• művész


    Józsa Imre
    3

    Józsa Imre

    Született: † 1954–2016

    Színművész, szinkronszínész.

    Középiskolai tanulmányait finommechanikai műszerészként fejezte be, egy évig a Magyar Optikai Művekben dolgozott ebben a munkakörben. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett 1978-ban Várkonyi Zoltán osztályában. 1978–2012 között a József Attila Színház tagja volt. 2012-től szabadúszó színművészként dolgozott. Szinkronszínészként rendkívül sokat foglalkoztatták. 62 éves korában…

     Tovább

    Aktuális programok


    Jelenleg nincs futó program!

    Színművész, szinkronszínész.

    Középiskolai tanulmányait finommechanikai műszerészként fejezte be, egy évig a Magyar Optikai Művekben dolgozott ebben a munkakörben. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett 1978-ban Várkonyi Zoltán osztályában. 1978–2012 között a József Attila Színház tagja volt. 2012-től szabadúszó színművészként dolgozott. Szinkronszínészként rendkívül sokat foglalkoztatták. 62 éves korában hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el.

    2016. november 18-án kísérték utolsó útjára a budapesti Farkasréti temetőben. A temetésén megjelent Nemcsák Károly, Besenczi Árpád, Vass Gábor, Vándor Éva, Hernádi Judit, Koltai Róbert, Szacsvay László, Schell Judit, Kern András, Létay Dóra, Straub Dezső, Böröndi Tamás, Szerednyey Béla, Németh Kristóf, Nyertes Zsuzsa, Hajdu Steve, Mihályi Győző, Szabó Sipos Barnabás.

    2017-ben emlékére díjat alapított a József Attila Színház, amelyet minden évad végén a társulat egyik tagja kaphat.

    Díjak, elismerések:
    Jászai Mari-díj (1988)
    A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1997)
    Kaló Flórián-díj (2012)

    Színpadi szerepeiből:
    Gádor Béla–Tasnádi István: Othelo Gyulaházán....Mókuci
    Miller: Pillantás a hídról....Rodolpho
    William Shakespeare: Ahogy tetszik....Borotva
    Bertolt Brecht: Mahagonny....Bill
    Darvasi László: Szabadság-hegy....Károlyka
    Suppé: Boccaccio....Pietro
    Fenyő Miklós–Tasnádi István: Aranycsapat....Csapos
    Szigligeti Ede: Liliomfi....Liliomfi
    Nagy Ignác–Parti Nagy Lajos: Tisztújítás....Dr. Langyos
    Henderson: Diákszerelem....Bobby
    Schwajda György: A csoda....Zöld Géza
    Lencsés Balázs–Horváth Zoltán: Hamlet....Polonius
    Kusan: A Kobra....Kobra
    Mikszáth Kálmán: Különös házasság....Perevicky
    Csehov: A manó....Vojnickij
    Szilágyi Andor: Lássuk a medvét!....Balog Gyula miniszter
    Shakespeare: A makrancos hölgy....Gremio
    Fejes Endre: Vonó Ignác....Csatáry István
    Móricz Zsigmond–Kocsák–Miklós: Légy jó mindhalálig!....Valkay tanár úr
    Molnár Ferenc: Liliom....Ficsúr
    Eisemann Mihály: Egy csók és más semmi....Dr. Sáfrány
    Kander–Ebb–Fosse: Chicago....Amos Hart
    Ben Jonson: Volpone....Mosca
    Eisemann Mihály–Szilágyi László: Én és a kisöcsém....Sas
    Móricz Zsigmond: Rokonok....Martiny doktor
    Hašek–Horváth–Béres–Selmeczi: Svejk....Dub hadnagy
    Molière: Úrhatnám polgár....Cléonte
    Goldoni: A hazug....Ottavio
    Fejes Endre: Rozsdatemető....Stádinger
    Müller Péter: Szemenszedett igazság....Városkapitány
    Schiller: Stuart Mária....Davison
    Heltai Jenő: Tündérlaki lányok....Pázmán Sándor
    Bródy Sándor: A tanítónő....Tuza tanító
    Neil Simon: Mezítláb a parkban....Paul
    Scarnicci–Tarabusi: A csodák Nápolyban születnek....Esposito
    Menzel: De jó szeretni....Coca
    Berr–Verneuil: Az ügyvéd és a férje....Strucc Valentin
    Gábor Andor: Dollárpapa ...Címszerep

