesti Művész Színház SZE
    • Brusowszky / Gyula bácsi

    A cirkuszhercegnő

    Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
    • Brusowszky / Gyula bácsi

    A cirkuszhercegnő

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Színész

    A CIRKUSZHERCEGNŐ c. operett

    Pesti Művész Színház SZE
    • Brusowszky, az adjutánsa – Gyula bácsi, főpincér

    A színház mindenkié, avagy egy bolond hármat csinál

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Hauzentróger Hugó

    A13 Színház - Harsányi Gábor: Színház vagy szex

    Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
    • Rendező

    Apa csak egy van - bohózat

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Horst-Clemens Bitterstein, udvari tanácsos

    Apa csak egy van?!

    Bednai Art Nonprofit Kft.
    • Horst-Clemens Bitterstein, udvari tanácsos

    Apa csak egy van?! - vígjáték - Pódium Színház (D/1)

    KMO Művelődési Központ és Könyvtár
    • Horst-Clemens Bitterstein, udvari tanácsos

    AZIZ NESIN: ÖLJ CSAK MEG, LELKEM!

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • Színész

    Aziz Nesin: Ölj csak meg, lelkem! - A13 Színház

    Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
    • Színész

    Bazi nagy magyar lagzi

    Bednai Art Nonprofit Kft.
    • Tógyi

    Bazi nagy magyar lagzi

    Bednai Art Nonprofit Kft.
    • Színész

    Bazi nagy magyar lagzi

    Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
    • Tógyi

    Bazi nagy magyar lagzi

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Tógyi

    Bolha a fülbe

    Pesti Művész Színház SZE
    • Victor Emmanuel Chandebise/Poche

    BOLHA A FÜLBE

    Pesti Művész Színház SZE
    • Victor Emmanuel Chandebise/Poche

    Bolha a fülbe

    Pesti Művész Színház SZE
    • Victor Emmanuel Chandebise/Poch

    Bolha a fülbe

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Victor Emmanuel Chandebise/Poche

    Bolha a fülbe

    Pesti Művész Színház SZE
    • Victor Emmanuel Chandebise/Poche

    Bolha a fülbe

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Victor Emmanuel Chandebise/Poche

    BOLHA A FÜLBE

    Pesti Művész Színház SZE
    • Victor Emmanuel Chandebise/Poche

    Bolha a fülbe

    Pesti Művész Színház SZE
    • Victor Emmanuel/ Poche

    Bolha a fülbe

    Moravetz Produkció
    • Victor Emmanuel Chandebise/Poche

    BOLHA A FÜLBE

    Pesti Művész Színház SZE
    • Színész

    BOLHA A FÜLBE

    Pesti Művész Színház SZE
    • Victor Emmanuel Chandebise/Poche

    BOLHA A FÜLBEN - vígjáték

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Victor Emmanuel Chandebise/Poche

    Bőrönd mese

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    Bőröndmese

    Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
    • Színész

    Börtönszínház

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • ÖREG MAKI BÁCSI-IGAZGATÓ

    Börtönszínház

    Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
    • Színész

    Botafogo Táncegyüttes: SAKK

    Thália Színház
    • Színész

    Camoletti: Francia négyes, avagy négyen a kanapén című prózai színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Viktor

    CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

    Pesti Művész Színház SZE
    • Leopold herceg

    CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

    Pesti Művész Színház SZE
    • Leopold Mária, Lippert-Weilersheim hercege

    CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

    Pesti Művész Színház SZE
    • Leopold herceg

    Csárdáskirálynő

    Pesti Művész Színház SZE
    • Leopold herceg

    Csárdáskirálynő operett előadás

    Váci Mihály Kulturális Központ
    • (Jászai Mari – díjas és érdemes művész)

    CSÓKOS ASSZONY

    Pesti Művész Színház SZE
    • Kubanek, hentes

    Csókos asszony - operett

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Kubanek, hentes

    Csókos asszony – nagyoperett

    Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Salvotore

    Délután a legjobb

    Pesti Művész Színház SZE
    • Richard Willey, parlamenti képviselő

    Délután a legjobb

    Pesti Művész Színház SZE
    • Richard Willey, parlamenti képviselő

    Délután a legjobb

    Pesti Művész Színház SZE
    • Richard Willey, parlamenti képviselő

    Délután a legjobb avagy a miniszter félrelép

    Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
    • Richard Willey, parlamenti képviselő

    DÉLUTÁN A LEGJOBB AVAGY A MINISZTER FÉLRELÉP - komédia

    Moravetz Produkció
    • Richard Willey, parlamenti képviselő

    DÉLUTÁN A LEGJOBB, AVAGY A MINISZTER FÉLRELÉP

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Richard Willey, parlamenti képviselő

    Dől a lé, avagy pénz áll a házhoz

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Vic

    DŐL A LÉ! PÉNZ ÁLL A HÁZHOZ!

