• művész


    Horváth Alexandra
    2

    Horváth Alexandra

    Született: 1990. február 20. (Szabadszállás)

    Színésznő, bábszínésznő.

    A Szegedi Nemzeti Színházban gyerekszerepekben játszott. A helyi Deák Ferenc Gimnáziumban érettségizett. Mivel nem vették fel a színművészeti egyetemre, 2009-2012 között a Nemes Nagy Ágnes Humán Szakközépiskolában tanult, és szerzett színész II. képesítést. 2012-2017 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt, bábszínész szakon. 2017-2021…

     Tovább

    Aktuális programok


    A tehetséges Mr. Ripley

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

    Patricia Highsmith amerikai írónőt a bűnügyi regények mestereként tartják számon, holott nem egyszerűen krimiket írt: művei középpontjában a bűnügyi…

    Pinokkió

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

    Carlo Collodi meseregénye időtlen klasszikusként gyereknemzedékek sokaságát bűvölte el, Kecskemétre pedig az élő fabábu csodálatos történetének Magyarországon még sosem…

    Ne most, drágám!

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

    Az elegáns londoni szőrmeszalonban Gilbert, a felfuvalkodott társtulajdonos, felesége távollétében, a hódítás reményében nercbundát készül ajándékozni Janienek, az egzotikus…

    Színésznő, bábszínésznő.

    A Szegedi Nemzeti Színházban gyerekszerepekben játszott. A helyi Deák Ferenc Gimnáziumban érettségizett. Mivel nem vették fel a színművészeti egyetemre, 2009-2012 között a Nemes Nagy Ágnes Humán Szakközépiskolában tanult, és szerzett színész II. képesítést. 2012-2017 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt, bábszínész szakon. 2017-2021 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt. 2021-től a kecskeméti Katona József Színház színésznője.

    Szerepei a Kecskeméti Katona József Színházban:
    Petőfi Sándor: TIGRIS ÉS HIÉNA (Judit, fejedelemné, Borics felesége 16 éves) - 2021/2022
    William Shakespeare: RÓMEÓ ÉS JÚLIA (Júlia, Capuleték lánya) - 2021/2022
    Szente Béla - Gulyás Levente: RIGÓCSŐR KIRÁLY (Ibolyka, kassai királylány ) - 2021/2022
    Georg Büchner: LEONCE ÉS LÉNA (Rosetta) - 2021/2022
    Ray Cooney - Tony Hilton: 1X3 NÉHA 4 (Cynthia) - 2021/2022
    Cseke Péter - Kocsis L. Mihály: ÚJVILÁG PASSIÓ (Mária Magdolna) - 2021/2022
    Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: ÖRDÖGÖK (Dása Satova) - 2019/2020
    Graham Linehan: BETÖRŐ AZ ALBÉRLŐM (Mrs. Tromleyton) - 2019/2020
    Hunyady Sándor: FEKETESZÁRÚ CSERESZNYE (Danica, Milica leánya) - 2019/2020
    Lázár Ervin: A LEGKISEBB BOSZORKÁNY (Rilla) - 2019/2020
    Edmond Rostand: CYRANO (Martha, nővér, Liza) - 2018/2019
    Michael Stewart - Jerry Herman: HELLO, DOLLY! (Miss Minnie Fay) - 2018/2019
    Kosztolányi Dezső: ÉDES ANNA (Kovács Marika) - 2018/2019
    Békés Pál: A FÉLŐLÉNY (Rakonc) - 2018/2019
    Szomory Dezső: GYÖRGYIKE, DRÁGA GYERMEK (Ida) - 2017/2018
    Neil Simon: FURCSA PÁR (Cecily) - 2017/2018
    William Shakespeare: AHOGY TETSZIK (Lili) - 2017/2018
    Urbán Gyula: MINDEN EGÉR SZERETI A SAJTOT (Fruzsina, Albin papa lánya) - 2017/2018
    Gimesi Dóra: HESSMESE (Nő, Hölgy, Kislány, Lány, Fiatal nő, Öregasszony) - 2016/2017
    Kelemen Kristóf: MIKÖZBEN EZT A CÍMET OLVASSÁK, MI MAGUKRÓL BESZÉLÜNK (Szereplő) - 2015/2016
    Tengely Gábor - Boronkay Soma: HOL UTCA HÁNY (Takács Hajnalka, egy shooting star) - 2015/2016
    Nagy Orsolya - Gimesi Dóra: MACKÓÉLET/MACKÓÁLOM (Szereplő) - 2015/2016
    Ábrahám Eszter: A FELEDÉKENY BOSZORKÁNY (Lizi) - 2015/2016
    Barta Lajos: SZERELEM (Szereplő) - 2014/2015
    Johann Nepomuk Nestroy: A TALIZMÁN (Szereplő) - 2014/2015
    Térey János: EPIFÁNIA KIRÁLYNŐ (Gemma) - 2014/2015
    Ernst Theodor Amadeus Hoffmann: A HOMOKEMBER (Szereplő) - 2014/2015
    Kelemen Kristóf: SOK ALVÓ KÖZT SEMMI DOLGOM NÉKEM (Szereplő) - 2013/2014

