• művész


    Herein János

    Herein János

    1994-ben született Budapesten. A Városmajori Gimnáziumban érettségizett, majd felvételt nyert a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskolába, ahol 2015-ben Színész II. képesítést szerzett.

     

    2015 augusztusa óta a Harlekin Bábszínház tagja.

    Miért szeretsz a Harlekinben lenni?
    Számomra a Harlekin nem…

     Tovább

    Aktuális programok


    Jelenleg nincs futó program!

    1994-ben született Budapesten. A Városmajori Gimnáziumban érettségizett, majd felvételt nyert a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskolába, ahol 2015-ben Színész II. képesítést szerzett.

     

    2015 augusztusa óta a Harlekin Bábszínház tagja.

    Miért szeretsz a Harlekinben lenni?
    Számomra a Harlekin nem csak az épület, a színpad, az öltöző. A színház sokkal inkább az azt formáló közösség, a társulat. Szeretek ebben a társulatban, csapatban létezni, a része lenni, mert szeretjük, segítjük, és jól megértjük egymást. Számíthatunk egymásra az életben és a színpadon egyaránt.

    Mi volt az első bábszínházi élményed?
    Az első ilyen élményem, amikor még színésztanoncként, Budapesten egy “vidéki bábszínház”, egészen véletlenül épp a Harlekin Rómeó és Júliáját láttam. Hatalmas élmény volt.

    Mi a kedvenc bábtechnikád?
    Bár még sokat kell fejlesztenem magam mindben, de mondhatom, hogy a kedvenc technikám a bunraku. Általa az apró gesztusok is a báb értékes mozzanataivá válnak, így végtelenül reális emberi mozdulatokat tesz lehetővé.

    Mit tud a bábszínház, amit az élőszínház nem?
    A bábszínházban olyan dolgok történhetnek teljesen evidens, hétköznapi módon, amik az élőszínházban nem megvalósíthatók, vagy nem hitelesek. A bábszínház eleve egy csodával előrébb jár, hiszen alapvetésként az élettelent kelti életre..

    Hol a báb lelke?
    A báb lelke szerintem valahol a mozgató és a báb között van. Egyik sem létezik hitelesen a másik nélkül. Még a mozgató sem ugyanaz, ha valamiért a bábja nélkül is színpadra kerül. A kettő együtt a báb, a bábszínház lelke.

     

    Szerepei a Harlekin Bábszínházban:

    - Balu (A dzsungel könyve, R: Halasi Dániel, szerepátvétel, 2015)

    - Őrmester, Legény, Koldus2 (A szegény ember hegedűje, R: Veres András, 2015

    - Menjünk mi is Betlehembe!, Rendező: Fekete Dávid, szerepátvétel, 2015

    - Kuci, Farkas, Anya (A három kismalac, R: Éry-Kovács András, 2016)

    - Öreg herceg, Mókus (Bambi, R: Szűcs Réka, 2016)

    A csillagszemű juhász

    A csillagszemű juhász

    Harlekin Bábszínház
    • Csillagszemű juhász
    A Dzsungel Könyve

    A Dzsungel Könyve

    Harlekin Bábszínház
    • Balu
    A dzsungel könyve

    A dzsungel könyve

    Budaörsi Latinovits Színház
    • Balu
    Bambi

    Bambi

    Harlekin Bábszínház
    • Öreg Herceg, Mókus
    Dés-Geszti-Békés: A DZSUNGEL KÖNYVE - a musical bábszínpadi változata két részben

    Dés-Geszti-Békés: A DZSUNGEL KÖNYVE - a musical bábszínpadi változata két részben

    Kölcsey Központ
    • Színész
    gyerekMoM | A három kismalac - Harlekin Bábszínház

    gyerekMoM | A három kismalac - Harlekin Bábszínház

    MOMkult
    • Mama, Kuci és a Farkas
    Hinta Palinta

    Hinta Palinta

    Harlekin Bábszínház
    • Árminka
    Kacor király

    Kacor király

    Harlekin Bábszínház
    • Medve, Varjú
    Kukucs!

    Kukucs!

    Harlekin Bábszínház
    • Színész
    Pán Péter avagy a Sohasziget titka

    Pán Péter avagy a Sohasziget titka

    Budaörsi Latinovits Színház
    • Salamon
    PÁN PÉTER, AVAGY A SOHASZIGET TITKA - Zenés mesejáték két részben - a Harlekin Bábszínház előadása

    PÁN PÉTER, AVAGY A SOHASZIGET TITKA - Zenés mesejáték két részben - a Harlekin Bábszínház előadása

    Kölcsey Központ
    • Tutu, Salamon
    Pinokkió

    Pinokkió

    Harlekin Bábszínház
    • Pali, Gazda

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016