• művész


    Káel Csaba

    Káel Csaba

    Rendező
     
    Káel Csaba a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett mérnöki, majd 1989-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskolán film- és tévérendezői diplomát. 1990-ben a londoni East-West Producer Seminar hallgatója volt. Tanárai között találjuk Makk Károlyt, Szabó Istvánt, Gazdag Gyulát, Ragályi Elemért, Illés Györgyöt, Lynda Myles-t és David Puttnamet.…

     Tovább

    Aktuális programok


    Rendező
     
    Káel Csaba a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett mérnöki, majd 1989-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskolán film- és tévérendezői diplomát. 1990-ben a londoni East-West Producer Seminar hallgatója volt. Tanárai között találjuk Makk Károlyt, Szabó Istvánt, Gazdag Gyulát, Ragályi Elemért, Illés Györgyöt, Lynda Myles-t és David Puttnamet. 1989-1991 között a Balázs Béla Filmstúdió vezetőségi tagja, majd 1990-1993 között a Novofilm Kft.-nél dolgozik. 2001 és 2002 között a Millenáris Teátrum és TV-stúdió művészeti tanácsadója, az alapkoncepció kidolgozója. 2002-től két éven át a Színház- és Filmművészeti Egyetemen DLA képzésen vesz részt, 2005-től a Művészetek Palotája művészeti tanácsadója, az operaprogramok szerkesztője. 2006 és 2007 között a Novus Művészeti Iskola osztályvezető tanára, 2008-tól tanít a Werk Akadémián.

    Több mint négyszáz reklámfilmet, 28 videoklipet, valamint számos játék- és dokumentumfilmet rendezett, köztük 2002-ben a nagy sikert aratott Bánk bán operafilmet, amelyet a Chicago Sun Times kritikusa 'az opera és a film műfajának eddigi legsikeresebb ötvözése' szavakkal méltatott. Operarendezőként a Così fan tutte színpadra állításával mutatkozott be a Hilton Szálló Dominikánus Udvarán 1999-ben. A Magyar Állami Operaházban Haydn Aki hűtlen, pórul jár című operája volt az első rendezése 2000-ben, azóta színpadra állította itt a Bánk bánt (2002), a Szöktetés a szerájbólt (2003), a Don Pasqualét (2013) és a Sába királynőjét (2015). Az ő nevéhez fűződik a Művészetek Palotája 2005. március 16-án, a Fesztivál Színház ünnepélyes megnyitóján bemutatott első operaprodukciója, Monteverdi Orfeója; ezt követte többek között a Traviata (2006), A trubadúr (2007), A végzet hatalma (2007), a Pillangókisasszony (2008) vagy A tündérkirálynő (2009). Színházi rendezőként 2010 májusában Marlowe Dr. Faustusával debütált a Tivoli Színházban.

    Többször rendezett a Millenáris Teátrumban is, alkotásai európai, amerikai, indiai és bangladesi fesztiválokon szerepeltek. Káel Csaba rendezte 2010-ben a pécsi Európai Kulturális Főváros projekt megnyitóját. 2011 óta a Müpa vezérigazgatója, 2013 óta a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál operatív testületének elnöke.
     

    A profán - „A szerelem arcai” bérlet

    A profán - „A szerelem arcai” bérlet

    Müpa
    • Rendező
    Bánk bán

    Bánk bán

    Uránia Nemzeti Filmszínház
    • Rendező
    Bartók: A kékszakállú herceg vára / Eötvös Péter: Senza sangue /Rendező: Káel Csaba

    Bartók: A kékszakállú herceg vára / Eötvös Péter: Senza sangue /Rendező: Káel Csaba

    Müpa
    • Rendező
    Don Pasquale

    Don Pasquale

    Magyar Állami Operaház
    • Rendező
    Don Pasquale

    Don Pasquale

    Vörösmarty Színház
    • Rendező
    Don Pasquale

    Don Pasquale

    Csiky Gergely Színház
    • Rendező
    DON PASQUALE

    DON PASQUALE

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Rendező
    Erkel: Bánk Bán

    Erkel: Bánk Bán

    Magyar Állami Operaház
    • Rendező
    Händel: Nagy Sándor ünnepe, Vezényel: Rolf Beck