    Vidám Színpad
    • Színész

    DUMAKABARÉ (ATV felvétel)

    Vidám Színpad
    • Egyéb

    Dumakabaré.

    Vidám Színpad
    • Egyéb

    Édes alkony

    Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
    • Szepi, színész

    Édes Alkony

    Bednai Art Nonprofit Kft.
    • Szövegét, zenéjét szerezte

    Édes Alkony

    Bednai Art Nonprofit Kft.
    • Színész

    Édes alkony

    Mátra Művelődési Központ
    • Szöveg, dalszöveg, zene

    Édes Alkony - vígjáték

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • A darab szövegét, zenéjét szerezte

    Egy bolond hármat csinál?!

    Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
    • HauzentrógerHugó

    Egy bolond hármat csinál?! - zenés vígdráma

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • HAUZENTRÓGER HUGÓ

    EGY ÓRA MÚLVA ITT VAGYOK

    Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
    • Színész

    EGY ÓRA MÚLVA ITT VAGYOK - Harsányi Gábor fergeteges humorú előadása

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, író, drámaszerző, Érdemes művész.

    Elveszett paradicsom

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Sebők

    Elveszett paradicsom

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Sebők

    Fel is út, le is út

    Vidám Színpad
    • FONTANET, hírlapíró

    Fel is út, le is út

    Vidám Színpad
    • Fontanet, hírlapíró

    FEL IS ÚT, LE IS ÚT

    Vidám Színpad
    • FONTANET, hírlapíró

    FÉLRE LÉPNI TILOS - Fregoli Színház

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Színész

    FÉLRELÉPNI TILOS! - vígjáték

    Ivancsics Nonprofit Kft.
    • Színész

    Francia négyes

    RaM Colosseum
    • Victor

    Francia négyes avagy négyen a kanapén

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Viktor

    Franz Arnold/Ernst Bach: APA CSAK EGY VAN!?

    Hankó István Művészeti Központ
    • Horst-Clemens Bitterstein, udvari tanácsos

    Fregoli Színház: Félrelépni tilos!

    Bakelit Multi Art Center
    • Színész

    G. F.: Bolha a fülbe

    Pesti Művész Színház SZE
    • Victor Emmanuel Chandebise/Poche

    Georges Feydeau - Bolha a fülbe

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    Giulio Scarnacci-Renzo Tarabusi - Kaviár és lencse

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    Gyurkovics Tibor: NAGY VIZIT Száguldó Orfeum előadása

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Badari

    Gyurkovics Tibor: NAGYVIZIT

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Színész

    K. I.: CIRKUSZHERCEGNŐ

    Pesti Művész Színház SZE
    • Brusowszky / Gyula bácsi

    K. I.: Marica grófnő

    Pesti Művész Színház SZE
    • Kudelka

    Kálmán Imre - A cirkuszhercegnő

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Brusowszky, az adjutánsa – Gyula bácsi, főpincér

    Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő - operett

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Brusowszky, az adjutánsa – Gyula bácsi, főpincér

    KAVIÁR ÉS LENCSE

    Pesti Művész Színház SZE
    • Alfonso Chioccia báró, nagyvilági úr

    Ki a hunyó avagy Bubus

    Pesti Művész Színház SZE
    • Kondorka, tanár

    Ki a hunyó avagy Bubus

    Pesti Művész Színház SZE
    • Kondorka, tanár

    KI A HUNYÓ, AVAGY BUBUS

    Pesti Művész Színház SZE
    • Kondorka, tanár

    KI A HUNYÓ, AVAGY BUBUS C. VÍGJÁTÉK

    Pesti Művész Színház SZE
    • Színész

    Ki A Hunyó? – avagy Bubus

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Színész

    Ki a hunyó?-avagy Bubus

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Kondorka, tanár

    Louis Velle: Szenteltvíz és kokain

    Bakelit Multi Art Center
    • Danis Lamerlet (kegyszerkereskedő)

    Luxemburg grófja

    Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
    • BAZIL HERCEG, orosz herceg

    Luxemburg grófja - Ózd

    Pesti Művész Színház SZE
    • BAZIL HERCEG, orosz herceg

    Marc Camoletti: FRANCIA NÉGYES

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Színész

    MARICA GRÓFNŐ

    Pesti Művész Színház SZE
    • Kudelka

    Marica Grófnő - nagyoperett

    Moravetz Produkció
    • Kudelka

    Meg tudom magyarázni…! (De ki az a Bubus?)