    Játékfilmek:
    A téglafal mögött (1980)
    A szalmabábuk lázadása (2001)
    Magyar vándor (2004)
    Pasik, London, szerelem (2005)
    Tibor vagyok, de hódítani akarok (2006)
    Csendkút (2007)
    Sólyom országa (2009)
    Igazából apa (2009)
    Rögtön jövök (2010)
    A fekete múmia átka (2015)
    Gondolj rám (2016)

    Tévéfilmek:
    Az Isten is János (1977)
    Petőfi 1-6. (1977) – Petőfi Sándor
    A nagyenyedi két fűzfa (1979)
    Negyedik forduló (1978)
    Járom az utam...
    Tévedések vígjátéka (1979)
    A tenger 1-6. (1982)
    Történetek a vonaton (1983)
    Linda (1983)
    Csodakarikás (1987)
    A védelemé a szó (1988)
    Szomszédok (1998-1999)
    Gálvölgyi Show (1991)
    Rizikó (1993)
    Koltai-Galla Gála (2001)
    Pasik! (2002)
    Emberek a Holdon (2002)
    Vadkörték - A tihanyi kincsvadászat (2002)

    Szinkron
    Gyakran szólaltatta meg Nicolas Cage, Chevy Chase amerikai és Christian Clavier francia színészt.
    Szinkronizált filmjeinek száma: 574

    2016. Humorfesztivál Dollárpapa (Nyíregyháza)

    2016. Humorfesztivál Dollárpapa (Nyíregyháza)

    Thália Színház
    • Hoffmann Tamás, a Dollárpapa
    A kappan, a csirke és a marabu - zenével fűszerezett kortörténeti kabaré

    A kappan, a csirke és a marabu - zenével fűszerezett kortörténeti kabaré

    Rózsavölgyi Szalon
    • Színész
    A kappan, a csirke és a marabu... - avagy polgári idill a XX. század első feléből - SZILVESZTER

    A kappan, a csirke és a marabu... - avagy polgári idill a XX. század első feléből - SZILVESZTER

    Rózsavölgyi Szalon
    • Színész
    A legvidámabb barakk - BEMUTATÓ  Csobot Adél, Kovács István, Heller Tamás, Szilassy Nelly

    A legvidámabb barakk - BEMUTATÓ Csobot Adél, Kovács István, Heller Tamás, Szilassy Nelly

    Rózsavölgyi Szalon
    • Színész
    A legvidámabb barakk - Csobot Adél, Kovács István, Heller Tamás, Szilassy Nelly

    A legvidámabb barakk - Csobot Adél, Kovács István, Heller Tamás, Szilassy Nelly

    Rózsavölgyi Szalon
    • Színész
    A szőke ciklon

    A szőke ciklon

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Munkás
    A szőke ciklon

    A szőke ciklon

    Móricz Zsigmond Színház
    • Munkás
    A SZŐKE CIKLON - Játékszín

    A SZŐKE CIKLON - Játékszín

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Munkás
    A SZŐKE CIKLON - színdarab két részben - a Játékszín előadása

    A SZŐKE CIKLON - színdarab két részben - a Játékszín előadása

    Kölcsey Központ
    • Mindig velünk
    Add kölcsön a feleséged!

    Add kölcsön a feleséged!

    x/József Attila Színház
    • ANTOINE BOULADON, képviselő
    Agatha Christie: ÉS MÁR SENKI SEM - prózai színpadi előadás

    Agatha Christie: ÉS MÁR SENKI SEM - prózai színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Mr. Thomas Rogers
    Arany János - Szarka Gyula: Toldi című táncos, prózai, zenés színpadi előadás

    Arany János - Szarka Gyula: Toldi című táncos, prózai, zenés színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Bence
    Balfácánt vacsorára

    Balfácánt vacsorára

    x/József Attila Színház
    • CHEVAL
    Claude Magnier: Oscar

    Claude Magnier: Oscar

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Bertrand Barnier, szappangyáros
    Claude Magnier: Oscar - a Had Art Társulat előadása

    Claude Magnier: Oscar - a Had Art Társulat előadása

    Kölcsey Központ
    • Bertrand Barnier
    Csárdáskirálynő

    Csárdáskirálynő

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Miska
    Dollárpapa

    Dollárpapa

    Móricz Zsigmond Színház
    • Címszereplő
    Dr. Bubó - Családi musical szadadtéri változata

    Dr. Bubó - Családi musical szadadtéri változata

    C&M Hungary Kft.
    • Dr. Bubó
    Érinthetetlenek

    Érinthetetlenek

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Fedor, orosz maffiafőnök
    ÉS MÁR SENKI SEM, avagy A TÍZ KICSI NÉGER

    ÉS MÁR SENKI SEM, avagy A TÍZ KICSI NÉGER

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Mr. Thomas Rogers
    És már senki sem, korábbi címe Tíz kicsi néger - Játékszín

    És már senki sem, korábbi címe Tíz kicsi néger - Játékszín

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Mr. Thomas Rogers
    Hallo, Hallo!

