• művész


    Jankovits József

    Jankovits József

    Született: † 1951–2023

    Operetténekes, színművész, rendező.

    Táncdalénekesként kezdte, az OSZK Stúdiójában (Országos Szórakoztatózenei Központ). Éjszakai szórakozóhelyeken lépett fel, és az Országos Rendező Iroda (ORI) által szervezett turnékon is részt vett: többek között Katona Klári, Bódy Magdi, az Apostol, Delhusa Gjon, Ihász Gábor társaságában. Ezután jelentkezett az Fővárosi Operettszínház kórusába, mellette…

     Tovább

    Aktuális programok


    Jelenleg nincs futó program!

    Operetténekes, színművész, rendező.

    Táncdalénekesként kezdte, az OSZK Stúdiójában (Országos Szórakoztatózenei Központ). Éjszakai szórakozóhelyeken lépett fel, és az Országos Rendező Iroda (ORI) által szervezett turnékon is részt vett: többek között Katona Klári, Bódy Magdi, az Apostol, Delhusa Gjon, Ihász Gábor társaságában. Ezután jelentkezett az Fővárosi Operettszínház kórusába, mellette Raskó Magda operaénekesnél tanult énekelni. Ekkoriban már kisebb szerepeket is kapott az Operettszínházban, de – Raskó Magda tanácsára – próbaéneklésre vidékre ment. (Pécsen és Szegeden is sikerrel járt, végül az utóbbit választotta.) A Szegedi Nemzeti Színházhoz, Pál Tamás operaigazgató szerződtette. 1979-től két évadot töltött Szegeden. Közben – 1980 nyarán – egy sikeres beugrásnak köszönhetően a Fővárosi Operettszínháztól is kapott szerződési ajánlatot.

    1992-ig volt a Fővárosi Operettszínház tagja. Kollégájával Virágh József színművésszel – ebben az időszakban – a színház népszerű bonvivánjai voltak. Az aktuális férfi főszerepeket felváltva és (szerepkettőzés esetén) együtt is játszották. Közben vendégművészként Debrecenben, a Csokonai Színház opera előadásaiban is fellépett. (Erkel Ferenc: Hunyadi László – címszerep; Georges Bizet: Carmen: Don José). A Fővárosi Operettszínház tagjaként, a társulat külföldi turnéinak rendszeres résztvevője volt. (Németország, Svájc, Olaszország, USA, Japán, Kína, Ausztrália stb.)

    2001-ig láthatták a nézők az Operettszínházban, de ekkor már csak mint vendégművészt, hiszen külföldi szerződései voltak. (1983-ban Nyugat-Berlinben volt az első önálló külföldi szerződése, 1986-tól rendszeresen játszott Münchenben, a Gartnerplatz Theater-ben, de énekelt a Stuttgarti Operaházban is. Szerepelt a Békéscsabai Jókai Színházban, a Gyulai Várszínházban, a Miskolci Nemzeti Színházban, a Soproni Petőfi Színházban, a Kalocsai Színházban is. Szabadfoglalkozású színművészként, a Vidám Színpadon és a Turay Ida Színházban játszott. 

    Díjak, elismerések:
    Liszt Ferenc-díj (1990)
    A Turay Ida Színház örökös tagja