    Fontosabb színházi szerepei:
    Hessmese (Csokonai Színház, Debrecen) – rendező: Tengely Gábor
    Boldizsár Ildikó: Amália (Ódry Színpad) – egyszemélyes bábos vizsgaelőadás – rendező: Horváth Alexandra
    Hol utca hány (Ódry Színpad) – musical – rendező: Tengely Gábor
    Kaukázusi Krétakör (Budapest Bábszínház) – rendező: Vidovszky György
    Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk (Trafó – Füge produkció) – rendező: Kelemen Kristóf
    Zéró (Ódry Színpad) – mozgásszínházi előadás, rendező – koreográfus: Ladányi Andrea
    Kistigris és Kismackó (Ciróka Bábszínház, Kecskemét) – rendező: Kovács Petra
    Homokember (Ódry Színpad) – rendező: Szász János
    mackóélet/mackóálom (Ódry Színpad) – rendező: Tengely Gábor

    Szerepei a Miskolci Nemzeti Színházban:
    Cyrano
    Feketeszárú cseresznye
    A legkisebb boszorkány
    Betörő az albérlőm
    Ördögök
    M.A. naplója

    Filmes és televíziós szerepei:
    Válótársak (2016)
    Jupiter holdja (2017)

    **A miniszter félrelép

    **A miniszter félrelép

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Jane Worthington
    1 x 3 néha 4

    1 x 3 néha 4

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Cynthia
    1x3 néha 4

    1x3 néha 4

    Móricz Zsigmond Színház
    • Cynthia
    1x3 néha 4

    1x3 néha 4

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Cynthia
    1x3 néha 4

    1x3 néha 4

    Szarvasi Vízi Színház
    • Cynthia
    A legkisebb boszorkány

    A legkisebb boszorkány

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Rilla
    A miniszter félrelép

    A miniszter félrelép

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Jane Worthington
    Ahogy tetszik

    Ahogy tetszik

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Amália

    Amália

    SZFE
    • Játssza
    Betörő az albérlőm

    Betörő az albérlőm

    Móricz Zsigmond Színház
    • Mrs. Tromleiton
    Betörő az albérlőm

    Betörő az albérlőm

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Mrs Tromleiton
    Cyrano

    Cyrano

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Liza, Martha nővér
    Édes Anna

    Édes Anna

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Kovács Marika
    Epifánia királynő

    Epifánia királynő

    SZFE
    • Gemma
    Feketeszárú cseresznye

    Feketeszárú cseresznye

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Danica
    Feketeszárú cseresznye

    Feketeszárú cseresznye

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Danica
    Félőlény

    Félőlény

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Rakonc
    Furcsa pár

    Furcsa pár

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Cecily
    GYILKOSOK ÉJSZAKÁJA

    GYILKOSOK ÉJSZAKÁJA

    Trio Kulturális Bt.
    • Beba
    Györgyike drága gyermek

    Györgyike drága gyermek

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Ida
    Hamupipőke.

    Hamupipőke.

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • AMÁLIA, a Mostoha idősebbik lánya
    Hermelin

    Hermelin

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • A PREMIER BULI RÉSZTVEVŐI
    Kőszívű

    Kőszívű

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • LÁNGHY ARANKA
    Kőszívű 50.

    Kőszívű 50.

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • LÁNGHY ARANKA
    Lázár Ervin program-Hamupipőke

    Lázár Ervin program-Hamupipőke

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • AMÁLIA, a Mostoha idősebbik lánya
    Leonce és Léna

    Leonce és Léna

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Rosetta, Leó barátnője
    Macbeth

    Macbeth

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Lady Macduff, Boszorkány, gyilkos
    Minden egér szereti a sajtot

    Minden egér szereti a sajtot

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Fruzsina-fehér egér lány
    MONOmánia - Amália

    MONOmánia - Amália

    SZFE
    • Rendezte és játssza
    Rigócsőr Király

    Rigócsőr Király

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Ibolyka, kassai királylány
    Rómeó és Júlia

    Rómeó és Júlia

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Júlia, Capuleték lánya
    Tigris és hiéna

    Tigris és hiéna

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Judit, fejedelemné, Borics felesége 16 éves
    Újvilág Passió

    Újvilág Passió

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Mária Magdolna

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016