Már főiskolásként játszott több budapesti színházban, így a Játékszínben, a Radnóti Színházban, a Vidám Színpadon, az Arizona Színházban, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a Merlin Színházban és a Pince Színházban. 1982-től a Nemzeti Színházban kezdett el játszani, amelynek 1990-ig tagja. 1990-től egy évig a Madách…
Schiller szenvedélyektől szétrobbanó darabjában örök ellentétpárok csapnak össze: a kötelesség és a szabadság, a hatalomvágy és az erkölcsi tisztaság,…
Már főiskolásként játszott több budapesti színházban, így a Játékszínben, a Radnóti Színházban, a Vidám Színpadon, az Arizona Színházban, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a Merlin Színházban és a Pince Színházban. 1982-től a Nemzeti Színházban kezdett el játszani, amelynek 1990-ig tagja. 1990-től egy évig a Madách Színház tagja volt, majd szabadúszóként továbbra is ott játszott. 1992-től a Művész Színház és az abból alakult Thália Társaság tagja, majd alapítója a Kelemen László Színkörnek. Tagja a szolnoki Szigligeti Színháznak, játszott a Dunaújvárosi Bartók Színházban, a Játékszínben, és a Veszprémi Petőfi Színházban. A budapesti Új Színház tagja volt, 2012-ig. 2012-2019 között a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja volt. 2019-től a Vígszínház színésze.
1977- Budapesti Gyermekszínház 1984: Színház- és Filmművészeti Főiskola 1984- Nemzeti Színház 1990- Madách Színház 1991- szabadfoglalkozású 1993- Művész Színház 1995- Thália Színház 1996- Thália Társaság 1997- Kelemen László Színkör 1997 - Szabadúszó 2012 - Vörösmarty Színház 2019 - Vígszínház
Díjai: Rajz János-díj (1985) Jászai Mari-díj (1989) Story Ötcsillag-díj (2007) - Érték díj Érdemes művész (2012) Városmajori nyári színházi szemle díja (2013)[3] Ivánka Csaba-díj (2013) Aranyalma-díj (2016)
Fontosabb szerepek: Dürrenmatt: János király János király Shaw: Tanner John házassága Tanner John Boldizsár-Bródy-Szörényi: István, a király István király Goethe: Torquato Tasso Tasso Szép Ernő: Aranyóra krupié Kálmán: Csárdáskirálynő Bóni gróf Lengyel Menyhért: Ninocska Leon Danoult Machiavelli: Mandragora Callimaco Paszternak: Doktor Zsivago Zsivago Németh Ákos: Lili Hofberg Poelz Nagy András: Anna Karenina pályaudvar Sztyepan Oblonszkij Krleža-Belovic: Terézvári garnizon Kállay Bandi Agatha Christie: A vád tanúja Leonard Vole Kander-Ebb-Massteroff: Kabaré Clifford Baradshaw Eliot-Lloyd Webber: Macskák Tus, Gastrofar George Brecht-Weill: Koldusopera Kikiáltó Victor Hugo: A királyasszony lovagja don César de Bazán Anouilh: Becket vagy az Isten becsülete II. Henrik Goldoni: A hazug Pulcinella Ödön von Horváth: Figaro válik Figaro Steinbeck: Egerek és emberek Curley Mrożek: Szerelem a Krímben Szejkin Shakespeare: II. Richárd Bolingbroke; IV. Henrik IV. Henrik király; A velencei kalmár Antonio, Goldoni: Chioggiai csetepaté Titta Nane Csehov: Jubileum Lomov; Sipucsin Cervantes: Szószátyárok Ügyvéd, Muzsikus, Carraolano Halász: Gyerekünk Férj Moliėre: A mizantróp Alceste Feydeau: Bolha a fülbe Finache Szép–Galambos: Ádámcsutka Író
