• művész


    Jekl  László
    5

    Jekl László

    Született: 1957

    Énekművész - basszus.

    Diplomáját 1979-ben Pécsett, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerezte. Ének tanulmányait később magán úton folytatta, többek között Bende Zsoltnál, akinek szakmai útmutatása meghatározó volt pályáján. 1980 - 2001 között a Magyar Rádió és Televízió Énekkarának tagja. Ezzel az együttessel a világ számos országában koncertezett,…

     Tovább

    Aktuális programok


    Jelenleg nincs futó program!

    Énekművész - basszus.

    Diplomáját 1979-ben Pécsett, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerezte. Ének tanulmányait később magán úton folytatta, többek között Bende Zsoltnál, akinek szakmai útmutatása meghatározó volt pályáján. 1980 - 2001 között a Magyar Rádió és Televízió Énekkarának tagja. Ezzel az együttessel a világ számos országában koncertezett, közreműködött nagyszabású operaprodukciókban – Athénban a Megaron Színházban, Pesaroban a Rossini Fesztiválon és a Milánói Scalaban – szólistaként is. Rendszeresen énekli J.S.Bach, Händel, Haydn és Brahms oratóriumait, Schubert, Schumann, Brahms, Richard Strauss, Mahler és Kodály dalait.

    2001 januárjában Wagner: A Rajna kincse című operájában Donner szerepében debütált a Magyar Állami Operaház színpadán. Majd Eötvös Péter: Három nővér című operájában Soljonij szerepét énekelte a Zágrábi Nemzeti Színházban.

    Szerepei az elmúlt időszakban:
    Dohnányi: A vajda tornya (Dömölk), Dvořák: Rusalka (Vodník), Faragó Béla: Az átváltozás (Apa), Lendvay: A tisztességtudó utcalány (Clark szenátor), Mozart: Le nozze di Figaro (Bartolo), Puccini: Il Tabarro (Talpa), Verdi: Don Carlo (Carlo V.), Wagner: Das Rheingold (Fasolt), Wagner: Lohengrin (König), Wagner: Der fliegende Holländer (Daland).

    Készített lemezfelvételeket a Hungarotonnál, többek között a Budapesti Bach Kórussal, az Erdődy Kamarazenekarral, a Savaria Barokk Zenekarral, az Ars Renata Énekegyüttessel, valamint felvette Schubert: Winterreise című dalciklusát.

    2000 októberében szakmai munkája elismeréseként Vásárhelyi Zoltán - díjjal tüntették ki.

    A bolygó hollandi

    A bolygó hollandi

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Daland, norvég hajós
    A Savaria Barokk Zenekar Händel estje

    A Savaria Barokk Zenekar Händel estje

    EHA
    • basszus
    A sevillai borbély

    A sevillai borbély

    Vörösmarty Színház
    • Basilio
    Bach: János-passió

    Bach: János-passió

    EHA
    • Jézus
    Bánk Bán

    Bánk Bán

    Győri Nemzeti Színház
    • Tiborc
    Beethoven 250. - VI. hangverseny

    Beethoven 250. - VI. hangverseny

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • ének
    Bogáncs

    Bogáncs

    Budaörsi Latinovits Színház
    • Színész
    Chr. W. Gluck - A rászedett kádi

    Chr. W. Gluck - A rászedett kádi

    Általános
    • A kádi
    G. Verdi: Haramiák

    G. Verdi: Haramiák

    Magyar Állami Operaház
    • Moser
    Hymnus 175

    Hymnus 175

    Budapesti Filharmóniai Társaság
    • Énekművész
    J. S. Bach művei

    J. S. Bach művei

    EHA
    • Színész
    Jekl - Fellegi

    Jekl - Fellegi

    Nádor terem
    • ének
    Jubileumi Liszt est

    Jubileumi Liszt est

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • basszus
    Kafka-Kovács-Faragó: Az Átváltozás

    Kafka-Kovács-Faragó: Az Átváltozás

    Trio Kulturális Bt.
    • Apa
    Kállay Gábor szerzői estje

    Kállay Gábor szerzői estje

    EHA
    • basszus
    Mozart: Figaro házassága (vígopera)

    Mozart: Figaro házassága (vígopera)

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Bartolo
    Muzsikus Családok I. - Bach és fiai

    Muzsikus Családok I. - Bach és fiai

    EHA
    • Operaénekes
    Nagyheti hangverseny ELMARAD!

    Nagyheti hangverseny ELMARAD!

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • ének
    Nyáresti Bach koncert, Savaria Barokk Zenekar

    Nyáresti Bach koncert, Savaria Barokk Zenekar

    C&M Hungary Kft.
    • basszus
    Pergolesi: Házasság olasz módra

    Pergolesi: Házasság olasz módra

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Uberto, gazdag vállalkozó
    Primavera '17 Erkel: Bánk bán

    Primavera '17 Erkel: Bánk bán

    Magyar Állami Operaház
    • Petur
    Romantikus dalest - Jekl László

    Romantikus dalest - Jekl László

    EHA
    • Operaénekes
    Schubert: TÉLI UTAZÁS – JEKL LÁSZLÓ koncertje

    Schubert: TÉLI UTAZÁS – JEKL LÁSZLÓ koncertje

    Fészek Művészklub
    • Vásárhelyi Zoltán-díjas énekművész (basszus).
    Sisi királyné, zenés játék a Savaria Kamaraopera előadásában

    Sisi királyné, zenés játék a Savaria Kamaraopera előadásában

    Gödöllői Királyi Kastély
    • Ferenc József, császár
    Tűzmadár - tánckoncert

    Tűzmadár - tánckoncert

    PORT.hu Kft.
    • Magánénekes - basszus
    Úrhatnám szolgáló

    Úrhatnám szolgáló

    Budaörsi Latinovits Színház
    • Színész
    Varázsfuvola

    Varázsfuvola

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Sarastro
    W.A.Mozart: Figaro Házassága című komolyzenei hangverseny

    W.A.Mozart: Figaro Házassága című komolyzenei hangverseny

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Bartolo, sevillai orvos

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016