    Händel: Nagy Sándor ünnepe, Vezényel: Rolf Beck

    Müpa
    • Rendező
    Hommage a Ligeti – Ligeti György: Le grand macabre

    Hommage a Ligeti – Ligeti György: Le grand macabre

    Müpa
    • Rendező
    Iseumi Szabadtéri Játékok Mozart: Figaro házassága

    Iseumi Szabadtéri Játékok Mozart: Figaro házassága

    Savaria Szimfonikus Zenekar
    • Rendező
    Iseumi Szabadtéri Játékok:Verdi Traviata

    Iseumi Szabadtéri Játékok:Verdi Traviata

    Savaria Szimfonikus Zenekar
    • Rendező
    Kamarahangverseny I. - Az LFZE hallgatóinak hangversenysorozata / Maraton: Északi romantika

    Kamarahangverseny I. - Az LFZE hallgatóinak hangversenysorozata / Maraton: Északi romantika

    Müpa
    • A sorozat művészeti vezetője / The artistic director of the series
    Kamarahangverseny II. - Az LFZE hallgatóinak hangversenysorozata / Maraton: Északi romantika

    Kamarahangverseny II. - Az LFZE hallgatóinak hangversenysorozata / Maraton: Északi romantika

    Müpa
    • A sorozat művészeti vezetője / The artistic director of the series
    Kamarahangverseny III. - Az LFZE hallgatóinak hangversenysorozata / Maraton: Északi romantika

    Kamarahangverseny III. - Az LFZE hallgatóinak hangversenysorozata / Maraton: Északi romantika

    Müpa
    • A sorozat művészeti vezetője / The artistic director of the series
    Maraton: Északi romantika – Danubia Zenekar

    Maraton: Északi romantika – Danubia Zenekar

    Müpa
    • A sorozat művészeti vezetője
    Maraton: Északi romantika — Danubia Zenekar

    Maraton: Északi romantika — Danubia Zenekar

    Budapesti Fesztiválzenekar
    • A sorozat művészeti vezetője
    Maraton: Északi romantika — Kamarahangverseny I.

    Maraton: Északi romantika — Kamarahangverseny I.

    Budapesti Fesztiválzenekar
    • A sorozat művészeti vezetője / The artistic director of the series
    Maraton: Északi romantika — Kamarahangverseny II.

    Maraton: Északi romantika — Kamarahangverseny II.

    Budapesti Fesztiválzenekar
    • A sorozat művészeti vezetője / The artistic director of the series
    Maraton: Északi romantika — Kamarahangverseny III.

    Maraton: Északi romantika — Kamarahangverseny III.

    Budapesti Fesztiválzenekar
    • A sorozat művészeti vezetője / The artistic director of the series
    Mozart: Szöktetés a szerájból

    Mozart: Szöktetés a szerájból

    Magyar Állami Operaház
    • Rendező
    Puccini: Manon Lescaut

    Puccini: Manon Lescaut

    Müpa
    • Rendező
    Puccini: Manon Lescaut Opera/3

    Puccini: Manon Lescaut Opera/3 "Előhang" 18 órától

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Rendező
    Ramón Vargas áriaestje - az E.ON támogatásával

    Ramón Vargas áriaestje - az E.ON támogatásával

    Müpa
    • Rendező
    Sába királynője

    Sába királynője

    Magyar Állami Operaház
    • Rendező
    Szabadság, szerelem – Petőfi 200 - Versek új ritmusban: Trap kapitány és a Tha Shudras, Ember Márk,

    Szabadság, szerelem – Petőfi 200 - Versek új ritmusban: Trap kapitány és a Tha Shudras, Ember Márk,

    Müpa
    • Rendező
    Tiszta forrás - Összművészeti est Bartók magyar és arab gyűjtései nyomán / BARTÓK TAVASZ 2022

    Tiszta forrás - Összművészeti est Bartók magyar és arab gyűjtései nyomán / BARTÓK TAVASZ 2022

    Müpa
    • Rendező
    Verdi: Attila

    Verdi: Attila

    Müpa
    • Rendező

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016