Filmjei: Helyet az ifjúságnak Kegyenc Most, amikor minden virág nyílik? Mozart: Mirandolina Nézz vissza mosollyal Szeretlek Ágnes... A becsület útján (2016) dokumentumfilm-sorozat Egynyári kaland (2015) tv-sorozat Megdönteni Hajnal Tímeát (2014) Tüskevár (2004–2012) Keleti Pu. (2010) MAB (2010) Üvegtigris 3. (2010) Sínjárók (2007) Kútfejek (2005) Magyar vándor (2004) Nomen est Omen, avagy Reszkess Szabó János! (2003) Karácsony verse (2003) A Hídember (2002) A kanyaron túl (2001) Kisváros (1999) tévésorozat TV a város szélén (1998) tévésorozat Carlo Goldoni: A hazug (1997) Szigetvári vértanúk (1996) A körtvélyesi csíny (1995) Fekete karácsony (1995) Zenés húsvét (1993) Julianus barát (1991) A trónörökös (1989) Czillei és a Hunyadiak (1988) Aranyóra (1987) Dada (1987) Akli Miklós (1986) Kisfaludy Károly: Kérők (1986) Gyalogbéka (1985) mini-sorozat Kaviár és lencse (1985) Hány az óra, Vekker úr? (1984) A pesti legionárius NÉVshowR Riadó a Pitypang Szállóban Szószátyárok
Szerepe a Veres 1 Színház 2019/2020-as évadában: Játék a kastélyban
Jelenlegi szerepe a Madách Színházban: T. S. Eliot - A. L. Webber: Macskák - Tus, Gastrofar George
Jelenlegi szerepei a Vígszínházban: A vándorkutya: Játsszák Mágnás Miska: Korláth gróf Audiencia: David Cameron Premier: David, producer
"Egy kenguru-uszályt méltóztassék!" - Márai és a gasztronómia - Márai-estek
Várkapitányság Nonprofit Zrt.
Jászai Mari- és Ivánka Csaba-díjas színművész, Érdemes művész.
2017. Humor Hétvége Anconai szerelmesek
Thália Színház
Tomao Nicomaco, anconai polgár
80 nap alatt a Föld körül
Városmajori Szabadtéri Színpad
Színész
80 nap alatt a Föld körül
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Színész
80 nap alatt a Föld körül
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Színész
80 nap alatt a Föld körül
Vígszínház Nonprofit Kft.
Fix felügyelő / Inspector Fix
A félkegyelmű 1
Vörösmarty Színház
Jepancsin
A félkegyelmű 2
Vörösmarty Színház
Jepancsin
A félkegyelmű 3
Vörösmarty Színház
Jepancsin
A félkegyelmű 4
Vörösmarty Színház
Jepancsin
A félkegyelmű 5
Vörösmarty Színház
Jepancsin
A félkegyelmű 6
Vörösmarty Színház
Jepancsin
A fösvény
Vörösmarty Színház
Harpagon
A fösvény
Vörösmarty Színház
Színész
A Játékszín bemutatja: Csodálatos vagy, Júlia!
Bálint Ágnes Kulturális Központ
Michael Gosselyn, színházigazgató, a férje
A kappan, a csirke és a marabu - zenével fűszerezett kortörténeti kabaré
Rózsavölgyi Szalon
Színész
A kappan, a csirke és a marabu... - avagy polgári idill a XX. század első feléből - SZILVESZTER
Rózsavölgyi Szalon
Színész
A kék róka
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
SÁNDOR
A varázshegy
Új Színház
Hofrat Behrens
Abigél
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Torma Gedeon - igazgató
AHOGY TETSZIK
Új Színház
Jaques, nemes a száműzött herceg kíséretében
Amadeus
Vörösmarty Színház
Antonio Salieri
Anconai szerelmesek
Vörösmarty Színház
Tomao Nicomaco, anconai polgár
Anconai szerelmesek
Vörösmarty Színház
Tomao Nicomaco, anconai polgár
Ártatlanok
Gyulai Várszínház
Kner Albert
Ártatlanok - Levelek a Kner család életéből
Gyulai Várszínház
Kner Albert
Ártatlanok - Levelek a Kner család életéből
MOMkult
Kner Albert
Ártatlanok – Felolvasószínház | Levelek a Kner család életéből (1938 – 1946)
Vígszínház Nonprofit Kft.
Kner Albert
AZ EMBEREK SZERETETTEL ÖLIK EGYMÁST - Hirtling István felolvasó estje
Hírös Agóra
Színész
BETHLEN
Új Színház
Jósika Zsigmond, Báthory Anna férje
Bizánc
Vörösmarty Színház
Konstantin császár
CASANOVA NUOVO
Új Színház
Apa-színész
Család ellen nincs orvosság
Vörösmarty Színház
Dr. Hubert Bonney
Csodálatos vagy, Júlia!