    Hallo, Hallo!

    x/József Attila Színház
    • Crabtree, angol kém
    Harmadik figyelmeztetés

    Harmadik figyelmeztetés

    x/József Attila Színház
    • SULYOK FERENC, párttitkár
    Ikrek

    Ikrek

    x/József Attila Színház
    • Jonathan Hardcastle
    KőszÍvű ember fiai, A

    KőszÍvű ember fiai, A

    x/József Attila Színház
    • TALLÉROSSY ZEBULON
    Lencsés-Horváth: Hamlet rockopera

    Lencsés-Horváth: Hamlet rockopera

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Polonius
    Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

    Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Almády
    Négyesikrek

    Négyesikrek

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Jonathan Hardcastle
    Oscar

    Oscar

    Budaörsi Latinovits Színház
    • Bertrand Barnier, szappangyáros
    Oscar

    Oscar

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Bertrand Barnier, szappangyáros
    Oscar

    Oscar

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Bertrand Barnier, szappangyáros
    Oscar

    Oscar

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Bertrand Barnier
    OSCAR

    OSCAR

    Broadway Ticket Hungary Kft.
    • BERTRAND BARNIER, szappangyáros
    Oscar

    Oscar

    RaM Colosseum
    • BERTRAND BARNIER, szappangyáros
    OSCAR - vígjáték

    OSCAR - vígjáték

    Broadway Ticket Hungary Kft.
    • BERTRAND BARNIER, szappangyáros
    OSCAR - vígjáték 2 részben

    OSCAR - vígjáték 2 részben

    Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
    • Bertrand Barnier, szappangyáros
    OSCAR A Pódium Színház előadása

    OSCAR A Pódium Színház előadása

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Bertrand Barnier, szappangyáros
    Primadonnák

    Primadonnák

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Doki
    PRIMADONNÁK - Játékszín

    PRIMADONNÁK - Játékszín

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Doki
    Rejtő Jenő: A szőke ciklon

    Rejtő Jenő: A szőke ciklon

    Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
    • Színész
    Rejtő Jenő: A szőke ciklon - prózai színpadi előadás

    Rejtő Jenő: A szőke ciklon - prózai színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Színész
    Rózsavölgyi Orfeum - A kappan, a csirke és a marabu: tréfák, kuplék, slágerek, sztorik a XX. század

    Rózsavölgyi Orfeum - A kappan, a csirke és a marabu: tréfák, kuplék, slágerek, sztorik a XX. század

    Rózsavölgyi Szalon
    • Színész
    Süsü, a sárkány

    Süsü, a sárkány

    x/József Attila Színház
    • Király
    Szegény gazdagok

    Szegény gazdagok

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • GERZSON BÁCSI
    Szőke ciklon – a Játékszín előadás a Zichy-kastély udvarában

    Szőke ciklon – a Játékszín előadás a Zichy-kastély udvarában

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Munkás
    TOLDI, musical-költemény - ExperiDance, Szarka Gyula

    TOLDI, musical-költemény - ExperiDance, Szarka Gyula

    RaM Colosseum
    • Bence
    Várkonyi 100 - emlékest

    Várkonyi 100 - emlékest

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Színész
    xAdd kölcsön a feleséged

    xAdd kölcsön a feleséged

    József Attila Színház
    • ANTOINE BOULADON, képviselő
    XGhost

    XGhost

    Budapesti Operettszínház
    • Kórházi szellem
    xHallo hallo!

    xHallo hallo!

    József Attila Színház
    • CRABTREE, angol kém
    xIkrek

    xIkrek

    József Attila Színház
    • Jonathan Hardcastle
    xOscar

    xOscar

    József Attila Színház
    • BERTRAND BARNIER, szappangyáros
    xSzegény gazdagok

    xSzegény gazdagok

    József Attila Színház
    • GERZSON BÁCSI

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016