• művész


    Horváth Gábor

    Horváth Gábor

    Koreográfus.

    1988-92 között a szegedi Táncművészeti Szakközépiskola növendéke volt, majd a Szegedi Nemzeti Színház táncosa lett. Az előadó-művészeti tevékenység mellett az alkotói munka is vonzotta: első koreográfiáját 1994-ben készítette. 1997 óta tánctanítással is foglalkozik. Karrierje során operákhoz, operettekhez, musicalekhez és prózai előadásokhoz is alkotott koreográfiákat. Dolgozott többek…

     Tovább

    Aktuális programok


    Jelenleg nincs futó program!

    Koreográfus.

    1988-92 között a szegedi Táncművészeti Szakközépiskola növendéke volt, majd a Szegedi Nemzeti Színház táncosa lett. Az előadó-művészeti tevékenység mellett az alkotói munka is vonzotta: első koreográfiáját 1994-ben készítette. 1997 óta tánctanítással is foglalkozik. Karrierje során operákhoz, operettekhez, musicalekhez és prózai előadásokhoz is alkotott koreográfiákat. Dolgozott többek között a Magyar Állami Operaházban, a Szegedi Nemzeti Színházban, a szegedi Szabadtéri Játékokon, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is. Jelentősebb koreográfiái: Le Grand Macabre, Peter Grimes, Szerelmi bájital, Resurrection, Vérnász, A cirkuszhercegnő, Pomádé király új ruhája.  

    Ördögűzők

    Ördögűzők

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Hang
    Pomádé király új ruhája

    Pomádé király új ruhája

    Magyar Állami Operaház
    • Koreográfia

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016