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
Michael Gosselyn, színházigazgató, a férje
Csodálatos vagy, Júlia!
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
Michael Gosselyn, színházigazgató, a férje
Csodálatos vagy, Júlia! - Játékszín
Kálmán Imre Művelődési Központ
Michael Gosselyn, színházigazgató, a férje
Csókos asszony
Veszprémi Petőfi Színház
Tarpataky báró
Csókos asszony
Szarvasi Vízi Színház
Tarpataky báró
Csókos asszony
Vörösmarty Színház
Tarpataky András, báró
Csókos asszony - Veszprémi Petőfi Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ
Tarpataky báró
Defiant Requiem
Magyar Állami Operaház
Közreműködik
Egy szerelem három éjszakája
Vígszínház Nonprofit Kft.
dr. SZEGILONGI LAJOS, bíró / Dr. LAJOS SZEGILONGI, Judge
ÉLET, BOR, HUMOR, AVAGY AZ ISMERETLEN MÁRAI
Általános
Színész
Élet, bor, humor, az ismeretlen Márai
Gyulai Várszínház
Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész
Élet, bor, humor. Az alig ismert Márai - Márai-estek
Várkapitányság Nonprofit Zrt.
Jászai Mari- és Ivánka Csaba-díjas színművész, Érdemes művész.
Életrevalók
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
Philippe
Életrevalók
Szarvasi Vízi Színház
Philippe
Életrevalók
Veszprémi Petőfi Színház
Philippe
Életrevalók
Bálint Ágnes Kulturális Központ
Színész
Életrevalók (Játékszín)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Philippe
Életrevalók - igaz mese
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Egyéb
ÉLETREVALÓK - igaz mese két részben - a Játékszín előadása
Kölcsey Központ
Philippe
Elsötétítés
Karinthy Színház
Barát
Elsötétítés - Szervét Tibor, Söptei Andrea, Hirtling István, Mihályfi Balázs, Sütő An
Rózsavölgyi Szalon
Barát
ERDŐ
Új Színház
VOSZMIBRATOV
Eric Emmanuel Schmitt: Rejtélyes viszonyok - Hirtling István, Lábodi Ádám
Rózsavölgyi Szalon
Erik Larsen
Eric Emmanuel Schmitt: Rejtélyes viszonyok - Hirtling István, Lábodi Ádám
Rózsavölgyi Szalon
Abel Znorko, Nobel-díjas író
Eric Emmanuel Schmitt: Rejtélyes viszonyok - Hirtling István, Lábodi Ádám
Rózsavölgyi Szalon
Abel Znorko, Nobel-díjas író
Eric Toledano -Olivier Nakache: Életrevalók
Gyulai Várszínház
Philippe
Eric Toledano – Olivier Nakache: Életrevalók
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
Philippe
Eric-Emmanuel Schmitt: Rejtélyes viszonyok
Veres 1 Színház
Abel Znorko
Erkel est
E-Europe Kft.
Liszt Ferenc
Figaro házassága
Vörösmarty Színház
Almaviva gróf, Andalúzia alkormányzója
FOGAT FOGÉRT
Új Színház
Ribadier
Fogat fogért
Új Színház
Ribadier
Galambos Erzsi 90 - Születésnapi revü
József Attila Színház
Közreműködik
Gaudeamus sorozat V/3 előadás
Szent István Filharmonikusok
Jászai Mari- és Ivánka Csaba-díjas színművész, Érdemes művész.
Hal négyesben
Ferencvárosi Pinceszínház
Rudolf, az inasuk
Hal négyesben (zenés bűnügyi komédia)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Rudolf, az inasuk
Hamlet
Vörösmarty Színház
Polonius, főtanácsos
Hamlet - Székesfehérvár
Vígszínház Nonprofit Kft.
Polonius, főtanácsos
Harold Pinter: Árulás
Ferencvárosi Pinceszínház
Jerry
Illúziók
Vörösmarty Színház
Színész
Illúziók
Móricz Zsigmond Színház
Albert
Irodalmi piknik Hirtling István színművésszel
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Színész
ISTEN MALMAI GYORSAN ŐRÖLNEK - MÁRAI ÉS 1956.
