• művész


    Somody Kálmán

    Somody Kálmán

    Született: † 1943–2015

    Színművész.

    1963-ban az Állami Déryné Színház tagja lett. 1970 és 1975 között a Pécsi Nemzeti Színházban játszott, 1975-től 1978-ig pedig a 25. Színház tagja volt. 1978-ban egy évadot játszott a debreceni Csokonai Színházban. 1979-ben szerződött a szolnoki Szigligeti Színházhoz, ahol 1986-ig játszott. A Békés Megyei Jókai Színházhoz…

     Tovább

    Aktuális programok


    Jelenleg nincs futó program!

    Színművész.

    1963-ban az Állami Déryné Színház tagja lett. 1970 és 1975 között a Pécsi Nemzeti Színházban játszott, 1975-től 1978-ig pedig a 25. Színház tagja volt. 1978-ban egy évadot játszott a debreceni Csokonai Színházban. 1979-ben szerződött a szolnoki Szigligeti Színházhoz, ahol 1986-ig játszott. A Békés Megyei Jókai Színházhoz került ezután, majd 1987-ben újra a Debreceni Csokonai Színházban játszott. 1988-tól 1990-ig Művelődési Ház igazgató volt. 1990-ben A Szabad Demokraták Szövetsége tagja lesz, önkormányzati képviselő is volt. Ezután csak egy-egy szerepre szerződött. A Radnóti Színházban, a Vígszínházban, az egri Gárdonyi Géza Színházban és a HOPPArt Társulatban lépett fel.

    Színpadi szerepeiből:
    Friedrich Schiller: Don Carlos... Don Carlos
    Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde... Balga
    Görgey Gábor: Fejek Ferdinándnak... Vastag Balázs
    Heinrich von Kleist: A bosszú (A Schroffenstein-család)... Kertész, porkoláb
    Bojan Papazov: A három tökfej... Istók bácsi
    Georges Feydeau: Bolha a fülbe... Baptistin
    Stavis: A szivárványszínű köntös... Malfi
    Georg Büchner: Woyzeck... Zsidó
    Déry Tibor: A szabadság vendége... Portás
    Terlouw: Kiből lehet király?
    Kárpáti Péter: Akárki... Részeg férfi
    William Shakespeare: Julius Ceasar... Trebonius
    Hawemann: Mondj egy szót... Virágszedő
    Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert... Állomásfőnök
    Goldoni: A fogadósné... Ripafratta, lovag
    Móricz Zsigmond: Úri muri... Mákos
    Gábor Andor: Dollárpapa... Brenner
    Pirandello: IV. Henrik... Dioniso Genoni
    Strindberg: Az apa... Lelkész
    Hauptmann: Henschel fuvaros... Hauffe
    Csehov: Három nővér... Ferapont
    Gogol: Holt lelkek... Szelifán

    Filmjeiből:
    Játékfilmek
    Szamba (1996)
    Portugál (2000)
    Nincsen nekem vágyam semmi (2000)
    Szép napok (2002)
    Tabló – Minden, ami egy nyomozás mögött van! (2008)
    A Nibelung-lakópark (2009)
    Külalak (2011)
    Álmodó (2011)
    Parkoló (2013)
    Hurok (2015)

    Tévéfilmekből:
    Egy óra múlva itt vagyok... (1971)
    A tűz balladája (1972)
    Angyalbőrben (1990)
    Família Kft. (1991)
    Privát kopó (1992)
    Öregberény (1994)
    Kisváros (1997)
    Akárki (2004)
    Tűzvonalban (2010)
    Sweet Sixteen, a hazudós (2010) – Tüske

    Az álomkommandó

    Az álomkommandó

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • IV. Sonderes
    Forte Társulat:Koto és Kaori

    Forte Társulat:Koto és Kaori

    Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
    • Kertész
    HOPPart Társulat: Anton Pavlovics Csehov: Három nővér

    HOPPart Társulat: Anton Pavlovics Csehov: Három nővér

    MU Színház
    • Ferapont
    Úri muri

    Úri muri

    Nemzeti Színház
    • Borbíró Gyula
    xxxBolha a fülbe

    xxxBolha a fülbe

    Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
    • Baptistin
    xxxHolt lelkek

    xxxHolt lelkek

    Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
    • Szelifán
    Yerma

    Yerma

    Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
    • ÖREG PÁSZTOR

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016