    Vidám Színpad
    • Kondorka tanár úr

    Meg tudom magyarázni.(De ki az a BUBUS?)

    Vidám Színpad
    • Kondorka tanár

    Mindent a kertbe

    Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
    • Jack (a rejtélyes szomszéd)

    Mindent a kertbe

    Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
    • Jack

    Mindent a kertbe

    Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
    • Jack

    MINDENT A KERTBE - Éless Szín előadása

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Jack (a rejtélyes szomszéd)

    MINDENT A KERTBE az Éles-szín előadása

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Jack (a rejtélyes szomszéd)

    Nagyvizit

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Badari

    Nagyvizit

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Badari

    Ne-Vess meg minket! SZILVESZTER!

    Vidám Színpad
    • Színész

    Nejcserés támadás

    Budaörsi Latinovits Színház
    • Színész

    Nejcserés támadás

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Régi osztálytárs

    Nejcserés támadás

    Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
    • Színész

    Nejcserés támadás

    RaM Colosseum
    • Régi osztálytárs

    Nejem a neten

    Bálint Ágnes Kulturális Központ
    • Színész

    NEJEM A NETEN - Fregoli Színház

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Színész

    Nejem a neten - vígjáték

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Napa

    Nosztalgia bérlet- Édes alkony

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Szöveg és zeneszerző

    Nyugdíjas Bérlet: Édes Alkony

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Írta, zenéjét szerezte

    ÖLJ CSAK MEG - komédia

    Ivancsics Nonprofit Kft.
    • Színész

    Ölj csak meg, lelkem!

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Színész

    Ölj csak meg, lelkem!

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Jászai-díjas, Érdemes művész

    Ölj meg csak lelkem

    Bálint Ágnes Kulturális Központ
    • Színész

    PÉNZ ÁLL A HÁZHOZ Fogi Színház előadása

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Vic Johnson

    Pesti srácok

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Mester

    Pesti srácok

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Rendező

    Pesti srácok - vendégjáték

    Új Színház
    • Rendező

    R. C.: Délután a legjobb

    Pesti Művész Színház SZE
    • Richard Willey, parlamenti képviselő

    Radnóti Miklós emlékműsor

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Színész

    RANDEVÚ PÁRIZSBAN Fogi Színháza

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Danis Lamerlet (kegyszerkereskedő)

    Randevú Párizsban, avagy

    Pesti Művész Színház SZE
    • Danis Lamerlet (kegyszerkereskedő)

    Randevú Párizsban, avagy Sz. és k.

    Pesti Művész Színház SZE
    • Danis Lamerlet (kegyszerkereskedő)

    Randevú Párizsban, avagy Szenteltvíz és kokain

    Pesti Művész Színház SZE
    • Danis Lamerlet (kegyszerkereskedő)

    Randevú Párizsban, avagy Szenteltvíz és kokain

    Pesti Művész Színház SZE
    • Danis Lamerlet (kegyszerkereskedő)

    Randevú Párizsban, avagy Szenteltvíz és kokain

    Pesti Művész Színház SZE
    • Danis Lamerlet (kegyszerkereskedő)

    Ray Cooney: Délután a legjobb

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Richard Willey, parlamenti képviselő

    Ray Cooney:Pénz áll a házhoz

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    Rendhagyó irodalomóra

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Színész

    Szenteltvíz és kokain

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Danis Lamerlet, kegyszerkereskedő

    Színház vagy szex

    Pesti Művész Színház SZE
    • Rendező

    ValóságSHOW, avagy család a neten//ősbemutató

    Vörösmarty Művelődési Ház
    • Írta és rendezte

    Vaszary Gábor - Ki a hunyó?- avagy Bubus

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Kondorka, tanár

    X

    Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
    • Gerome

    Zerkovitz Béla-Szilágyi László - Csókos asszony

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Kubanek, hentes

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016