• művész


    Kántor Balázs

    Kántor Balázs

    Zenész, csellóművész. Az EAR Együttes tagja.

    Kilenc éves korában kezdett gordonkázni, első tanára Bartha Sándor volt. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát Mező László növendékeként végezte. Ottani tanulmányai mellett kurzusokra járt, ahol volt szerencséje olyan művészektől tanulni, mint Rados Ferenc, Perényi Miklós, Kurtág György, posztgraduális képzésen Gustav Riviniusnál…

     Tovább

    Aktuális programok


    Jelenleg nincs futó program!

    Zenész, csellóművész. Az EAR Együttes tagja.

    Kilenc éves korában kezdett gordonkázni, első tanára Bartha Sándor volt. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát Mező László növendékeként végezte. Ottani tanulmányai mellett kurzusokra járt, ahol volt szerencséje olyan művészektől tanulni, mint Rados Ferenc, Perényi Miklós, Kurtág György, posztgraduális képzésen Gustav Riviniusnál vett részt.

    1997-ben az ausztriai Pörtschach-ban II. díjat és különdíjat nyert kamarazene kategóriában, 1998-ban második helyen végzett a Magyar Rádió Gordonkaversenyén. 1998 óta a Magyar Állami Operaház szólamvezető csellistája, 2009-tól szólócsellista.

    Gyakran fellép különböző kortárs-, jazz- és színházi produkciókban is. 2006-ban, 2008-ban és 2010-ben kortárs magyar művek előadásáért ARTISJUS díjjal tüntették ki.

    Az EAR Együttes hangversenye

    Az EAR Együttes hangversenye

    Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.
    • cselló
    Bánffy György Kulturális Szalon - Versünnep GÁLA

    Bánffy György Kulturális Szalon - Versünnep GÁLA

    Thália Színház
    • Színész

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016