    Fontosabb színházi szerepei

    Lehár Ferenc
        A mosoly országa... Szu-Csong
        A víg özvegy... Camille de Rosillon (Margitszigeti Szabadtéri Színpad)
        A víg özvegy... Zéta báró (Pontevedro párizsi nagykövete) (Óbudai Társaskör, Operettvilág)
        A víg özvegy... Danilivics Danilo gróf (Soproni Petőfi Színház)
        A víg özvegy... Danilivity Danilo (Szegedi Nemzeti Színház)
        Luxemburg grófja... René, festőművész, Luxemburg grófja
        Cigányszerelem... Józsi
    Kálmán Imre
        Csárdáskirálynő... Edwin
        Csárdáskirálynő... Feri bácsi (Kalocsai Színház)
        Marica grófnő... Tasziló (Fővárosi Operettszínház)
        Marica grófnő... Török Péter, tiszttartó (Turay Ida Színház)
        Marica grófnő... Dragomir herceg (Városmajori Szabadtéri Színpad, a Karinthy Színház és a Dáma Díva Művészeti Társaság közös produkciója)
        Cirkuszhercegnő... Mr X.
        Cigányprímás... Rácz Pali (Békéscsabai Jókai Színház) (Gyulai Várszínház)
    Johann Strauss
        A denevér... Alfréd (Fővárosi Operettszínház)
        A denevér... Eisenstein (Városmajori Szabadtéri Színpad)
        A denevér... Frank (Miskolci Nemzeti Színház)
    Jacobi Viktor: Leányvásár... Tom Miggles
    Huszka Jenő
        Mária főhadnagy... Jancsó Bálint (Fővárosi Operettszínház)
        Mária főhadnagy... Draskóczy (Turay Ida Színház)
    Huszka Jenő – Martos Ferenc: Lili bárónő... Illésházy László gróf
    Franz von Suppé: Boccaccio... Boccaccio
    Erkel Ferenc: Hunyadi László... Hunyadi László
    Georges Bizet: Carmen... Don José (Csokonai Színház, Debrecen)
    Ábrahám Pál
        Viktória... Koltay István (Fővárosi Operettszínház)
        Viktória... John Webster (nagykövet) (Békéscsabai Jókai Színház)
        Bál a Savoyban... Arisztid
    Jacques Deval – Nádas Gábor – Szenes Iván: Potyautas... Forboise
    Kacsóh Pongrác – Bakonyi Károly – Heltai Jenő: János vitéz... Bagó (Kalocsai Színház) (Jászai Mari Színház)
    Topolcsányi Laura: Doktornők... Jenő (Turay Ida Színház)
    Urbán Gyula: Minden egér szereti a sajtot... Zakariás (Albin) (Pesti Művész Színház)
    Brandon Thomas: Charley nénje?... Sir Francis Topplebee (Turay Ida Színház)
    Pierre Barillet – Jean-Pierre Grédy – Nádas Gábor – Szenes Iván: A kaktusz virága... Cochet úr (Vidám Színpad)
    Szirmai Albert – Bakonyi Károly: Mágnás Miska... Korláthy gróf (Turay Ida Színház)
    Kis József: Az angyalok nem sírnak... Kádár, házmester (Turay Ida Színház)
    Georges Berr – Louis Verneuil – Fényes Szabolcs – Mihály István: Hazudni tudni kell... Ferdinand Buche, gyáros

    Film, tv:
    Barátok közt (2012) Kányay Antal
    Rökk Marica grófnő (1995) szereplő

    Rendezéseiből:
    Lehár Ferenc: A mosoly országa (Operettszínház Stúdió)
    Ábrahám Pál: Bál a Savoyban (Kalocsai Színház, 2011; Szentesi Nyári Szabadtéri Színház, 2012)

    A Charley nénje

    Turay Ida Színház
    • Sir Francis Topplebee

    A CHARLEY NÉNJE?

    Turay Ida Színház
    • Színész

    A CHARLEY NÉNJE?

    Turay Ida Színház
    • Sir Francis Topplebee

    A CHARLEY NÉNJE?

    Turay Ida Színház
    • Sir Francis Topplebee

    A CHARLEY NÉNJE?

    Turay Ida Színház
    • Sir Francis Topplebee

    A CHARLEY NÉNJE?

    Turay Ida Színház
    • Sir Francis Topplebee

    Ábrahám Pál: Bál a Savoyban

    Gyulai Várszínház
    • Rendező

    AZ ANGYALOK NEM SÍRNAK

    Turay Ida Színház
    • Kádár, házmester

    Bál a Savoyban

    Váci Mihály Kulturális Központ
    • Rendező

    DOKTORNŐK

    Turay Ida Színház
    • Színész

    DOKTORNŐK

    Turay Ida Színház
    • Színész

    DOKTORNŐK

    Turay Ida Színház
    • Színész

    DOKTORNŐK

    Turay Ida Színház
    • Jenő

    HAZUDNI TUDNI KELL!

    Turay Ida Színház
    • Ferdinand Buche, gyáros

    HAZUDNI TUDNI KELL!

    Turay Ida Színház
    • Ferdinand Buche, gyáros

    János vitéz - Jászai Mari Színház, Népház, Tatabánya

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Bagó

    Kacsóh P.-Heltai J.-Bakonyi K.: János vitéz

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Bagó

    MÁGNÁS MISKA

    Turay Ida Színház
    • Korláth gróf

    MÁGNÁS MISKA

    Turay Ida Színház
    • Korláth gróf

    Mária főhadnagy

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Draskóczy

    MÁRIA FŐHADNAGY

    Turay Ida Színház
    • Draskóczy

    Mária főhadnagy

    József Attila Színház
    • Draskóczy

    Marica grófnő

    Karinthy Színház
    • Dragomir herceg

    NÓTÁZÓ SZÍNÉSZEK

    Turay Ida Színház
    • Színész

    NÓTÁZÓ SZÍNÉSZEK

    Turay Ida Színház
    • Színész

    NÓTÁZÓ SZÍNÉSZEK

    Turay Ida Színház
    • Színész

    Operettparádé

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Színész

    Te rongyos élet...

    Budaörsi Latinovits Színház
    • Színész

    UDVARSZÍNHÁZ - Bál a Savoyban

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Színész

    xOperett napja

    József Attila Színház
    • Színész

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016