Általános
Színész
Isten malmai gyorsan őrölnek - Márai Sándor és 1956
Gyulai Várszínház
Színész
Ivan Viripajev: Illúziók - Hirtling István, Varga Mária, Tóth Ildikó, Debreczeny Csaba
Rózsavölgyi Szalon
Színész
Jon Fosse: Halál Thébában - Vörösmarthy Színház
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Kreón
Jon Fosse: Valaki jön majd - Balikó Tamás, Rák Kati, Dányi Krisztián - BEMUTATÓ
Rózsavölgyi Szalon
Színész
Jon Fosse: Valaki jön majd - Zártkörű előadás
Rózsavölgyi Szalon
Színész
Karácsonyi concerto
Budapesti Filharmóniai Társaság
Színész
Karácsonyi ének
Budapesti Filharmóniai Társaság
Egyéb
Kassától az óceánig. A Márai életmű metszete - Márai-estek
Várkapitányság Nonprofit Zrt.
Jászai Mari- és Ivánka Csaba-díjas színművész, Érdemes művész.
KELETI PU.*
Új Színház
Színész
Klauzal színház bérlet - Életrevalók
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Színész
Koldusopera
Veszprémi Petőfi Színház
Bicska Maxi
MACSKÁK
Koncert.hu
Tus, Gastrofar George
MACSKÁK (musical)*
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Tus, Gastrofar George
MACSKÁK (musical)* -pótszékek
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Tus, Gastrofar George
MACSKÁK 1400. előadás!
MADÁCH SZÍNHÁZ
Tus, Gastrofar George
MACSKÁK 30. ÉVES JUBILEUMI ELŐADÁS!
MADÁCH SZÍNHÁZ
Tus, Gastrofar George
Macskák- szabadtéri előadás
Óbudai Kultúrális Központ
Tus, Gastrofar George
Magányos cédrus
Thália Színház
Színész
Magányos cédrus
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
Bakonyi Róbert
Magányos cédrus
József Attila Színház
BAKONYI RÓBERT
Márai és a halál - „Javaslom, hogy ezután ne haljunk meg.” - Márai Sándor estek
Várkapitányság Nonprofit Zrt.
Jászai Mari- és Ivánka Csaba-díjas színművész, Érdemes művész.
Márai és a halál - „Javaslom, hogy ezután ne haljunk meg.” - Márai Sándor estek
Várkapitányság Nonprofit Zrt.
Jászai Mari- és Ivánka Csaba-díjas színművész, Érdemes művész.
Márai és a humor – Lenin szakálla - Márai Sándor estek
Várkapitányság Nonprofit Zrt.
Jászai Mari- és Ivánka Csaba-díjas színművész, Érdemes művész.
Márai Sándor Est-Márai a polgárságról
Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)
Színész
Márai Sándor: Varázs
Ferencvárosi Pinceszínház
CHRISTIAN
Márai városai - „Úgy éreztem magam, mint valami nagy utazó.” - Márai Sándor estek
Várkapitányság Nonprofit Zrt.
Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes művész.
MASZK Gála
Thália Színház
Szereplő
MÉG EGYSZER HÁTULRÓL
Új Színház
Philip Brent (Frederick, Arab sejk)
MÉG EGYSZER HÁTULRÓL
Új Színház
Philip Brent (Frederick, Arab sejk)
Még egyszer hátulról - Az Új Színház vendégjátéka
Kálmán Imre Művelődési Központ
Philip Brent (Frederick, Arab sejk)
Mirandolina
Vörösmarty Színház
Marchese di Forlipopoli
Moliére: A fösvény - A székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Harpagon
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban
Veres 1 Színház
Turai
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban
Veres 1 Színház
Turai
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Turai
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban
Veres 1 Színház
Turai
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban
Szegedi Nemzeti Színház
Turai
Molnár Ferenc: Józsi
Ferencvárosi Pinceszínház
Színész
Mosonyi 150
Budapesti Filharmóniai Társaság
Clara Schumann
My Fair Lady
Vörösmarty Színház
Henry Higgins
MY FAIR LADY
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Henry Higgins
My Fair Lady
Gyulai Várszínház
Színész
Nő a fényesség
Budapesti Filharmóniai Társaság
Egyéb
NYÁRI KALANDOK - Bemutató
Új Színház
FILIPPO, joviális idős úr
PénteK13 – HIRTLING ISTVÁN estje a Magyar Kultúra Napja tiszteletére: MÁRAI SÁNDOR írásai a férfi-nő
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
Jászai Mari- és Ivánka Csaba-díjas színművész, Érdemes művész.